Interjúk

Egy nyári éj mosolya – az alkotók szemével

Október 14-én, pénteken nagy sikerrel mutatta be a Centrál Színház az Egy nyári éj mosolya című Broadway-musicalt Törőcsik Mari, Nagy-Kálózy Eszter, Egyházi Géza, Kovács Patrícia és Gergely Róbert főszereplésével Trevor Nunn rendezésében. Az Ingmar Bergman filmje alapján készült Egy nyári éj mosolya így a Cabaret, az Avenue Q – A mi utcánk, és A 88. utcai foglyai után immár a negyedik Tony-díjas nagyszínpadi produkció, amelyet a magyar közönség a budapesti Révay utcában megtekinthet. Az október 11-i sajtótájékoztatón a mű magyarországi színpadra állítója, Tom Littler, Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója és a főszereplők beszéltek a darabhoz fűződő élményeikről.

* A rendezővel és a főszereplőkkel készült interjú a sajtótájékoztató keretén belül zajlott, a kérdéseket az ott megjelent újságírók együttesen tették fel.

Az előadás magyarországi színpadra állítója, Tom Littler beszélt Az egy nyári éj mosolya musical eddigi színpadi megvalósulásairól.

Tom Littler: A magyarországi bemutató az előadás harmadik színpadra állítása, illetve ez az ötödik szereposztás, amely előadja. Úgy gondolom, ez a szereposztás a legjobb a magas szakmai színvonal, szakmai képzettség miatt, amivel az itteni színészek rendelkeznek.  Emellett a magyar színészek sokat hozzátesznek a saját személyiségükből is az általuk játszott figurákhoz. Nem tudom, hogy ez a magyar mentalitás vagy a másféle színészi iskolázottság eredménye.

Egyházi Géza egy egészen más oldaláról mutatkozhat meg ebben az előadásban. Milyen volt számára ez az új feladat, illetve mennyiben volt más klasszikusabb zenei világú műben énekelni?

Egyházi Géza: Ez a darab sokkal közelebb van a klasszikus értelemben vett színházhoz, mint a mostanában divatjukat élő musicalek. Annak ellenére, hogy Sondheim darabról beszélünk, mégis egy prózai előadásnak is lehetne nevezni, hiszen azon kívül, hogy zeneileg nehéz – nagyon sok ütemváltással és hangnemváltakozással találkozunk – mégis nagyon szövegszerű az összes dal. A szerző a keringő műfajában írta meg a dalokat, de a keringő különböző módozataiban, ami számomra énekesként nagy kihívás, a prózai részek pedig színészileg kívánnak erős jelenlétet.

Puskás Tamás: Sondheim a West Side Story szövegírójaként lett ismert, később aztán zeneszerzőként is híressé vált. Mondhatjuk, hogy Andrew Lloyd Webber mellett ő az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó musicalszerző, azonban Webber műveihez képest kevésbé operai hangzásúak a musicaljei.

Egyházi Géza: Első hallásra kissé disszonánsnak tűnhetnek Sondheim művei a műfajbeli darabokhoz képest, de aztán lassan beissza az ember magába ezt a fajta zenét. Szerintem az az igényes, jó zene, amit sokszori meghallgatás után tudunk magunkévá tenni.

Törőcsik Mari művésznőt arról kérdezték, milyen feladatot kapott a darabban.

Törőcsik Mari: Egy szerepet játszom, de a szerepeimről soha nem beszélek, inkább a körülményekről szeretek szót ejteni. Nyáron nem szoktam dolgozni, de ezt a darabot nagy kihívásnak találtam, s nagyon boldog vagyok, hogy sikerült véghez vinni. Mivel a sors elkényeztetett, elég sok nagy mesterrel dolgozhattam már együtt, és most a rendező úr (Tom Littler – a szerk) is beköltözött a szívembe. Ezen kívül nagyon szeretem a kollégáimat, mindig szerencsés voltam, mert olyan emberek között dolgozhattam, akiket szeretek, tisztelet. Most éppen nincsenek itt, de szeretnék szót ejteni a Zeneakadémiát végzett csodálatos énekeseinkről, akik szerep szempontjából a cselédséget alakítják a darabban. De mondtam nekik, hogy lehet, ők ajtót nyitogatnak, viszont nélkülük nem jöhetne létre az előadás! Ők a nagy énekesek, illetve a másik kettő, aki itt ül még, mi többiek csak színészek vagyunk, akik eldalolgatnak, ez a mű viszont nélkülük nem állna meg a talpán.

