Hírek, beszámolók

Honfoglalás rockopera Komáromban

A Honfoglalás című film rockopera-változatát mutatja be a Magyar Lovas Színház a komáromi lovardában pénteken Papadimitriu Athinával, Hujber Ferenccel, Pintér Tiborral, Vadkerti Imrével és Kassai Lajossal a főbb szerepekben. Az előadást az MTV rögzíti.

A rockoperát Koltay Gábor filmjéből készítette testvére, a Kormorán együttesből ismert Koltay Gergely és zenésztársa, Szűts István. A filmből már ismert dalt a darab főszereplőjétől, a “táltos” Pintér Tibortól hallhatja a közönség; Árpád vezért pedig Vadkerti Imre alakítja. A besenyő lány énekében Fehér Nóra hangja csendül fel. A Honfoglalás című rockoperát az 1900-as évek elején épült Frigyes laktanya fedett lovardájában mutatják be.

“A Magyar Lovas Színház ebben az évben is hű marad ahhoz a hagyományához, hogy évről évre új, nagyszabású, történelmi zenés darabot mutat be. A tavalyi évben előadott Trója után idén magyar témát dolgoztunk fel. Célunk, hogy a magyar fiataloknak megmutassuk, hogyan vert gyökeret népünk Európa szívében” – mondta el az MTI-nek Pintér Tibor művészeti vezető, a rockopera rendezője.

A darabban a Nemzeti Lovas Őrség lovasai, a Sziget Színház tánckara és musical stúdiójának növendékei működnek közre. A Honfoglalás színpadi változatában – a filmben látottakhoz képest – több akciójelenet várható és megjelenik egy szerelmi szál is. Az pénteki előadást a Magyar Televízió rögzíti, további előadások szombaton és vasárnap is lesznek Komáromban. 

forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak

Gáspár Lacit váltja Vastag Csaba a Józsefben

Volf Anna

Musicalszínészek a színészválogatottban

Volf Anna

Fantom 25 Premier – Interjú Végvári Eszterrel

Nagy Péter

Félúton a fórum felé sajtótájékoztató (Aquincum Múzeum)

Buchmann-Horváth Emese

Facebook-os szavazás a Dóm téri szereplőkről

Sándor Petra