Hírek, beszámolók

Glee musical-szótár: 1. évad 5. rész

Az 5. epizódban szereplő musicales utalások egy részéről szót ejtettünk korábban. A Don’t Stop Believin’ című dalról az 1. résznél, a Kabaréval kapcsolatos tudnivalókról a 4. résznél írtunk, a Broadway és az understudy fogalmára pedig a 3. epizódnál tértünk ki.

Az 5. részben mutatkozik be April Rhodes szerepében Ryan Murphy egyik kedvence, a Tony-díjas musicalszínésznő, Kristin Chenoweth.
Chenoweth képzett operai szoprán, diploma után a Metropolitan Opera meghallgatásán ösztöndíjat is nyert, amit azonban a Broadway-karrier reményében visszamondott. Kezdetben az off-Broadway-n és regionális produkciókban szerepelt, de a Ken Hill-féle Fantom turné-változatának Christine-jeként Németországban is színpadra lépett a ’90-es évek elején.
A színésznő 1997-ben a Kander-Ebb szerzőpáros Steel Pier című musicalében debütált a Broadway-n, melyben együtt játszott például a Glee-ben szintén vendégszereplő Debra Monkkal is (ld. 3. epizód). Chenoweth a musicalben nyújtott alakításáért elnyerte a Theatre World Díjat. A következő évben az Encores! koncert-sorozat keretében bemutatott Strike Up the Band, és a Lincoln Centerben színpadra állított A New Brain következett. 1999-ben a You’re a Good Man Charlie Brown Broadway-felújításának egyik mellékszerepéért elnyerte a Tony-díjat, a Drama Desket és a Kritikusok Díját.
Ezt követően színpadi karriere mellett televíziós szerepeket is vállalt. A színpadra 2004-ben a Wicked első Glindájaként tért vissza, alakításáért Tony-díjra jelölték. A színpadi sikert ismét sorozatszerepek követték. Visszatérő szereplő volt Az elnök emberei utolsó két évadában, és állandó szereplőként láthatták a tévénézők a mindössze egy évadot megért Pushing Daisies-ben (Halottnak a csók). Utóbbiért tavaly elnyerte az Emmy-díjat.
A 2004 utáni zenés szerepei között említést érdemel a Candide és a The Apple Tree főszerepe. A színésznő jelenleg is a Broadway-n szerepel, a Promises, Promises című musical főszerepét alakítja Sean Hayes oldalán.
Chenoweth örömmel vállalta a Glee-ben való vendégszereplést. A sorozat készítője, Ryan Murphy nagy rajongója a színésznőnek, olyannyira, hogy zenés sorozatot tervez kifejezetten Chenoweth számára. A színésznőnek eddig egy Emmy-jelölést hozott a sorozat legjobb női vendégszereplő kategóriában, a rajongók számára pedig minden bizonnyal felejthetetlen marad Kristin Chenoweth bemutatkozó dala, a Maybe This Time.

Popular (Wicked) – Kristin Chenoweth, Idina Menzel

Somebody To Love a Don’t Stop Believin’-hez hasonlóan egy jukebox (popdalokból összerakott) musicalnek köszönhetően kötődik a műfajhoz.
We Will Rock You című Queen-musical Ben Elton ötletéből, Roger Taylor és Brian May támogatásával készült el. Az egykori Queen-tagok egyetlen kikötése az volt, hogy ne a zenekarról vagy Freddie Mercury életéről szóljon a zenés darab. Az alkotók tudták, hogy a musical sikerét nem a történettel, hanem a dalokkal tudják megalapozni, így gondosan, sokfordulós meghallgatáson választották ki a nehéz dalokat heti 8-szor előadó énekeseket. Az eredeti londoni szereposztásban a két főszerepet Tony Vincent (Galileo) és Hannah Jane Fox (Scaramouche) alakította, míg a mellékszereplők közül tűnt ki énekhangjával Sharon D. Clarke (Killer Queen) és Kerry Ellis (Meat).

Somebody To Love – Hannah Jane Fox, Brian May, Roger Taylor

Volf Anna

Előző: 1. évad 4. rész
Következő: 1. évad 6. rész

Kapcsolódó tartalmak

A Játékkészítő hamarosan a mozikban

halasi.vivien

Mi jöhet még?! – utolsó előadás

Vincze Dániel

A nyomorultak – Interjú Homonnay Zsolttal

Buchmann-Horváth Emese

Sondheim – 2012. november

Volf Anna

Érkezik a Cirkuszhercegnő az Operettszínházba

Buchmann-Horváth Emese