Tom Littler: A Liebesliederek valóban központi figurái az előadásnak. S akár egy Csehov műben, itt sincsenek kis szerepek. Lehet, hogy az egyik szereplő többet beszél, a másik viszont gyakrabban van jelen, ezért a mű egy csoportos színjátéknak, ensemble előadásnak nevezhető. Erre nincsen igazán magyar szó, de úgy tudnám körülírni, hogy nem egy ember körül bonyolódik a cselekmény, hanem sok pár és az ő környezetük, emlékeik játszanak fontos szerepet.

Mivel tudja egy rendező az Ön szívébe belopni magát?

Törőcsik Mari: Nem tudom megfogalmazni. Talán a tehetség, ami a talpától a fejéig benne van. A személyisége, a tudása, az, hogy hiszek neki.

Gergely Róbert 20 év után áll ismét ezen a színpadon (annak idején még Vidám Színpadnak hívták a Centrál Színházat), illetve a darabban játszó színészek közül ő az egyetlen, aki látta az előadást külföldön.

Gergely Róbert: Eufórikus örömben tobzódtam, amikor megtudtam, hogy ebben a darabban fogok játszani. A mai naptól számítva körülbelül két éve New Yorkban láttam a művet Cathrine Zeta-Jonesszal a főszerepben, nem gondoltam, hogy nézőből egyszer csak szereplővé válok majd. Másrészt sokat játszottam ezen a színpadon másfajta zenés darabokban, pl. a Kaktusz virágában Bodrogi Gyulával és Voith Ágival. Nagyon sok magyar színész vágyik arra, hogy akár Londonban, akár New Yorkban, a West Enden vagy a Broadway-n játsszon és lásson előadásokat. Én magam gyakran megfordulok ezekben a városokban, és csodálattal nézem az ottani kollégák játékát.  Azért is kihívás számomra ez a darab, mert olyan szerepet kaptam, ami az én mentalitásomtól, vérmérsékletemtől kicsit távolabb áll, ezért ez a szerep számomra egy előrelépési lehetőség. S valóban – ahogy Törőcsik Mari művésznő is említette – olyan énekesek között énekelhetek, akik fantasztikus módon szólaltatják meg ezt a különös világot.

Puskás Tamás: Hogy még egyszer tisztázzuk, az összes külcsín tekintetében a – díszlet, jelmezek, haj, világítás vagy a hang – ez az előadás másolja replicaszerűen azt, amit a londoni vagy a New York-i közönség láthatott. A  különbség annyi, hogy itt nem Angela Lansbury gurul be a székben, hanem Törőcsik Mari.

Az előadást Trevor Nunn rendezte. Tom Littler tehát annak a felelőse, hogy az előadás minél inkább Trevor Nunnt másolja? Milyen mértékben kapott szabad kezet? Hiszen egy előadás a színészi alakítások függvénye is, ha talál olyan részt, amit a magyarok neki tetszőbben oldanak meg, akkor szabad átrendeznie?

Tom Littler:  Három-négy évvel ezelőtt Trevor megrendezte ezt az előadást, miközben én ott voltam mellette, mint segédrendező. Emiatt pontosan tudom, mikor azok a döntések, melyek az előadás elkészítése közben születtek, s tudom ezeknek az okait is.  Amiko
r ide jöttem, úgy éreztem, akkora szabadságom van, amennyit szeretnék magámnak.  Lényegében az előadás fizikai kondíciói azonosak az eredeti Trevor rendezéssel, a díszlet, a koreográfia. Például ma délelőtt próbáltunk egy jelenetet, amiben Robi és Eszter szerepelnek (Gergely Róbert és Nagy-Kálózy Eszter – a szerk.). Igazából nem emlékeztem arra, hogy eredetileg ez hogyan is volt a londoni előadásban: mikor ültek le, vették el az italokat. Az én szabadságom, hogy azt a fajta erős inspirációt, ami a Csehov művekből árad érzékelni tudjam, bele tudjam tenni az elődásba. A magyar előadásokban emellett ez a Desiree Eszter Desiree-je, ez a Fredrik Robi Fredrikje. A színészek egyénisége az, ami egyedivé és megismételhetetlenné teszi a figurákat. 

Desiree egy igazi színésznő a maga nagy múltjával és egy igazi sorssal, amit ritkán látni musicalben. Mennyire volt más megformálni ezt a figurát, mint az eddigi szerepeit a Centrál Színházban?

