Hírek, beszámolók

Elfújta a szél – Érdekességek a könyv és a film világából

Az Elfújta a szél premierre való visszaszámlálásunk érdekességeit gyüjtöttük csokorba.

  • Margaret Mitchell mélységesen meglepődött könyve sikerén, melyet egy aránylag egyszerű emberekről szóló egyszerű történetnek tartott. Főleg azt furcsállotta, hogy egy a hősnője negatív tulajdonságaival rendelkező karaktert hogy imádhatnak ennyire az emberek.

    Az írónő aránylag jól megbirkózott a hirtelen jött fenomenális hírnévvel, bár élete végéig nyaggatták, hogy árulja el, Scarlett és Rhett újból összejönnek-e. Meglepő módon a legkitartóbban eziránt érdeklődő rajongói leveleket az Európában állomásozó amerikai katonáktól kapta, de voltak olyan olvasói is, akik miután felismerték az utcán, akár fizikai erőszakkal is fenyegetőztek, hogy a hőn vágyott információ birtokába juthassanak.
     

  • A Scarlett apját alakító Thomas Mitchell rettegett a lovaktól. Ironikus módon filmbéli karaktere pont egy lovasbalesetben veszti életét.
    Mitchell egyébként 1940-ben megnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat – de nem az Elfújta a szélben, hanem a Hatosfogat című filmben nyújtott alakításáért.

  • Olivia de Havilland eredetileg Scarlett szerepére jelentkezett, de az alkotók inkább Melanie-t látták benne. A színésznő csalódottnak nem volt mondható: ugyanolyan keményen küzdött a másik női főszerep elnyeréséért, és amikor megtudta, hogy ő lesz Melanie Hamilton, alapos kutatómunkába kezdett. Mivel akkor még nem volt gyermeke, még egy szülészeti osztályt is meglátogatott, hogy meggyőzően tudjon majd vajúdni.

    A minél élethűbb hatás kedvéért George Cukor, a filmen dolgozó első rendező, a szülési jelenetben de Havilland lábujjait csipkedte. Ez a kevés jelenetek egyike, melyeket még Cukor vett fel és benne maradtak a filmben a rendezőváltás után is.
     

  • A Belle Watlingot játszó Ona Munson szerepének utózöngéit végül már átokként élte meg: az Elfújta a szélben nyújtott alakítása olyannyira meggyőzőre sikeredett, hogy a filmvásznon egy életre a “rossz lány” skatulyájába zárta a sokoldalú színésznőt.
     
  • Clark Gable annyira rossz néven vette, hogy sírnia kell Scarlett vetélési jelenetében, hogy kis híján kiszállt a filmből. Végül a Melanie-t alakító Olivia de Havilland bírta jobb belátásra.
     
  • A film forgatása alatt Vivien Leigh napi négy doboz cigarettát szívott. Clark Gable “csak” hármat.
     
  • Scarlett O’Hara szerepére több, mint 1400 színésznőt hallgattak meg. Sokáig Charlie Chaplin barátnője, Paulette Goddard volt a befutó, de mikor kiszivárgott a hír, hogy a pár vadházasságban él, a stúdió a botránytól tartva törölte a színésznőt a jelöltek listájáról.

    A Margaret Mitchell hősnőjéhez hasonlóan ír-francia származású Viven Leigh-t David O. Selznick fivére így mutatta be a producernek: “Zsenikém, itt a te Scaletted!” Amióta csak a könyvet olvasta, Leigh legfőbb vágya volt, hogy eljátszhassa az akaratos O’Hara lányt, és pár tesztfelvétel után meg is kapta a szerepet. De Selznick örömét beárnyékolta a tény, hogy Leigh Lawrence Olivier szeretője volt, miközben egyikük sem vált még el korábbi párjától. A stúdió végül úgy vette elejét a második komoly Scarlett jelölt feláldozásának is a közerkölcs oltárán, hogy a két színész nem találkozhatott egymással a forgatás időtartama alatt.
     

  • A regény születésének hajnalán Margaret Mitchell Melanie-nak szánta a főszerepet, de ahogy haladt a munkával, egyre inkább az önfejű és akaratos Scarlett került a történet középpontjába, akit akkor még Pansy O’Harának hívtak. Tara sokáig Fountenoy Hall volt, a könyv maga pedig kezdetben a “Holnap új nap virrad” munkacímen futott.

    Annak ellenére, hogy 10 évet dolgozott művén, az írónőnek nem volt elképzelése főhősei további sorsáról. “Lehet, hogy Rhett talált magának valakit, aki kevésbé…problémás” – nyilatkozta 1945-ben a Yanks magazinnak.
     

  • David O. Selznick már a kezdetektől Leslie Howardot szerette volna megnyerni Ashley Wilkes szerepére, de a magyar származású színész sokáig nem vállalta a felkérést. Egyrészt túlkorosnak tartotta magát a könyv szerint 21 éves Ashley megformálásához, másrészt pedig tartott tőle, hogy végképp beskatulyázzák a szenvedő, gyenge, túlérzékeny, melankolikus, “férfiatlan férfi” szerepkörébe, mivel már korábbi munkái során is megtalálta pár hasonló karakter. Selznick végül azzal győzte meg, hogy a soron következő filmjében, az Intermezzoban nem csak főszerepet ajánlott neki Igrid Bergman oldalán, de társproduceri címet is.

