Hírek, beszámolók

Eggyel több előadást tartanak az Evitából a szombathelyi Iseumi Szabadtéri Játékokon

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tevezett kettő helyett három előadást tartanak Andrew Lloyd Webber Evita című musicaljéből a szombathelyi Iseumi Szabadtéri Játékokon.

Makay Katalin, a Savaria Szimfonikus Zenekar titkárságvezetője hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy az Evita augusztus 14-i és 16-i előadására már pénteken elkelt minden jegy, ezért a fellépőkkel történt egyeztetés után a szervezőbizottság úgy döntött, hogy egy további előadást is tartanak augusztus 18-án 20 óra 30 perces kezdettel.

Az idén fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Savaria Szimfonikus Zenekar 12 év kihagyás után tavaly élesztette fel újra az Iseumi Szabadtéri Játékokat, amit az tett lehetővé, hogy az Iseumot európai uniós forrásból felújították. A koncertek alkalmával időlegesen kialakított nézőtéren 1300-an férnek el. Tavaly nagy sikerrel mutatták be Wolfgang Amadeus Mozart Varázsfuvoláját, idén pedig a Figaro házassága és az Evita ígér igazi csemegét az operaszerető közönség számára. Utóbbiban Eva Perón szerepében Koós Rékát láthatják az érdeklődők. Az előadást Gajdos József rendezte, a Savaria Szimfonikus Zenekart pedig Várkonyi Mátyás vezényli. 

forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak

Egyházi Géza lemezbemutató koncert

admin

Elhunyt Seregi László Kossuth-díjas koreográfus

Volf Anna

A tervezettnél hamarabb búcsúzik a Gypsy

admin

15 éve mutatták be a Jekyll&Hyde-ot a Broadway-n

Potyó Krisztián

Az Opera megtartja a Billy Elliot 29 előadását

Buchmann-Horváth Emese