Interjúk

Érinthetetlenek – Interjú Andrádi Zsanettel

A Margitszigeten a közelmúltban debütált Érinthetetlenek főszereplőjével és társproducerével, Andrádi Zsanettel beszélgettünk.

A gengszterfőnök lányát alakítod egy olyan történetben, ami első hallásra kicsit maffia-környezetbe helyezett Rómeó és Júliának tűnhet. Milyen ember Hanna?

Nem mondanám, hogy az, bár valahol minden szerelmi sztori Rómeó és Júlia történet… Amikor elolvastam, nekem egy sima szerelmi történetnek tűnt, azzal a különbséggel, hogy az édesapja és a szerelme között őrlődik Hanna. A történet végére fel kell nőnie, mert döntéseket kell hoznia. Ez a nehézsége ennek a szerepnek. De minden szerelemben vannak nehéz helyzetek, amikor döntéseket kell hozni. Mindig ott van az a fránya szabad akarat, és nem mindig mutatja meg a jóisten, hogy melyik a helyes út.

Hogyan kerültél kapcsolatba az Érinthetetlenekkel és hogyan lettél társproducer?

Ádámmal (Lugossy Ádám – szerk.) együtt találtuk ki a produkciót. Neki volt egy szinopszisa, és szüksége volt egy emberre, aki a művészeti részeket rendben tartja. Így lettem a produkció ezen részéért én a felelős.

Élvezted ezt a munkát?

Nagyon! Természetesen megvolt a nehézsége is, hisz az egyik főszereplő is én vagyok, miközben a darab az én „gyerekem” is, de nagyon hálás feladat volt. Főleg mivel azt láttam a produkcióban részt vevő embereken is, hogy nagy élvezettel álltak neki a feladatokhoz.

Színészileg mi volt a legnagyobb kihívás számodra a darabban?

Csak színésznőnek lenni, és a csak szót természetesen idézőjelben értem. Attól, hogy mindennek láttam a hátulütőjét, minden oldalnak a nehézségét, számomra teljesen más volt a próbafolyamat, mint normál esetben. Az volt a kihívás, hogy bár tudatában voltam, hogy ki mit szeretne, kinek mire van szüksége, a színpadon mégis kikapcsoljam a produceri funkciót és csak magammal, a szereppel foglalkozzak.

A dalokat is Ti válogattátok össze?

Igen, de sokat segített az írónő, Tallér Edina is. Ugyanakkor van olyan dal, ami kifejezetten az én kérésemre került be az előadásba, Katona Kláritól a Miért nem próbálod meg velem. Voltak olyan szerzemények, amikhez nagyon ragaszkodtunk.

Czomba Imre remek átdolgozásokat készített, ennek ellenére alapvetően pop dalokról van szó, ami más műfaj, mint a musical. 

Szerintem minden dalhoz úgy kell hozzányúlni – műfajtól függetlenül – hogy a saját hangját használja az ember, ne akarjon más lenni. Ennek az a kulcsa, hogy magunkévá tegyük a dalt. A darabban sok olyan ember van, aki inkább színész, mint énekes, és vannak olyanok, akik inkább eddig csak énekeltek és kevesebbet prózáztak. Magamat én is inkább színésznek tartom, aki énekel és nem énekesnek, aki színészkedik. Ez egy nagyon fontos különbség szerintem.

Vannak olyan terveitek, hogy kőszínházban is láthatják majd a nézők a darabot?

Igen, már folynak a tárgyalások. Reméljük, sikerrel zárulnak.

 

Horváth Emese

Kapcsolódó tartalmak

CD ajánló: Feke Pál – Musical Live 1.

Stern Ágnes

Elhunyt Kenderesi Tibor színművész

Volf Anna

Virágot Algernonnak – ötven előadás távlatából

Buchmann-Horváth Emese

Kenny Ortega rendezi az In The Heights filmet

admin

Dorian Gray

Stern Ágnes