Interjúk

Fiatal tehetség debütált a Csokonai Színházban

A debreceni Csokonai Színház vadonatúj, A holdbeli csónakos című előadása kapcsán beszélgettünk a színház új fiatal tehetségével, Szakács Hajnalkával a bemutató előtt Pávaszem királykisasszony szerepéről.

Hogyan talált rád a szerep?

 

Nagyon nagy szerencsém volt. Kaposvári egyetemista vagyok, és minket nem tanított Péter, nem is találkoztunk (Gemza Péter rendező). Abban volt szerencsém, hogy látott nagyon sok mesterségvizsgán ott az egyetemen, és egyszer csak megkérdezte, lenne-e kedvem a szerephez, és nyilván volt.

Akkor még nincs nagyon múltad itt a színházban?

Nincs, én először vagyok itt Debrecenben. Az egyetem előtt az Új Színháznak a stúdiójába jártam két évig, Huszár Zsolt és Pokorni Lia voltak az osztályfőnökeim, és ott voltak egyszerűbb, kisebb szerepek, amiket stúdiósok megkaphatnak. Természetesen azokat is óriási öröm volt eljátszani, de ez most sokkal nagyobb kihívás. Az egyetemen pedig közben a mesterségvizsgákkal járjuk az országot, némelyikkel fesztiválon is szerepeltünk.

Milyenek voltak a próbák?

Nagyon közvetlen és segítőkész volt mindenki. Sok fiatalabb színész is játszik ebben a darabban, akik aztán végképp átérezték a helyzetemet, hogy milyen elsőként, pályakezdőként ide kerülni. Tényleg nagyon sok segítséget és bátorítást kaptam.

Gondolom a rendező részéről is érezted ezt a bátorítás. Milyen volt a közös munka?

Vele is közvetlenebb a kapcsolat, számomra elsőként könnyebb is ilyen keretek között dolgozni, mert hamarabb oda merek menni, feltenni a kérdéseimet, feltárni a bizonytalanságaimat ezzel-azzal kapcsolatban.

Mennyire volt közös munka, mennyire irányított és mennyire engedte, hogy Ti is elmondjátok a véleményeteket és magatokénak érezhessétek a szerepet?

Péter nem csak rendezett minket, hanem egyben szeretett volna megtanítani arra, hogy milyen az igazi közös munka. Amikor mindenki véleménye egyaránt számít, és nem csak magamból dolgozom, nem csak a másikból dolgozom, hanem a közös energiáinkból és a közös ötleteinkből.

Ennek szellemében hogyan teltek a próbák, mennyire sikerült ezt megvalósítani?

Nem volt zökkenőmentes, mert nyilván a színész mindig arra vár, hogy tudja mit kell teljesítenie, és nem feltétlenül a másik oldalról kezdi el megközelíteni a szerepét. De nagyon érdekes folyamat volt megtanulni ezt.

 

Néhány szót a szerepről, milyen a jelleme, mi a története?

Ő a királykisasszony. Ugye a magyar népmesék is általában arról szólnak, hogy a legkisebb királykisasszony milyen jóságos, és hogy mindig a jó utat kell választani. A  királykisasszony ezúttal nagy galibába keveredik, de jelleméből fakadó jósága révén sikerül kikeverednie a csávából.

A történetben a királylányért 4 kérő jön, akik különböző földi értékeket tudnak biztosítani a számára:ezek az erő, a varázslat, a kincsek iránti vágyódás és a tehetség. Azt gondolom, nagyon sok ember elbukna, ha bármelyiket felajánlanák neki, hogy tessék, itt van, éld így az életed. Mivel ő egy igazi hős, aki vállalja az érzelmeit, és nem engedi magát meghazudtolni, igen sok problémája ered abból, hogy egyiket sem választja. A legnagyobb érték azonban az, hogy birtokában van a legnagyobb kincsnek, a szeretetnek.

Említetted, hogy kicsit meseszerű az előadás, mint a legkisebb királykisasszony története, ugyanakkor a felajánlott értékek, illetve a szerelem is azt mutatják, hogy ez felnőtteknek is szóló darab. Mennyire tudtál azonosulni a szereppel?

Alapvetően Weöres Sándor, bármennyire is szereti ezeket a gyerekmondókákat és a gyerekek nyelven beszélést, megmutatja, hogy verseit hallgathatjuk gyermeki és felnőtt füllel egyszerre. Mindkettőnek mást jelentenek. Abszolút lehet a művel azonosulni, hiszen nem csupán egy mese szereplőjéről van szó, hanem egy fiatal pályakezdőről, akinek nagyon sok akadályon kell átjutnia ahhoz, hogy érvényesülni tudjon.

Az akadályokon való átjutások után a királykisasszony mit tanul a kalandokból? Mi a tanulság?

Számomra a kulcsmondat, ami a legfontosabb: „Annyira közel van hozzám, hogy a közelségtől nem láttam meg.” Nekem ez a kulcsmondat, hogy igen is tágra nyílt szemekkel kell járni és kinyitni a szívemet a dolgok felé. Ám nagy kihívás ezt megjeleníteni a színpadon, hogy hol van a fordulópont az ember életében.

Mik a premier előtti érzéseid most, hogy két nap múlva bemutató?

Nyilván borzasztóan izgulok. Nagyon sok gondolat forog ilyenkor a fejemben, hogy vajon megtettem-e mindent. Kipróbáltam-e mindent, biztos vagyok-e a dolgomban… De azt gondolom, elég szépen helyre állt már a fejemben minden, és annyira nem kell izgulnom.

Fekete Tímea

Kapcsolódó tartalmak

Into the woods – Vadregény premier a Magyar Színházban

Liga Mihály

Musicalszínész zsűrizi az amerikai tehetségeket

admin

WE WILL ROCK YOU! – musical a Queen slágereivel

Buchmann-Horváth Emese

József extra – május 16.

Nagy Péter

Így készült a Jézus Krisztus Szupersztár – 3. rész

Volf Anna