  • Margaret Mitchell unalmában kezdett dolgozni az Elfújta a szélen. Az írónő 25 évesen egy lassan gyógyuló bokatörés miatt kényszerült hosszú pihenőre. Egy idő után második férje, John Marsh megelégelte, hogy zsákszámra kellett hazahordania a könyvtári könyveket a lábadozónak, és kifakadt, hogy most már inkább írjon egy könyvet a sok olvasás helyett.

    Mitchell valóban írásba kezdett, de sosem tervezte kiadni a regényt, amivel aztán elnyerte a Pulitzer-díjat 1937-ben: a kézirat egy részét sokáig arra használta, hogy kitámasszon vele egy billegő kanapét…
     

  • Vivien Leigh sokszor viselt kesztyűt a forgatás során, mivel kezeit aránytalanul nagynak tartotta 160 centis magasságához és törékeny testalkatához viszonyítva.
     
  • Az „Őszintén szólva drágám, köpök rá!”-t az Amerikai Filmintézet 2005-ös szavazásán minden idők leghíresebb filmes idézetének választották. Talán kevésbé ismert tény, hogy a mondat ebben a formájában kis híján kimaradt a filmből.

    Hollywood aranykorában a Hays-kódex szigorú előírásai szabályozták, mi mutatható meg vagy mondható ki a filmvásznon. A cenzorok hatalmáról legjobban az árulkodik talán, hogy nem csak a forgatókönyveket írathatták át, de újra is vágathattak kész filmeket. Mindezt figyelembe véve nem meglepő, hogy a Hays Hivatal szalonképtelennek találta Rhett Butler azóta elhíresült búcsúját Scarlett-től. De az ominózus mondat helyett felajánlott, vagy fél tucat alternatívát David O. Selznick producer kategorikusan visszautasította és ragaszkodott az eredeti szöveghez. Kitartása gyümölcsözőnek bizonyult: 1939-ben az Amerikai Mozgókép Szövetség módosította a kódexet, így engedélyezve bizonyos tiltólistás szavak használatát például az irodalmi művekből történő idézés – így az Elfújta a szél – esetén is.
     

  • A George Cukort rendezőként váltó Victor Fleming Scarlett O’Harát egy kibírhatatlan nőszemélynek tartotta és semmiféle szimpátiát nem akart kelteni iránta a nézőkben, ezért nem is volt hajlandó Viven Leigh-t instruálni. A színésznő (akárcsak a Melanie-t alakító Olivia de Havilland) titokban továbbra is Cukorral beszélte meg az elképzeléseit. A nehézségek ellenére Margaret Mitchell írónő maximálisan elégedett volt Leigh Scarlett értelmezésével.
     
  • Az Ellen O’Harát alakító Barbara O’Neil a maga 28 évével a film forgatásakor csak 3 évvel volt idősebb Viven Leigh-nél.

    Margaret Mitchell Rhett Butlert részben “Red” becenevű első férjéről mintázta, akivel viharos, rövid, de boldog időszakot töltött együtt. Melanie Hamiltont az írónő ükunokatestvére, Mattie Holliday, míg Ashley Wilkes-t unokatestvére, John Holliday ihlette. A két Holliday ugyan nem házasodott össze, de szoros barátságuk egész életükben megmaradt: még azt követően is leveleztek, hogy Mattie-ből zárdába vonulása után Melanie nővér lett, John pedig Doc Holliday néven vonult be a Vadnyugat legendái közé, mint párbajhős és Wyatt Earp barátja.
     

  • A Rhett Butler szerepére kiszemelt Gary Cooper azzal utasította vissza a felkérést, hogy az Elfújta a szél lesz Hollywood történetének legnagyobb bukása. (Arról sajnos nincs információ, hogy a közkedvelt színész később mit szólt a film által besöpört 10 Oscar-díjhoz.) Clark Gable szintén vonakodott elvállalni a szerepet, bár más okok miatt. Úgy érezte, hogy a közönség olyan irreális elvárásokat támasztott Butler karakterével kapcsolatban, aminek egyetlen férfi sem lenne képes megfelelni, mi több, a szerepet nemes egyszerűséggel “karrier-öngyilkosságnak” titulálta.

    Annak, hogy végül mégis őt láthatta a közönség Rhett Butlerként, igencsak prózai oka van: a Metro-Goldwyn-Mayer filmstúdió busás összeggel segítette ki, hogy elválhasson második feleségétől és még forgatás alatt elvehesse új szerelmét, Carole Lombard színésznőt.
     

  • A Selznick International Pictures a film hosszadalmas előkészítési fázisa során hírverésként szavazást indított a könyv rajongói körében, hogy melyik színésznőt tartanák legmegfelelőbbnek Scarlet O’Hara megformálására. A több száz beérkező szavazat közül a tökéletes választásnak bizonyuló Viven Leigh csak egy voksot kapott.
     

Buchmann-Horváth Emese

Kapcsolódó tartalmak

Koroknai Árpád Debrecenben Koppányként is bemutatkozik

admin

Megvannak az Olivier-díj jelöltjei

admin

Megvannak a 2010-es Zrínyi időpontok

admin

Megjelent a Nemzeti Színház igazgatói pályázata, Alföldi Róbert is pályázik

Sándor Petra

Kulisszajárás előtt Fantomokkal, Kentaurral és rajongókkal

Tóth Barbara