Hírek, beszámolók

Hét premier a Győri Nemzeti Színházban

A Sakk és a Csoportterápia is színre kerül a 2013-2014-es évadban a Győri Nemzeti Színházban. 

Forgács Péter igazgató a pénteki évadnyitó társulati ülésen elmondta: az első premiert, a Salemi boszorkányok című darab bemutatóját szeptember 28-án tartják a színházban. Arthur Miller darabja mellett bemutatják László Miklós Illatszertár című művét, akárcsak Móricz Zsigmond Úri muriját és Giuseppe Verdi Rigolettóját.
A könnyed műfajt erősíti a Mágnás Miska című operett valamint a Csoportterápia, amely a fővárosi Madách Színház vendégjátékaként kerül színre. A komolyabb tematikához tartozik Martin McDonagh kortárs ír szerző drámája, A kripli.
Az év nagy musical premierjeként említette Forgács Péter a Tim Rice és az ABBA együttes két férfi tagja, Benny Anderson és Björn Ulvaeus által jegyzett Sakkot, amelyet koncertdarabként már bemutattak a napokban hatalmas sikerrel.

Az igazgató elmondta: három héttel a bérletárusítás vége előtt 8600 bérletet adott el a Győri Nemzeti Színház, amely ezzel már most túlteljesítette a tavalyi adatot. Az eseményen elhangzott: tavaly 110 ezernél is több nézőt fogadott a teátrum. Forgács Péter megjegyezte: leginkább a diákok érdeklődése nő a színház iránt, 19 féle bérletükből a nekik kínált három olyan gyorsan elfogyott, hogy a fiatalok a többit is elkezdték vásárolni. Ez pedig azért is fontos a teátrum számára, mert a jövő nézőgenerációját nevelik így.

Az igazgató a csütörtöki színházi nyílt napról megemlítette: rengeteg kincset és titkot rejt a nagy és zegzugos épület, amelyet már csak azért is érdemes megmutatni a közönségnek, mert ezzel még jobban magukhoz köthetik a publikumot. 
Az évadnyitón az igazgató megjegyezte, “én már a következő évadot tervezem”, így a kész terv várhatóan decemberben véglegessé válik. 

forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak

Holnaptól kapható a West Side Story cd

admin

A 2016/17-es évad a Kalandok éve lesz az Operettszínházban

Buchmann-Horváth Emese

Anno 2011 – ez történt idén

Volf Anna

Így született a Sakk – 3. rész

Buchmann-Horváth Emese

Monte Cristo grófja az Aida főszereplőivel

Volf Anna