Hírek, beszámolók

III. Teátrumi Színözön című színházi találkozó a Soproni Petőfi Színházban

Nyílt napot tartanak és megrendezik a III. Teátrumi Színözön című színházi találkozót a Soproni Petőfi Színházban szeptember 19-én és 20-án. A magyar dráma napja ünnepléseként életre hívott rendezvényeken színes programok, izgalmas előadások várják a közönséget.

A különleges szombat a színitanodások előadásával kezdődik délelőtt 10 órakor, majd 11 órától a látogatók – előzetes regisztráció után, csoportokra osztva – ismét bepillanthatnak a kulisszák mögé. Körbejárhatják a színház rejtett zugait, ott lehetnek a jelmeztárban, találkozhatnak a társulat népszerű tagjaival, akik közül többen jelmezbe bújnak, hogy közös fotók készülhessenek velük. A rendezvény keretében szerveznek olvasókuckót, játékos formában megismerhetik a nézők  az intézmény sikeres színháznevelési programját.

Mindemellett számtalan érdekes, szórakoztató program várja  kicsiket és nagyokat a magyar irodalom jegyében. A családok délután két órakor a Teleszterion Színházi Műhely Csalóka Péter című előadását tekinthetik meg. A Sopron Balett és a Petőfi Színház zenés, szórakoztató gálája este nyolc órakor kezdődik. A rendhagyó színházi klubban pedig kilenc órakor Mikó Istvánnal és meglepetésvendégével találkozhatnak a nézők.  A nyílt napon borkóstolóval és zsíros kenyérrel várják az érdeklődőket, akik kedvezményes áron válthatják meg bérleteiket.

A nagyszabású eseménysorozat keretében rendezi meg a Soproni Petőfi Színház a III. Teátrumi Színözön című kétnapos programját. Ezúttal az elmúlt évad legizgalmasabb és legjobb alternatív előadásait hívták meg. A találkozón szombaton délelőtt 10 órától színpadra lép a Mizantróppal a soproni színház színitanodájának egyik csoportja Molnár Anikó vezetésével, majd érkezik a székesfehérvári Prospero Színkör Két páros című előadása. A komlói Súgólyuk Színház Rejtő Jenő szellemiségét idézi meg, az inárcsi Kb. 35 Társulat pedig egy különlegesen érdekfeszítő darabbal érkezik, Életben ragadtak címmel.

A Színözön második napján, vasárnap délután két órakor a győri 4 BT Társulat mutatja be az Alles Gut című művet, utána a Pécsi P.D.F. 2.0 csapata a Kövek című produkciója látható. A nap zárásaként öt órakor a Pápai Teleszterion Színházi Műhely többszörösen díjazott, országos hírű produkciója, a Médeia tekinthető meg. Minden előadás után szakmai beszélgetést tartanak a nézők és alkotók részvételével.

Forrás: Soproni Petőfi Színház

Kapcsolódó tartalmak

Afterparty 500. Rómeó és Júlia (Operettszínház, 2012. november 29.)

Czibulka Stella

István, a király a ferencvárosi Albert Stadionban

admin

A Békéscsabai Jókai Színház Ukrajnában szerepel

Sándor Petra

A Grimm-testvérek titka

admin

Jubileumi hét a 30 éves Macskák tiszteletére

Buchmann-Horváth Emese