Hírek, beszámolók

FAME-RENT, A hírnév ára – Vendégjáték a József Attila Színházban

A FAME, a RENT és az Egy bohém rapszódiája dalai csendülnek fel FAME-RENT, A hírnév ára címmel, két részes koncert-musicalként a József Attila Színházban.

A híres New York-i művészképző iskola, a FAME School életéről, növendékeinek és tanárainak hétköznapjairól, kapcsolatairól szóló világsikerű film és az annak folytatásaként született musical és egy másik amerikai kult-musical, a szintén New Yorkban játszódó RENT dalaira épül a koncert, melyben hallható pár Mamma mia, Szombat esti láz és West Side Story dal is. Mindkét darabot a musicalszerzői pályája mellett többek közt a Rock Színház egyik alapító tagjaként is ismert Miklós Tibor állította színpadra elsőként Magyarországon. Szintén ő volt a megálmodója a Freddie Mercury életét és pályáját felidéző, 2009-es Egy bohém rapszódiája című dramatikus emlékkoncertnek is. A három mű témája sok ponton találkozik, más-más környezetben, különböző megközelítéssel, de mégis ugyanarról szól: a tehetségről, a siker, a befutás vágyáról, az ezekért folytatott küzdelmekről, – az örömteli pillanatok mellett – bukásokról, tragédiákról és a fiatal tehetségekért érzett felelősségről.

A koncert-musicalt Puskás Péter, Dér Heni és Zentai Márk főszereplésével mutatja be az IG Produkció és a Rock Színház Alapítvány Miklós Tibor rendezésében és Fincza Erika koreográfiájával.

Kapcsolódó tartalmak

Musicalszínészek a színészválogatottban

Volf Anna

Harmincnegyedik alkalommal adták át a Színikritikusok Díját

Sándor Petra

Marica Grófnő

Buchmann-Horváth Emese

Love Never Dies világpremier – 2010. márc. 9.

Nagy Péter

Hat város hat legjobb előadásával jön júniusban a Színházi Szemle

Buchmann-Horváth Emese