Hírek, beszámolók

A legújabb filmtervek között a Wicked és a Szupersztár

Elsőszámú kiszemeltjük a Wicked, de tisztában vannak vele, hogy Schwartz musicalének megfilmesítésével még várniuk kell. A zeneszerző jelezte, hogy ameddig a Wicked színpadi változata ilyen magas nézettséggel megy, addig semmiképp sem engedi a filmváltozat elkészítését. A producer és a szerző is tudja, hogy egy színpadi mű esetében mennyire fontos, hogy a filmet jól időzítsék, így ennek figyelembe vételével fogják meghatározni a film elkészítésének időpontját. Mindenesetre a musical szövegkönyvének írójával, Winnie Holzmannal máris tárgyalásokba kezdtek a film forgatókönyvének megírásáról.

Platt több filmgyártóval tárgyal az 1973-mas Jézus Krisztus Szupersztár remake-jének elkészítéséről is, ezzel kapcsolatban semmi közelebbi információt nem közöltek.

Harmadik tervezett zenés projektjük egy Gershwinről szóló film lenne, melyben a Porgy és Bess színpadra állításának időszakát dolgoznák fel.

forrás: Variety

Kapcsolódó tartalmak

Mary Poppins próba

Liga Mihály

Wildhorn-premier Amerikában

admin

„Tök királyra” sikeredett a My Fair Lady szegedi premierje

Rechtenwald Kristóf

Whoopi Goldberg újra a Broadwayn!

admin

Musical "morzsák" Franciaországból

admin