Hírek, beszámolók

Dvd ajánló: Show Business – The Road to Broadway

producer: Dori Berinstein
megjelenés: 2007. október 16.
nyelv: angol
felirat: nincs (az angolul kevésbé jól tudó olvasóink kedvéért a cikkben
sok információ szerepel, ezzel is megkönnyítve a film megértését)
hossz: 104 perc
extra: audiókommentár, kimaradt jelenetek

A történet az Oscar-díjas amerikai író, William Goldman 1969-ben megjelent The Season: A Candid Look at Broadway című könyvével kezdődött. A szerző végigkövette az 1967-68-as Broadway-évadot: megnézett minden bemutatót, megnézte az összes vidéki előbemutatót, és interjút készített mindenkivel, akivel csak lehetősége adódott. Az évad tapasztalatait megörökítő könyvét azóta is az egyik legjobb Broadway-ről szóló kiadványnak tartják.
Goldman úgy gondolta, hogy majd’ 40 év után itt lenne az ideje egy újabb Broadway-szezon dokumentálásának, ám ezúttal videó formájában. Ötletével Dori Berinstein producert kereste meg, aki vállalta az emberfeletti munkával járó feladatot: Berinstein és csapata a 2003-2004-es évad krónikása lett. A nagy előd példáját követve mindenhol ott voltak, ahová forgatási engedélyt tudtak szerezni, fontos kulcsmomentumokat rögzítettek, és a stábot hamarosan jó ismerősként üdvözlő színészek, rendezők, szerzők őszintén beszélhettek a kamera előtt akár az adott előadással kapcsolatos mélypontokról is.

Dori Berinstein

A stáb megfeszített munkája és a készséges interjúalanyok remek gondolatai hiábavalók, ha érdektelen produkciókhoz kapcsolódnak. Berinsteinnek nagy szerencséje volt az évad kiválasztásával, hiszen unalmasnak semmi esetre sem mondható, rengeteg premiert és érdekes személyiségeket, történeteket felvonultató évad fontos eseményeit örökíthették meg. A kérdés csak az volt, hogy az óriási mennyiségű felvett anyagból hogyan szerkesszenek egy kerek, egész történetet, vagyis melyek legyenek azok az előadások, amelyekkel kiemelten foglalkozzon a film. A producer végül úgy döntött, hogy az új musicalekre koncentrál, méghozzá a Tony-díj fényében.
A négy kiválasztott produkció az Avenue Q, a Caroline or Change, a Taboo és a Wicked lett. Az évad új musicalei közül a film végignézése után a Londonból áthozott Bombay Dreams és az Ausztráliából érkezett, Hugh Jackman főszereplésével bemutatott The Boy From Oz hiányozhat a nézőnek. A Bombay Dreams a Tony-díjon nem szerepelt túl fényesen (a 4 jelölésükből egyetlen díjat sem kaptak), így a produkció kihagyása érthető. A The Boy From Oz esetében más volt a helyzet. Az audiókommentárban céloz rá Berinstein, hogy gyakorlatilag mindenhol tárt karokkal fogadták őket – egyetlen előadás kivételével. Utólag nem nehéz kitalálni, hogy melyikre gondolt.

