Hírek, beszámolók

Egy anya története

A történet műfaja mese (felnőtteknek), az előadás műfaja: opera, az előadás rendezője: Zsótér Sándor, az előadók nagyrészt a Budapesti Operettszínház színészei, helyszín a Zeneakadémia. És hogy mi az eredménye ennek a nem mindennapi keveredésnek? Egy lélekemelő este.


Fekete Gyula Egy anya története című requiem-drámája Hans Christian Andersen meséje alapján készült. Egy anya története, aki gyermeke elvesztése miatt téren és időn kívül kerül, a gyermekét és a halált is hajszolja, hiszen az élete mit sem ér már. Az útja során gondolkodás nélkül adja oda a lelkét az éjnek, szívét a csipkebokornak, szemét a tónak, a haját pedig a sírásónak. Mindezeknél azonban sokkal nehezebb, ami ezután vár rá… Szívbemarkoló mégis felemelő történet arról az erőről, ami egy anyában lakozik, gyermekéért még tőle kívülálló erőkkel is képes együttműködni, gondolkodás nélkül odaadni mindenét.

Az egyébként is nagyhatású történetet százszorosára emeli:

  • Az érzelmes és dallamos zene, ami bárki számára élvezhető.
  • A színpadi jelenlét, tökéletes átélés, a dalok mesteri előadása, és az egymással való összhang mind a hat szereplő részéről.
  • A látvány, ahogy az anya tragédiáktól megbillent helyiséghez hozzákapcsolódik a ház többi része, ami látszólag behatárolt tér mégsem az. És ahogy néhány egyszerűnek tűnő ruházati megoldással mesésen meg tud jelenni az éj, a csipkebokor, a tó és a sírásó, különböző ruháik ellenére mégis harmóniában.
  • A koreográfia, ahogy a drámai történések közepette egy-egy mozdulatsorral tökéletesen megidézi többek között akár a lélek rezdüléseit vagy a víz hullámzását.

 

“Azt kívánom, hogy énekeld el azokat a dalokat, amelyeket a gyermekednek énekeltél! Én vagyok az Éjszaka, és nagyon megszerettem ezeket a dalokat.”

 

“Láttam a Halált – felelte a tüskebokor – de addig nem mondom meg, hogy merre ment, ameddig a szíveden meg nem melegítesz. Nagyon fázom!Az anya a szívére szorította a tüskebokrot, és a tüskék felvérezték a szívét, piros vércseppek hullottak a fehér hóra, de a tüskebokron kihajtottak az ágak, fényes, zöld levelekkel lett tele egy perc alatt a bokor, olyan meleg volt az anya szíve.”

“Hiába igyekszel, szegény asszony, nem tudod kiinni a tavat, így sohasem jutsz át a túlsó partra! Hanem mondok neked valamit! Én szeretem a gyöngyöket és a te két szemed olyan, mint két fényes gyöngy. Ha belesírod a szemedet a tóba, akkor átviszlek a túlsó partra, ahol a Halál lakik.”

„A sírásó ollót vett elő és egy nyisszantással levágta az anya fürtjeit és odaadta helyette a saját fehér haját.”

– „Hogy találtad meg az utat? Hogyan értél nálamnál is gyorsabban ide?”

– „Anya vagyok” – válaszolta az asszony.

A képek alatti idézetek Hans Christian Andersen: Egy édesanya története című meséjéből valók.

 

Az alkotók: Fekete Gyula (zeneszerző), Beney Zsuzsa (librettó), Ambrus Mária (díszlettervező), Benedek Mari (jelmeztervező), Ladányi Andrea (koreográfus), Balassa Krisztián (zenei vezető, karmester), Zsótér Sándor (rendező)

A szereplők: Dolhai Attila, Blazsó Domonkos, Frankó Tünde, Langer Soma, Nádasi Veronika, Lukács Anita

Stern Ágnes
 

Kapcsolódó tartalmak

Délszláv maffiózók a Tháliában

Buchmann-Horváth Emese

Siker és ünneplés a My Fair Lady 300-ik előadásán

admin

Kék róka (Pinceszínház)

Czitrovszky Balázs

MASZK Gála – idén a Thália Színházban

Sándor Petra

Újra dübörög a Rock Színház

Stern Ágnes