Hírek, beszámolók

Érkezik a Cirkuszhercegnő az Operettszínházba

A Moulin Rouge adott otthont a sajtótájékoztatónak, melyen bejelentették: Verebes István rendezésében elevenedik meg Kálmán Imre egyik legnépszerűbb operettje a március 8-i és 9-i premiereken a Budapesti Operettszínházban.

“A Cirkuszhercegnő Kálmán Imre egyik legizgalmasabb darabja. Egy jól felépített mű, tökéletes finálékkal” – mondta Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház főigazgatója. Az főigazgató szerint az operett szereplői a múltban keresik az igazságot és a felelősséget, ami miatt érdekes és szövevényes viszonyrendszerek alakulnak ki a színpadon.

Verebes István, a darab rendezője szerint a történet egy kicsit más lesz, mint az eddigiekben. Korszerű előadást láthat majd a közönség, melynek érdekben a darab librettója is ujjászületett: a direktor elmondta, hogy fél évig dolgozott Julius Brammer és Alfred Grünwald szövegének átdolgozásán. Verebes megjegyezte: nem volt könnyű dolga, mert a meglévő zenei konstrukcióba kellett egy új szöveget beleszerkesztenie. Arra törekedett, hogy az operett szerkezetének és világának hagyományait megőrizze, de figyelt arra is, hogy a produkció ne legyen “földhöz ragadt”. “Ebben az előadásban a cirkuszi attrakciók másképpen szerepelnek majd, mint ahogy a közönség eddig megszokhatta” – fogalmazott a rendező.

A rendező szerint a történet két emberről szól, akik rosszkor keresztezték egymás útját. Az előadásban nagy szerephez jut a kórus is, amely – a görög drámákhoz hasonlóan – kommentálja az eseményeket. A rendező szólt arról is, hogy az előadás három helyszínen játszódik: a cirkuszban, amely az élet porondját jelenti, a szentpétervári kastélyban és egy bécsi hotelben.

Az előadás két szereposztásban kerül színpadra, a darab főbb szereplői Fischl Mónika és Bordás Barbara, Homonnay Zsolt, Vadász Zsolt, Stohl András és Mészáros Árpád Zsolt. A produkció zenei vezetője Makláry László, koreográfusa Tihanyi Ákos.

Forrás: MTI/VLM

Kapcsolódó tartalmak

Neil Patrick Harris is a Glee-ben?

admin

Kérem, vigyázzanak, az ajtók záródnak! Kodály körönd megálló következik.

Rechtenwald Kristóf

Megvan a Sweet Charity szereposztása

admin

Kabaré – Soproni Petőfi Színház

Vincze Dániel

Hárman adtak be pályázatot a Pesti Magyar Színház igazgatói pozíciójára

Volf Anna