Jeanine Tesori, Tony  Kushner

A film betekintést enged egy zenés darab megírásának korántsem problémamentes folyamatába. Egy musicalnek három fontos alkotóeleme van: a prózai részeket tartalmazó szövegkönyv, a dalszövegek valamint a zene. (A Tony-díj az utóbbi kettőt összevonva díjazza, a kategória neve „Színházi előadás számára íródott legjobb zene és/vagy dalszöveg”.)
Az Avenue Q esetében Robert Lopez és Jeff Marx közösen írták a zenét és a dalszövegeket, később csatlakozott hozzájuk a szövegkönyvet jegyző Jeff Whitty. A három fiatal szerző a film folyamán végig valóságos csodaként éli meg a Broadway-létet, álomszerűnek és valószerűtlennek tartják, ami velük és a darabjukkal történik. A csoda-érzés a tapasztaltabb szerzők szavaiban is tetten érhető, de a teljes elvarázsoltság természetesen elsősorban a fiatalon – és váratlanul – Broadway-újonc Lopez-Marx-Whitty hármas megnyilatkozásaiból árad.
A Broadway-n már régóta otthonosan mozgó zeneszerző-dalszövegíró Stephen Schwartz (Wicked, Godspell, Pippin) a stáb kérdésére válaszolva elmeséli, hogyan kezd neki egy új musical megírásának. Leül a zongorához, és lejegyzi az éppen eszébe jutó dallamfoszlányokat, akkord-meneteket, később pedig ezekhez az ötletekhez visszanyúlva kezd bele egy-egy dal megírásába. A Wickedhez a legelső papírra vetett akkordsorból lett például később a No Good Deed című dal.
A Taboo szerzője, főszereplője, ihletője, Boy George is megszólal a filmben. Az ő esetében a zeneszerzés fortélyairól kevesebbet, az előadás Broadway-bemutatóját övező botrányokról annál többet megtudhat a néző. Annyit mindenesetre elárul az egykori popsztár, hogy amikor ismerősei megtudták, hogy önéletrajzi musical írására szánta rá magát, arra biztatták, hogy ne írjon új dalokat, hanem a jól ismert slágereit tegye az előadásba, mert az emberek azt szeretik hallani, amit ismernek. Boy George nem értett egyet ezzel a véleménnyel, új dalokat írt az előadáshoz, melyekért az évad végén Tony-díjra jelölték.
Meglehetősen különleges szerzőpáros állt össze a Caroline or Change című musicalhez. A szintén önéletrajzi ihletésű musical szövegkönyvének és dalszövegeinek írója az a Tony Kushner, aki az Angels in America (Angyalok Amerikában) című drámájáért Pulitzer-díjat nyert, és akinek az első és mindeddig egyetlen kitérője a zenés műfajok felé ennek a musicalnek a megírása volt. Zeneszerzőként Jeanine Tesori (Thoroughly Modern Millie, Shrek) társult mellé. A filmben ennek a szerzőpárosnak a munkájából láthatunk legtöbbet. Emlékezetes részlet, amikor a Broadway-széria előtt az utolsó jelenetet próbálják kétszereplősről szólódalra átírni, és a stáb éppen a számtalan változat kipróbálásának fázisát tudta rögzíteni.