Nagy-Kálózy Eszter: Sose fogok tudni pontos választ adni erre a kérdésre, mert abban a pillanatban, hogy megkapok egy szerepet, onnantól kezdve nem hasonlítgatom a korábbiakhoz. Adott pillanatban az a szerep a fontos és azt akarom megcsinálni. Desiree yilvánvalóan más alak, mint amit eddig játszottam a Centrál Színházban, de nem annyira más, hogy ez rendkívüli dolog legyen. Rendkívüli maga a szerep és nagyon szeretem csinálni. Boldog vagyok, hogy esetleg olyan dolgok is megmutatkoznak belőlem, amit eddig itt még nem láttak. Örülök neki, hogy adhatok valami mást is. Desiree valóban egy igazi vérbő nő. Nem tudom, hogy mennyire vagyok én más, hiszen nem egy mediterrán, klasszikusan nőiesebb testi adottságokkal megáldott nő vagyok. A nőiség számára máshonnan jön és nem feltétlenül jelenti ezeket. Abban is megnyilvánulhat a nőiség, hogy az ember hogyan rejt el titkokat, hogyan próbálja közben az életét felülélni. Már maga a szerep – színésznőt kell játsszak –  nyilvánvalóan ad egyfajta támaszt, körítést. Ezek mellett ott van  a figurában az ember, az emlék, ott van nagyon sok minden, ami jól játszható.

Kovács Patrícia ezidáig a Vígszínházban játszott, az Egy nyári éj mosolyában alakítja első igazán független szerepét.

Kovács Patrícia: A darabbal kapcsolatban elmondanám két élményemet. Minden valamire való musical szakon ezt a darabot meg szokták csinálni és ezen gyakorolnak a hallgatók, mert iszonyatosan nehéz és komplex mű. A zenéje is nagyon bonyolult, illetve maguk a karakterek is azok. Minden színész hallgató zenés szakon ezen átmegy. Én azért ismertem a darabot, mert hallgattam, ahogy a szomszéd osztályban a zenés szakosok próbálják. Volt egy álmom egy évvel ezelőtt a Vígszínházban, akkor azt álmodtam, hogy az egyik fiatal hallgatónk, Szőcs Artur megrendezi az Egy nyári éj mosolyát a Pesti Színházban. Mondtam is neki, és nagyon nevetett, hogy tényleg, miért nem csinálja meg valaki az Egy nyári éj mosolyát. Pont, amikor úgy döntöttem, hogy a Vígszínházból eljövök, megláttam az interneten a Centrál Színház honlapján, hogy meghallgatás van. Én válogatáson soha nem voltam eddig, de megnéztem, hogy van ez a Charlotte nevű szereplő, mi az a legmagasabb hang, amit neki el kéne énekelni. Kérdeztem Bagó Gizellát, hogy én ezt a szerepet el tudom-e énekelni. Ő végül is azt mondta, hogy igen. Megpróbáltam, de az első fordulóm rosszul sikerült. A színház zenei vezetője rohant utánam és közölte, hogy szedjem össze magam a másod etapra.  Vele én már korábban egy évet dolgoztam. Az volt a baj, hogy nagyon izgultam, nem tudtam, hogy egy ilyen helyzetben hogyan kellene viselkednem. Aztán lehetőséget kaptam másodszorra is megmutatkozni, ebben a körben már Tomék is itt voltak (Tom Littler, a rendező – a szerk.) Az itteni kisszínpadon volt a meghallgatás, és valahogy megnyugodtam, azt éreztem, hogy semmi mást nem kell csinálnom, csak azt adni, amilyen én vagyok. Visszatérve a szereposztásra, soha nem gondoltam volna, hogy Patai Annától kezdve Törőcsik Mariig mi így együtt fogunk állni a színpadon. Nagyon jónak tartom, hogy ilyen színes lett a szereposztás, hogy sok helyről jövünk, sokfélék vagyunk. Úgy gondolom, hogy én ezt a szerepet nem kaptam volna meg magyar rendezőtől, mert egy csomó olyan benyomás alakult már ki rólam, ami nem az elhagyott feleség típusa. Nem osztották volna ki rám, de szerintem Gergely Robi se kapta volna meg, Egyházi Géza se, kellett valaki, aki nem ismer minket, és nincsenek különféle benyomásai. Sokkal inkább belénk lát valamit, amit talán még mi sem magunkba. Szóval én nagyon boldog vagyok, hogy így alakult.

Utasi Nikolett, Kiss Brigitta

Kapcsolódó tartalmak

Szentivánéji álom – 2. szereposztás

Nagy Péter

Holdbeli csónakos – Debrecen

Vincze Dániel

Az új fáraó első lépései

admin

„Az ezerarcú Fantom” – közönségtalálkozó és zenés beszélgetés Posta Victorral

Buchmann-Horváth Emese

A Notre Dame-i toronyőr – Operettszínház

Sándor Petra