Interjúk

Interjú Lévay Szilveszterrel

A Grammy-díjas Lévay Szilveszterrel budapesti látogatása során beszélgetett a Viva la Musical! az Elisabeth-ről, a Rebecca Broadway premierjének előkészületeiről, és hogy mit tartogat a jövő a Lévay-Kunze szerzőpáros számára.

Nehéz döntés után nagyon sikeres filmzeneszerzői karriert hagyott maga mögött, hogy musicalt szerezzen. Hogy alakult ki Önben az elhatározás, hogy belekezdjen az Elisabeth írásába?

A feleségem, Monika volt a fő meggyőző erő, ami rávitt a komponálásra. 8 éves korában kapta meg az első könyvét, Conte Corti biográfiáját Erzsébet császárnéról. Ami egyébként még mindig megvan, az ő gyerekes kézírású “jegyzeteivel”. Monika egész életében kutatta Sissi személyét, így még mielőtt Michael Kunze megkérdezett 1980-ban, hogy lenne-e kedvem megírni ezt a musicalt, már sokat tudtam a császárnéról a feleségem által. Akkor azt a választ adtam, hogy bár nagy kedvem lenne, annak ellenére, hogy még nem írtam musicalt, tudom, hogy mennyire komoly munka, ami teljes figyelmet követel. Izgatott a feladat, mert összehasonlítva a filmzenével, a musicalben a zene nagyobb szerepet játszik, így hiába sokkal nagyobb, de szebb munka is. Nem volt ez könnyű döntés abból a szempontból sem, hogy tudtam, ha elkezdek dolgozni az Elisabeth-en, akkor hátat kell fordítanom Hollywoodnak, ami komoly és felelősségteljes döntés volt két gyermekes családapaként, hiszen az egész családom életére kihatott. De a feleségem hajthatatlan volt, mert a női megérzése azt súgta, hogy nekem muszáj ezt a felkérést elvállalnom, és a musicalen dolgoznom. Igaza lett. (nevet)

Erzsébet adott volt, a Halál figuráját viszont a császárné versei ihlették.

Igen, ez Michael (Kunze – szerk.) igencsak zseniális ötlete volt. Valójában a Halál adta meg a végső lökést számomra, hogy igent mondjak a komponálásra, emiatt éreztem, hogy muszáj kreatív szempontból is elvállalnom a felkérést. Ha nem került volna volna bele a darabba, szerintem még a feleségemnek sem sikerült volna rábeszélnie, hogy igent mondjak. A Halál mutatta meg ugyanis nekem a harmadik dimenziót a zenében. Ez a figura kellett ahhoz, hogy az idősíkokat összekösse, hiszen míg a császárné révén vissza kellett mennem jó száz évet, Luccheni viszont napjainkban narrálja a darabot. Végül a Halál alakja által hozott természetfeletti dimenzió nyitotta ki számomra a kreatív szabadság kapuját.

Az Elisabeth sikere töretlen az elmúlt húsz évben világszerte, ott is ahol Sissi figurája nem annyira a kultúra szerves része, mint Közép-Európában. Ön szerint mi áll amögött, hogy a közönség ennyire megszerette a darabot?

Japán érdekes kivétel, ők nagyon jól ismerik Erzsébetet. Érdeklődnek az európai történelem iránt, és sokan el is utaznak meglátogatni a császárné életének fontosabb színhelyeit. De minden országban azt láttuk, hogy ebben a darabban valami van, ami az emberek lelkéhez szól. Hogy pontosan mi, azt nehéz megfogalmazni, és ennek valahol örülök is. Egy jó gulyás receptjében is ha eláruljuk a titkos hozzávalót, akkor már nincs akkora értéke, hisz mindenki el tudja készíteni. (nevet) Azt hiszem, az a kulcs hogy a közönség, amikor az Elisabeth-et nézi, nem csak a császárné életének állomásait látja, hanem a teljesen más történelmi kortól, nemtől, társadalmi helyzettől és földrajzi helytől függetlenül át is éli a sorstörténetet. Úgy érzi, ez vele is megeshetne, vagy esetleg meg is történt valami hasonló. A nézők azonosulnak magukkal az emberi helyzetekkel – természetesen nem tudatosan, pusztán az érzelmek szintjén.


 

A darab komponálása közben mi gyakorolta önre a a legnagyobb hatást zeneileg?

Főként a filmzene terén szerzett tapasztalataim, a drámai zene szerepe a filmben. A musicalvilágból pedig egyértelműen a Les Mis (A nyomorultak – szerk.) gyakorolt hatást rám. Ez az egyik kedvenc musicalem. Lenyűgöző, hogy abban a darabban mennyire erősen átjönnek az érzelmek, és én is ezt szerettem volna elérni az Elisabeth-tel. A másik két kedvencem, a West Side Story és a My Fair Lady nem hatott rám annyira. Bár Bernstein darabja szerintem tökéletes, zseniálisan és gátlások nélkül, szívből megkomponált musical. Éjjel nappal tudnám hallgatni, mert minden a helyén van benne. A My Fair Lady-t pedig imádom, mert annyira egyszerű, de fülbemászó slágerek vannak benne, és maga a Pygmalion-történet eleve érdekessé teszi. Számomra egyébként mindig a zene kvalitása a lényeg: lehet a népdaltól kezdve bármi, a műfaj szinte másodlagos, ha a zene jól megírt és szépen eljátszott.

Az Elisabeth a premier után is folyamatosan változott, hisz nem egy új dal került be a különböző produkciókba.