Boy George, Rosie  O’Donnell

A szerzői munka mellett a producerek tevékenységét is bemutatja a film. A négy előadás ebből a szempontból is sokban különbözik, azaz itt is megmutatkozik, hogy milyen jól sikerült kiválasztani a „főszereplőket”.
Az Avenue Q
több szempontból is a produceri munka diadala. A szerzők első körben a Szezám utcához hasonló televíziós sorozatban gondolkodtak, így az első workshopra (műhelyelőadásra) is elsősorban televíziós producereket vártak. A workshopon részt vett az ismert New York-i színházi producer, Robyn Goodman, és megpróbálta meggyőzni a fiatal szerzőket, hogy televízió helyett inkább színpadra írják az Avenue Q-t. Sikertelenül. A második, már bábokkal bemutatott workshopra Goodman Jeffrey Seller és Kevin McCollum producerek társaságában érkezett. (A Broadway-előadások mögött mostanában már nem egy, hanem sok producer áll.) Őket szintén meggyőzték a látottak, és egyesült erővel sikerült bebizonyítaniuk a szerzőknek, hogy az Avenue Q színházba való. Szintén ők voltak azok, akik a munka ezen fázisában meghívták a csapatba Jeff Whitty-t, a szövegkönyv íróját. A második fontos produceri döntés az volt, hogy az off-Broadway-n jól debütáló előadást átvitték a Broadway-re. Senki nem hitt a transzfer sikerességében, színházi körökben általános vélemény volt, hogy a kis (3,5 millió dolláros) költségvetésű Avenue Q az off-Broadway-re való, és ott is kell maradnia. Okos döntés volt, hogy a színházi holtidőre, júliusra időzítették a Broadway-premiert, így nyáron a Broadway-n az egyetlen új show az Avenue Q volt. A korai premier a majd’ egy évre rá esedékes díjszezonban még akár vissza is üthetett volna (elfelejtődik a darab a Tony-szavazásig), ám a producerek ekkorra is tartogattak egy nagy ötletet: az Avenue Q „Vote for Your Heart” címmel erőteljes kampányban hívta fel magára a Tony-szavazók figyelmét.
A Wicked producereinek egy jóval nagyobb, 14 millió dolláros költségvetésű előadással volt dolguk. Jó döntéseik közül az első az volt, hogy némi többletköltség árán ugyan, de előbemutatót (pre-Broadway tryout) tartottak San Franciscóban. Mint később kiderült, erre szükség is volt, hiszen a Broadway-premierig az előbemutatóhoz képest lényeges változtatások történtek. A szintén korainak tekinthető októberi premier – és a nem túl jó kritikák – után következett a produceri munka újabb fázisa: az addig is kézzelfogható közönségsikert tovább kellett erősíteni, és ebben ugyebár a kritikák nem voltak a segítségükre. Fontos lépés volt, hogy rájöttek, hogy nem az a réteg nézi a musicalt, akire eredetileg számítottak: a felnőttek helyett főleg a tinilányok lelkesedése öltött elképesztő méreteket. A végeredmény ismert: a Wicked 2004 óta vezeti a Broadway heti bevételi statisztikáit.
A 2003 novemberében bemutatott Taboo azt bizonyította, hogy hiába a producer hatalmas lelkesedése és az előadás iránti elsöprő szeretete, mindez szakmai tudás nélkül nem tud sikerre vinni egy produkciót. Az előadás producere a neves televíziós és színházi személyiség, Rosie O’Donnell volt, aki olyannyira hitt a Taboo sikerében, hogy személyesen 10 millió dollárt fektetett a show-ba. (Márpedig Max Bialystock óta tudjuk, hogy ez nem jó ötlet.) A produkció azonban rossz csillagzat alatt született. Rosie producerként nem tudott a háttérben maradni, és a musical színpadra állításában is aktívan részt próbált venni. A rendezővel nem volt megelégedve, és folyamatosan napirenden volt egy esetleges rendezőcsere. Megosztotta a figyelmét volt kiadója ellen folytatott pere, amelyet szintén ekkoriban tárgyalt a bíróság. És ha ez még nem lett volna elég, a New York Post újságírója, Michael Riedel az összes színfalak mögötti pengeváltásról tudomást szerzett, és természetesen rendszeresen meg is írta a botrányjelentéseket az újság hasábjain. Nem csoda, hogy ilyen kezdet után alig 4 hónapig futott az előadás a Broadway-n. Érdekes, hogy a bukás után sokkal jobb sajtót kapott a musical, többen – köztük Stephen Sondheim – fejezték ki sajnálatukat a szerintük többre hivatott Taboo korai búcsúja miatt.
Produceri szempontból a Caroline sem mondható szokványos produkciónak. Egy louisianai család házának alagsorában dolgozó alkalmazott élete és a családdal való kapcsolata nem éppen tipikus musical-téma. Az, hogy az előadás mégis a Broadway-re került, egy páratlan produceri összefogás eredménye. Ahogy a filmben egy újságíró mondja: mindenki elfogadta, hogy pénzt fog veszteni. Tudták, hogy nem lesz közönségsiker, de ilyen áron is a Broadway-n akarták látni az előadást. (A rossz nyelvek szerint főleg az ilyen-olyan díjak reményében. Ugyanezek a producerek finanszírozták Tony Kushner Pulitzer-díjas Angels in America-ját, talán a Caroline esetében is valami hasonlóban reménykedtek.) Ez volt az egyetlen előadás a négy közül, aminek a premierét kifejezetten májusra, a Tony-díj határidejéhez igazították. Általánosan elfogadott nézet ugyanis, hogy minél közelebb van egy előadás premiere a Tony-gálához, annál nagyobb eséllyel nyerhet a díjkiosztón. (De ez a sokat hangoztatott elmélet már több évadban bizonyult helytelennek.)

Idina Menzel

A színészek bemutatásakor a film elsősorban a főszereplőkre koncentrál, bár az Avenue Q szereplői csak egy-egy rövid jelenetben tűnnek fel.
Annál többet foglalkozik a film Idina Menzellel (Wicked), aki elmondja, hogyan készült fel hónapok kemény munkájával a megterhelő főszerepre, hogy hogy bírja a heti 8 előadást, vagy hogy miért nagy ajándék elsőként megformálni egy szerepet. Körbevezeti a stábot az öltözőjében, megnézhetjük a premierajándékait, a rajongóktól kapott rajzokat és a jelmezeit is.
A Taboo kapcsán a két, később Tony-díjra jelölt színész, Raúl Esparza és Euan Morton szerepel a filmben. Esparza ekkor már a 4. évét töltötte a Broadway-n, és a Taboo-ért kapta élete első Tony-jelölését.  A Boy George szerepét alakító Euan Mortont a londoni előadásból hozták át a Broadway-re. Az övé az egyik legszemélyesebb történet a filmben. Az Avenue Q szerzőihez hasonlóan őt is elvarázsolta, hogy a Broadway-n léphet színpadra, nagyon bizakodó a Taboo sikerével kapcsolatban. Néhány hónappal később pedig látjuk munka nélkül, könnyek között arról nyilatkozni, hogy mennyit jelentett neki ez az előadás. A színész-szakszervezet szabályai szerint a szerződése lejártával el kellett hagynia az országot, a forgatócsoport a repülőtéren vett tőle búcsút.
A Caroline or Change főszereplője, Tonya Pinkins számára ez a musical jelentette a nagy visszatérést. A személyes tragédiák (válása és gyermekei felügyeletének elvesztése) miatt padlóra került, de az új szerep segítségével talpra tudott állni, alakításával elkápráztatta a kritikusokat, és a Tony-gálát a kategória legnagyobb esélyeseként várhatta.

