Hírek, beszámolók

Indul Polyák Lilla Karcolás turnéja

A közelmúltban mutatta be legújabb, Karcolás című dalát a népszerű színművész-énekesnő, aki október 9-én öt állomásból álló koncertsorozatra indul Rakonczai Viktorral és Rácz Gergővel.

Bár a nagyérdemű eddig főleg a musicalszínpadokról ismerhette Polyák Lillát, a színésznő az elmúlt években egyre többet koncentrált popzenei karrierjére is. A három évvel ezelőtti Itt és most gyakori vendég volt a kereskedelmi rádiókban, de szintén nagy kedvenc volt a Te vigyázz rám, illetve a 2013-as Valami más, mellyel Polyák Lilla az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóján a középdöntőig menetelt, és ami azóta is számtalanszor felcsendül a rádiókban.

A slágerek sora most a Karcolással folytatódik, melyet Rakonczai Viktor és Rácz Gergő, az Itt és Most szerzőpárosa írt az énekesnő számára. Ennek jegyében 2013 őszén a trió többállomásos koncertturnéra indul, ahol Polyák Lilla saját dalai mellett olyan világhírű előadók szerzeményeinek feldolgozását adja elő, mint Adele, Pink, Rihanna vagy Beyonce.

A zeneszerzőként is közreműködő Rakonczai Viktor és Rácz Gergő zongora- és gitárjátéka teszi teljessé az élőzenekaros koncerteket.

A turné állomásai:

2013. október 9., Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ
2013. október 11. Kaposvár, Szivárvány Kultúrpalota
2013. november 13. Szeged, IH Rendezvényközpont
2013. november 19. Kazincbarcika, Egressy Béni Művelődési Központ
2013. november 21. Miskolc, MÜHA Művészetek Háza

 

Forrás: http://www.gradusartist.com

Kapcsolódó tartalmak

Kulisszajárás előtt Fantomokkal, Kentaurral és rajongókkal

Tóth Barbara

Színházak éjszakája 2012 – Szabad Tér Színház

Tóth Barbara

Báthory: musical-opera ősbemutató a Margitszigeten

Buchmann-Horváth Emese

A Mamma mia!-val zárul a Szegedi Szabadtéri Játékok évadja

Volf Anna

Három ország három színpadán lépett fel az Operettszínház társulata

Volf Anna