Hírek, beszámolók

Egy nyári éj mosolya – A Centrál Színház előbemutatója Keszthelyen Törőcsik Marival

A XII. Keszthelyi Nyári Játékokon tartja Stephen Sondheim Egy nyári éj mosolya című musicaljének előbemutatóját pénteken a fővárosi Centrál Színház. A Festetics-kastély parkjában összesen öt alkalommal játszott produkcióban színpadra lép Törőcsik Mari is.

Az Ingmar Bergman filmje nyomán készült darabban játszó Törőcsik Mari az MTI-nek elmondta: nyáron már régen dolgozott, utoljára a beregszásziak kedvéért ment el Gyulára, mert akarta tudni, hogy egy ilyen műhely munkájába be tud-e még kapcsolódni. Felidézte: Puskás Tamás, aki Londonban látta az előadást, úgy beszélt arról, mint kivételes műről. “Először tanakodtam, majd elvállaltam a szerepet. Az időjárás okozta nehézségek ellenére boldog vagyok, hogy csinálom, mert jó kollégák, nagy énekesek között játszom, kiváló angol rendezésben” – fogalmazott a színész, aki a produkcióban a hajdani kurtizánból lett arisztokrata hölgyet, Madame Armfeldt-et alakítja.

A darab története a századfordulón játszódik Svédországban. Desirée Armfeldt, a gyönyörű színésznő úgy érzi: sok viharos esztendő után itt az ideje, hogy megállapodjon. Kiszemeltjét, hajdani szeretőjét, aki időközben megházasodott, Szent Iván éjjelén meghívja – fiatal feleségével együtt – édesanyja, az egykori kurtizán kastélyába, ahová váratlanul beállít kiszemeltjének felnőtt fia és a színésznő jelenlegi szeretője is feleségével. A fehér éjszakától és a vörösbortól megmámorosodott vendégek “őrült szerelmi kergetőzésbe” kezdenek.

Puskás Tamás, Centrál Színház igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a Keszthelyen vasárnapig játszott Egy nyári éj mosolya (A Little Night Music) premierjét Budapesten október 14-én tartják .

Stephen Sondheimet Ingmar Bergman 1955-ben készült Egy nyári éj mosolya című filmje ihlette a musical megírására. A művet, amelynek szövegkönyvét Hugh Wheeler írta, először 1973-ban állították színpadra a Broadway-n; a West End premier 1975-ben volt. A Centrál Színház produkciója a világhírű Trevor Nunn 2008-as – Londonban és New York-ban is bemutatott, többek között Catherine Zeta-Jones és Angela Lansbury szereplésével színpadra vitt – rendezésének replika-előadása.
Puskás Tamás kiemelte: a replika-változat azt jelenti, hogy pontosan ugyanazt az előadást láthatják a magyar nézők, amelyet először három éve mutattak be Trevor Nunn rendezésében. A 71 éves művész az őszi bemutatót megelőző főpróbahétre érkezik Magyarországra, a Centrál Színházba, amelynek társulatával eddig Tom Littler rendezőasszisztens dolgozott a darab színpadra állításán.

“Az előadás magán viseli mindazt a szellemet és gondolatot, amely Trevor Nunn eredeti rendezésében megjelent; a díszletet, a jelmezt, a világítást és a hangosítást is az eredeti elképzelés szerint valósították meg” – mutatott rá Puskás Tamás, aki szerint a magyar színészek jól válaszoltak a kihívásra.
A stáb angol része, az eredeti produkció alkotógárdája szerint az eddigi szereposztások közül a legtöbb ponton a magyar változaté a legerősebb – hangsúlyozta Puskás Tamás, kiemelve: nagyon boldogok, hogy Törőcsik Mari elvállalta a szerepet. A nemzet színésze által megformált karakter kapcsán megjegyezte: bár Madame Armfeldt mindent elért személyisége bájával az életben, az előadás végére kiderül, hogy a boldogságot talán mégis elvétette. “Az egész darab arról a fájó bölcsességről szól, hogy mindannyian kétségbeesetten keressük a boldogságot, amit mindig felkínál a sors, csak nem vesszük észre” – tette hozzá.

Kitért arra, hogy a keszthelyi előbemutatón a szabadtéri játék varázslatos hangulata, a budapesti előadáson pedig a kisebb, zárt tér adta lehetőségek, a bonyolultabb, rafináltabb világítás, a részletgazdagság, a finomságok megjelenése jelenthet különleges élményt. Az előadásban Törőcsik Mari mellett színpadra lép Desirée szerepében Nagy-Kálózy Eszter, valamint Egyházi Géza, Gergely Róbert, Ágoston Katalin, Szemenyei János, Patai Anna, Balogh Anna és Kovács Patrícia is.
A darabot Fábri Péter fordította. A díszlet és jelmezterveket David Farley, a koreográfiát Lynne Page készítette, az előadás zenei rendezője Caroline Humphris

Forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak

AZ ÁRVÍZ-HELYZET MIATT CSÚSZIK A MARGITSZIGETI SZABADTÉRI SZÍNPAD MEGNYITÁSA

Buchmann-Horváth Emese

Imagine This: gyors búcsú Londonban

admin

A nyomorultak – Interjú Homonnay Zsolttal

Buchmann-Horváth Emese

Rövidhírek, 2013. június

Volf Anna

High School Musical On Stage díszbemutató Londonban

admin