Nagyon örülök, hogy Michaellel a kezdetektől beleegyeztünk a helyi producerekkel való tárgyalásaink során, hogy kicsit a helyi nyelvhez, kultúrához formálják a darabot. Ez a nyitottság biztosított teret a további kívánságoknak. Az első ilyen kérés Japánból jött, ahol a Takarazuka színház felkért minket, hogy írjunk a Halálnak egy dalt. Ez lett az Útvesztő minden út, amit a magyar, és később a tokiói Toho produkció is átvett. Ugyanakkor ez a dal nem jutott el se Németországba, se Bécsbe – egészen idén szeptemberig. Ez alkalommal én ragaszkodtam hozzá, hogy bekerüljön a darabba. Harry Kupfer – aki mind a világpremiert, mind a mostani produkciót rendezte – pár éve még más véleményen volt, de most neki is megtetszett az ötlet. Kis változtatással Elisabeth és a Halál duettje lett a dalból, és szerencsére remek fogadtatásban részesült. Furcsának tűnhet talán, de izgultunk, hiszen ez hiába már a musical harmadik bécsi visszatérése, nem szeretjük elbízni magunkat. Nem tudunk úgy gondolkodni, hogy úgyis siker lesz, mert egyszer már az volt.

Sok produkciót megélt a darab. A húsz év alatt volt olyan Elisabeth és Halál, aki valamiért közelebb áll a szívéhez?

Természetesen, de ez nem jelenti azt, hogy a többieket nem szeretem. Olyan ez, mint a családom. Mindkét gyermekemet imádom, de a lányom és köztem van egy különleges kapcsolat, mondhatni jobban egy húron pendülünk, ahogy a fiam és a feleségem is. A szívemhez ugyanígy nagyon közel áll Janza Kata, anélkül, hogy ezzel Pia Douwesra, Maya Hakvoortra, vagy a jelenlegi bécsi Sissire, Annemieke van Damme-ra bármi rosszat mondanék. Mindannyian gyönyörűek és végtelenül tehetségesek. Erzsébetet viszont nem lehet túl különbözően játszani, megvannak a kötöttségei. A Halál ebből a szempontból sokkal érdekesebb figura. Szabó P. Szilvesztert, Kamarás Mátét és Mester Tamást is nagyon szeretem, mindhármuknak olyan egyéni a stílusa, és mindhárman zseniálisan, de teljesen máshogyan hozzák a szerepet, ami jól mutatja a Halál sokarcúságát.

Beszéljünk kicsit a Rebecca Broadway premierjéről. Hogy haladnak a munkálatok?

Már a 2006-os bemutatón ott voltak a készülő Broadway produkció producerei, Ben Sprecher és Louise Forlenza – valójában azóta dolgozunk azon, hogy a darab eljusson az angol nyelvű közönséghez is. Most úgy tűnik, hogy már a végéhez közeledik a folyamat, de én akkor leszek nyugodt, ha felgördült a függöny, és lement az első előadás. A körülmények nem a legszerencsésebben alakultak, el kellett halasztanunk a próbákat, melyek – ha az égiek is úgy akarják – október elején kezdődnek. De öröm az ürömben, hogy a szereplőgárda a csúszás ellenére is ragaszkodik a darabhoz. Úgy gondolom, hogy kreatív szempontból nagyszerű művészeket találtunk, és ha a pénzügyi kérdések megoldódnak, szép produkció születik majd. Persze ez még mindig nem jelenti azt, hogy sikeres is lesz. A Broadway nem fogadja annyira nyitott szívvel az európai musicaleket. Van egyfajta előítélet, amit le kell győzni. Az amerikaiak a musicalt a saját gyermeküknek érzik, és nem igazán szeretik bevallani, hogy az elődje az ízig-vérig európai operett. Emellett pedig a musical ott túlnyomó részt a szórakoztatásról szól, hiszen eredetileg a neve is musical comedy volt. A mi darabjaink nagyon mások, és nem is lenne egészséges ezt utánozni, hiszen ezt az amerikaiak csinálják a legjobban. Mi a melankolikus, európai lelkületünkkel másképp mesélünk történetet, amit némi ódzkodással fogad az amerikai közönség, és főképp a kritikusok. De reméljük, ha lesznek is negatív kritikák, nem befolyásolják majd a közönséget annyira. Európában ez is a szép: itt megvan a lehetősége egy darabnak, hogy fusson pár hétig, hónapig, hogy kiderüljön, mit szólnak a nézők. Hiszen a közönségnek írjuk a darabjainkat, nem a kritikusoknak. (nevet)

Jelenleg min dolgozik?

Michaellel a Marie Antoinette producere, a tokiói Toho felkérésére írunk egy új musicalt. De egyelőre csak annyit árulhatok el, hogy ismét történelmi darabról van szó, amiben a szív és az érzelmek dominálnak.

Beszéltünk a régi nagy kedvencekről. Volt mostanában esetleg olyan új musical, ami nagyon megnyerte a tetszését?

Májusban láttam a Matildát. A produkció első osztályú, teljességgel a Broadway-West End iskola. Egészen biztosan siker lesz Amerikában is, de számomra nem nyújtott túl sok újat. A legnagyobb hatással a Warhorse volt rám. Csodálatos előadás, és bár zenés darab, nem a szó szoros értelmében vett musical. De nem mondhatnám, hogy az elmúlt időszakban láttam volna olyan új musicalt, ami bekerült volna a három kedvenc mellé.

Horváth Emese

Kapcsolódó tartalmak

Premierre készülve – Lázas próbák a My Fair Lady pénteki szegedi bemutatója előtt

admin

Jó estét, Nyár! – Interjú Siménfalvy Ágotával

Buchmann-Horváth Emese

David Bowie musicalsikere New Yorkban

Volf Anna

Szombattól dübörög a boglári Kultkikötő is

Buchmann-Horváth Emese

Szeretek színházat csinálni

Vincze Dániel