Interjúk

Ghost – Interjú Vágó Bettivel

Vágó Bettivel a Ghost sajtótájékoztató után beszélt a Viva la Musical! a darabról, Molly szerepének kihívásairól és szépségeiről.

Láttad kislányként a mozifilmet, és ha igen, milyen élmények maradtak meg Benned ezzel kapcsolatban?

Igen, láttam és nagyon szerettem is a filmet. Érdekelt, hogy tényleg létezik-e olyan, hogy ha egy ember, aki nagyon szeret valakit, meghal, itt ragadhat-e a földön. Azt nem mondom, hogy behatóan foglalkoztam volna ezzel a témával, de annyira azért hiszek a természetfelettiben, hogy sosem játszottam ezekkel a dolgokkal. Például mindig kimaradtam a szellemidézésekből, mert olyan érzésem volt, hogy megbolygatunk valamit, megnyitunk egy kaput, amit nem kéne. Viszont abban teljesen biztos vagyok, hogy őrangyalok léteznek, és vigyáznak ránk. Ha csak körbenézünk, olyan nüansznyi dolgokon múlik egy-egy emberélet akár…

A darab egyik különlegessége, hogy Dave Stewart, a Eurythmics zenekar dalszerző-gitárosa jegyzi. Mennyiben más énekrészek szempontjából a Ghost, mint egy klasszikus musical?

A zene populárisabb, ebben is különbözik a legtöbb általam ismert és eddig játszott musicaltől. Viszont tévedés lenne azt képzelni, hogy a popularitás az énekrészek szempontjából egyenlő az egyszerűséggel. A CD-t hallgatva azt gondolná az ember, hogy van Mollynak két kis fülbemászó dala, de az az igazság, hogy egyáltalán nem könnyű elénekelni őket. Például 12-13 másodpercig folyamatosan tartott hangok követik egymást akár egy soron belül. Egyszóval a látszat csal: komoly technikát és felkészülést igényelnek.

A próbák során újfajta nehézséggel találtad szembe Magad, hiszen a darab szerint nem látod, nem hallod a partnered.

Azért is különleges ez a próbafolyamat és a darab számunkra, belülről nézve, mert Attilával (Dolhai Attila – szerk.) nagyon sokszor játszottunk már szerelmes párt: szemtől szembe állhattunk egymással, reagálhattam arra, amit mond és – reményeim szerint – ő is építkezett belőlem. Illetve volt közöttünk szemkontaktus, ami ebben az előadásban – Sam halála után – kizárt. Le kell küzdenem azt az ösztönt, ami az emberrel születik, hogy meghalljam, ha megszólítanak, a hang irányába forduljak. A másik nehézség pedig, hogy azt se reagálhatom le, ha véletlenül megláttam őt. Ezt semmiképp nem vehetik észre a nézők, hisz a karakterem nem érzi a szellemet egészen a darab végéig, amikor Sam a fénybe lép és elmegy.

Bár egy színpadon állunk, Attila és én is magunkra maradunk. De – ha elmondhatom a véleményem a szerepéről – úgy gondolom, ez Számára talán egyfajta könnyebbséget is jelenthet, mivel láthatatlannak lenni mások számára igencsak frusztráló érzés. Nagyon tehetetlen és tanácstalan lesz, és ez rendkívül sok plusz energiával tölti meg az alakítását. Ezért is gondolom, hogy ez egy zseniális szerep.

És Molly?

Molly számára a boldogság csak a darab első pár percében van jelen: utána átveszi a helyét a gyász, a harc, hogy megpróbálja elengedni a szerelmét és a kétségek. A lány őrlődik, hiszen jelek mutatják, hogy a férfi még nem távozott, amit Oda Mae, a jósnő is megerősít. Lelkileg igen megterhelő ez a szerep, ennek ellenére nagyon szeretem és élvezem. Úgy érzem, megtaláltam Mollyban önmagamat. Nem azért, mert nehéz ember vagyok vagy lelki fájdalmaim lennének. (nevet). Inkább, mert olyan sok szép pillanata van; az életnek, ennek a lánynak és a darabnak is. Ma délelőtt például egy olyan jelenetet próbáltunk, ami magában rejti a lehetőséget, hogy megindítsa az embereket, és láttam, hogy megkönnyezték a kollégák. Ez rendkívül jól esett, illetve az is, hogy ezt megemlítette a Tanár úr a sajtótájékoztatón. Ezek számomra fontos visszajelzések.

Buchmann-Horváth Emese

Kapcsolódó tartalmak

Tony-díj 2010: nyert a Memphis és az Őrült nők ketrece

admin

Őszköszöntő zenés programok a fővárosban és környékén

Buchmann-Horváth Emese

Kortárs operák az Operettszínházban

Volf Anna

Zenés beszélgetés Posta Victorral

Buchmann-Horváth Emese

Készül a Kabaré Sopronban

Buchmann-Horváth Emese