Hírek, beszámolók

Harmadik éve tartanak jelbeszédes előadásokat a kaposvári színházban

Ez a harmadik évad, amikor akadálymentesített – jelbeszédes – előadásokat, gyerekeknek és felnőtteknek szóló zenés produkciókat mutatnak be halláskárosultaknak a kaposvári Csiky Gergely Színházban.

Az idei programsorozatot a Tündér Lala című zenés mesejátékkal indították el a héten. Az első előadáson több mint hetven halláskárosult gyermek vett részt. A művészeti koordinátor, Szemerédi Fanni szerint, a kedvező fogadtatást jelzi, hogy a színházi jelnyelvi tolmácsolás elterjesztésén dolgozó Bonecz Ervin, a 90 decibel Project Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint a vidéki színházak közül a kaposvári jelbeszédes előadások a leglátogatottabbak a hallássérültek körében. Mint arról Szemerédi Fanni beszámolt, a siket és nagyothalló nézők az előző két évadban a La Mancha lovagja című musicalt, a Pán Péter című gyerekmusicalt és a Pál utcai fiúk című ifjúsági előadást élvezhették jeltolmács segítségével, ebben az évadban pedig a Tündér Lala mellett a Szép Heléna című operettet és a Népmesék kicsiknek című zenés meseelőadást mutatják be akadálymentesen. A zenés előadásokat a hallássérültek egy-egy lufival a kezükben követik – annak rezgésein keresztül érzik a zenét -, a felkészült színházi jeltolmácsok pedig nemcsak a szöveget, hanem annak érzelmi, hangulati árnyalatait is közvetítik jelbeszéddel. Szemerédi Fanni elmondása szerint a korábbi előadások visszajelzései alapján a sorozat a halláskárosult és a halló nézőknek egyaránt különleges élményt nyújtott, de a színészeknek is nagyon izgalmas egy jelelt előadás. Az idei három jelbeszédes előadásra legalább kétszáz hallássérült nézőt várnak.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak

Az utolsó Rent dvd-n is!

admin

HSM3 – rekord az első hétvégén

admin

Mágnás Miska party, 2015.09.18

Buchmann-Horváth Emese

A Vörös Pimpernel extra

Nagy Péter

Szupersztár: megvan az aréna-turné Júdása

Volf Anna