Kritikusok

A ShowBusiness stábja nem csak az egyes előadásokhoz kötődő szerzőket, alkotókat, színészeket, de a neves amerikai színházi kritikusokat is megszólaltatta a filmben, akik Berinstein felkérésére minden évszakban egyszer összeültek, kamerák előtt megvitatták a fontosabb színházi eseményeket, együtt gondolkodtak az egyes előadások jövőjéről, végül pedig megpróbálták megjósolni a Tony-díjak sorsát. Szerepeltetésük jót tett a filmnek, mert rajtuk keresztül a független, színházhoz értő emberek gondolatai is helyet kaptak az alkotóké mellett.
Rendszeresen felmerülő kérdés, hogy egy kritika – akár jó, akár rossz – milyen hatással lehet egy-egy előadás sorsára. A filmben erre is többféle választ kapunk.
Az Avenue Q esetében a New York Times vezető színházi kritikusa, Ben Brantley igen pozitív kritikája érezhetően fokozta az érdeklődést a darab iránt, az audiókommentárban Jeff Marx külön köszönetet is mond ezért a neves kritikusnak.
A Wickednél pont fordított helyzet állt elő. A kritikusoknak nem tetszett az előadás, a közönség érdeklődése viszont olyan mértékű volt, hogy a musical a rossz kritikákat is túlélte.
A Taboo rossz sajtóját már említettük, ám nekik nem csak ezzel, de a lanyha érdeklődéssel is meggyűlt a bajuk. (Ebben biztosan közrejátszott, hogy a Taboo távolról sem tartozik a családi szórakozás kategóriájába, a rétegmusicaleknek pedig mindig nehezebb dolguk van a talpon maradással.) Nekik tehát a problematikus próbafolyamat, a rossz kritika, és a rendkívül kemény New York-i tél megadta a kegyelemdöfést, az előadás 2004 februárjában lekerült a Broadway-n.
A Caroline ismét más eset: a közönség érdeklődését az áradozó kritikák ellenére sem sikerült felkelteni avagy megtartani, de ennél a musicalnél a producerek egyébként sem számítottak anyagi sikerre. Az előadás a Taboo-hoz hasonlóan mindössze 4 hónapig volt műsoron.

Tony-gála

A film a Tony-díjat övező őrület és a gála fontosabb pillanatainak bemutatásával zárul. A végeredmények ismertetésétől eltekintünk, helyette a dvd megtekintését javasoljuk. A vázlatos ismertető egyébként sem pótolhatja azt az egyedülálló képanyagot, amit a film felvonultat. Első alkalommal engedtek be forgatócsoportot a Gypsy Robe Broadway-hagyomány megörökítésére, a Tony-gála sajtószobájába, a Tony-gála próbájára, de megtudhatjuk azt is, hogy a Wicked jelmeztervezője honnan merített ihletet a kosztümök elkészítéséhez, vagy hogy a koreográfus hogyan járult hozzá az Avenue Q-ban Lucy karakterének megformálásához.
A rendkívül szórakoztató, informatív film eléri a célt, amit kitűzött: egy eseménydús évad bemutatásán keresztül a Broadway működéséről és az amerikai musical világáról is átfogó képet ad. Egyetlen negatívum a magyar (vagy egyáltalán bármilyen nyelvű) felirat hiánya, de ezért a filmért még angolul tanulni is érdemes.

Volf Anna

Kapcsolódó tartalmak

Valahol Európában – próbafotók

Rechtenwald Kristóf

Ismét megrendezik a bált!

admin

Évadkezdés a József Attila Színházban

Volf Anna

Sting egy épülő hajóról ír musicalt

Sándor Petra

Evita Bécsben is

admin