Hírek, beszámolók

Évadzárás 2010-2011

A tavalyi évhez hasonlóan idén is összegyűjtöttük az évad legfontosabb, a musical műfajához köthető hazai kőszínházi eseményeit.

 

Az évadot a Magyar Színház nyitotta a Sweet Charity augusztus 25-re időzített premierével. Az Auksz Éva főszereplésével bemutatott musicalről Ajánló rovatunkban olvashattak összefoglalót az érdeklődők.

A szeptemberi premier-dömpinget Dés László és Koltai Róbert Sose halunk meg című musicale indította szeptember 4-én. Hírül adtuk, hogy Jirí Menzel Oscar-díjas rendező is eljött megnézni az előadást, és szóba került a produkció esetleges csehországi bemutatása is.
Szeptember 17-én debütált a Jézus Krisztus Szupersztár a Madách Színházban. A hagyományoknak megfelelően hármas szereposztásban bemutatott rockoperához hanganyag is készült, melynek hosszabb írást szenteltünk. Stábunk a főpróbán is forgatott, a videó itt tekinthető meg.

Ugyancsak szeptember 17-én láthatta a magyar közönség Bella MátéGalambos Attila és Suda Balázs Róbert Better Than Sex című, Londont is megjárt musicalét.
Szeptember 21-én örömteli hírről számolhattunk be. Ezen a napon lett a Nemzet Színésze Haumann Péter.
Szeptember 24-én Schönberg Nyomorultak című musicaloperáját mutatták be Kecskeméten. A produkcióról Ajánló rovatunkban írtunk.
Ugyanezen a napon Kocsák Tibor és Miklós Tibor Anna Kareninája Veszprémben került színre első alkalommal.
Szeptember 26-án átadták a Színikritikusok Díját. A legjobb zenés előadásnak járó díjat a HOPPart társulat Chicagója kapta.

Októberben zajlott a Madách Musical Pályázat döntője. A pályázatot a Csoportterápia nyerte, a második helyezett A fabáb, a harmadik a Macskadémon lett.

November 3-án a Magyar Színház István, a király előadása jubilált, a 200-adik előadásról mi is beszámoltunk.

December 7-én 200-adik, egyben utolsó alkalommal került színpadra a Madách Színházban a Producerek. A búcsúelőadáson mindhárom szereposztás színpadra lépett.
December 8-án az évad első musical-premierét tartották Győrben: ekkor került bemutatásra Jonathan Larson Rent című musicale a Rába-parti városban.
December 11-én láthatta először a Vígszínház közönsége Presser Gábor és Varró Dani Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátékát.
A 2010-es év utolsó musical-bemutatóját a Centrál Színházban tartották december 31-én. A Cabaret ezúttal Bozsik Yvette rendezésében, Marozsán Erika és Keresztes Tamás főszereplésével került színre.

2011. január 14-én az Operettszínházban Puccini Gianni Schicci és Vajda János Mario és a varázsló című operája debütált. A próbán készült fotókat itt tekinthetik meg az érdeklődők.
Egy nappal később, január 15-én a Vámpírok bálja 150-edik előadását ünnepelték a rajongók a Magyar Színházban. Az eseményről stábunk videóösszeállítással jelentkezett.
Január 29-én Győrben mutatták be a Mária evangéliumát. A musicalről képes beszámolót és ajánlót is közöltünk.

Dolhai AttilaFebruárban és máciusban a Madách Színházban három premiert tartottak. A sort február 12-én a Végetelen szerelem című koncert nyitotta (galéria), majd a Musical Pályázat 2. és 3. helyezettjét mutatták be a körúti színházban. A Fabáb március 3-ai és a Macskadémon február 18-ai bemutatóján készült képek a Galériában megtekinthetők.
Március 12-én a József Attila Színházban 300-adik alkalommal játszották Fenyő Miklós Made in Hungária című musicalét.

Április 15-én Webber klasszikusa, a Jézus Krisztus Szupersztár egy évadon belül másodszor is bemutatásra került hazánkban. A helyszín ezúttal Szolnok volt, a címszerepen Dolhai Attila (galéria) és Bot Gábor osztozott. 

A mozgalmas május hónap első említésre méltó eseménye a Mozart! utolsó előadása volt az Operettszínházban 4-én. Május 7-én szintén egy Lévay-musical, a Rebecca kapcsán került az érdeklődés középpontjába a színház, hiszen az itt látható produkció pontos másolata került színre Bukarestben ezen a napon.
Május 13-án mutatták be Békéscsabán a La Mancha lovagja című előadást. A musicalről ajánló és fotósorozat is megjelent az oldalon.
Május 22-én a Madách Színházban a Spamalot 100-adik előadását ünnepelték. Az eseményt lovagi ebéd előzte meg, melyről képes összeállítást közöltünk.

Júniusban két premiernek örülhettek a műfaj kedvelői. Június 9-én a Madách Színház tűzte műsorára a Madách Musical Pályázat győztes alkotását, a Csoportterápiát. A Viva la Musical ajánlóval és fotósorozattal igyekezett bemutatni az új magyar musicalt az olvasóknak.
Az évad utolsó musicalpremierét Győrben tartották: június 18-án itt került színre Wildhorn Vörös Pimpernel című zenés darabja.
Szintén a júniusi krónikához tartozik a másodjára megrendezett Kecskeméti Országos Zenés Színházi Találkozó, melynek műsorán idén többek között a Macskák és a Tavaszébredés is helyet kapott.

Sajnos idén is el kellett búcsúznunk a műfaj néhány jeles képviselőjétől. November 3.-án elhunyt Bánffy György, a József Attila Színház művésze, akit a musicalrajongó közönség a My Fair Lady-ben láthatott. Május 7-én hunyt el Hubay Miklós Kossuth-díjas drámaíró, az Egy szerelem három éjszakája című musical szövegkönyvének írója.

A 2010-2011-es évad mérlegének megvonása után a Viva la Musical is a szabadtéri eseményekre koncentrál. A Nyomorultak szabadtéri bemutatójával induló nyári musicalszezon legfontosabb információival várjuk kedves Olvasóinkat az elkövetkező hónapokban.

Volf Anna

Kapcsolódó tartalmak

Kristin Chenoweth az American Idolban

admin

Rekordbevételt hozott a 2011-12-es évad a Broadwayn

Sándor Petra

Szereplőket keresnek a Doktor Szöszi musicalhez

Volf Anna

Szászhúsz milliós állami támogatás a József Attila Színháznak

Volf Anna

Mi jöhet még?! – utolsó előadás

Vincze Dániel