Belföld Hírek, beszámolók

Elkezdődött az évad a Pesti Magyar Színházban

Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Pesti Magyar Színház.

Nyolc bemutató és sok egyéb feladat vár a Pesti Magyar Színház társulatára. – mondta Zalán János igazgató az évadnyitó társulati ülésen. Az új évad bemutatóiban olyan neves vendégművészek fogadták el a színház meghívását, mint Béres Ilona, Fodor Tamás, Haumann Péter, Reviczky Gábor, Hegyi Barbara, Igó Éva vagy Tóth Enikő

A nyár folyamán a színház kulisszák mögötti területeinek egy része megújult, illetve felújították a nézőforgalmi területek légtechnikáját, valamint a nézők által használt területek világítását is átalakították. A színháznak a továbbiakban is meghatározó programja a siketek és látássérültek akadálymentesítése.

Az évad bemutatói között két zenés darab is helyet kapott. November 17-én a nagyszínpadon debütál Búss Gábor Olivér – Buzás Mihály – Paso Doble – Kirády Attila – Johnny K. Palmer – Szente Vajk musicale, a Holnap tali! Szente Vajk rendezésében. December 1-én a Sinkovits Imre Stúdiószínpad ad otthont Topolcsányi Laura Tibikém! Neked minden végszó? című művének, melynek műfaja „színházi körbe-gurba zenével”, rendezője pedig Gaál Ildikó.

Az évad további bemutatói a Naptárlányok, az Ármány és szerelem, a Rómeó és Júlia, a Balta a fejbe és a Székek, melyeken túl 22 darab marad a repertoáron.

Október 7-én a Soproni Petőfi Színházban kerül bemutatásra a Pesti Magyar Színházzal koprodukcióban készülő Hippolyt, a lakáj Eperjes Károly rendezésében.

A nézőtéri szalonban folytatódik közönség előtt tartott hétfő esti beszélgetés-sorozat. A másfél éve „Amiről még nem meséltem…” címmel indult estekre olimpiai bajnokokat és élsportolókat hívott meg Elbert Gábor és Zalán János.

A szeptemberi bemutató előtt a színház részt vesz a Pozsonyi Piknik és a Színházak éjszakája rendezvényeken, ahová speciális programokkal várja a nézőket. A részletes programok a színház honlapján elérhetőek.

Kapcsolódó tartalmak

Munkatársakat keresünk!

Vincze Dániel

Utoljára látható Szegeden a Mamma Mia!

Mezőfi Orsolya

"Mi is itt vagyunk" gála – Akvárium, 2015. január 30.

Buchmann-Horváth Emese

Színházak éjszakája – Operettszínház – Mindenki másképp csinálja

Buchmann-Horváth Emese

Grammy-jelöltek 2012

Volf Anna