Interjúk

Interjú Peller Annával

Bár tinédzserként Júlia szeretett volna lenni, felnőtt fejjel boldogan bújt Capuletné bőrébe a Budapesti Operettszínház Rómeó és Júlia produkciójában. Magát legalább annyira tartja drámai színésznőnek, mint vérbeli komikának, és vallja, hogy még egy kibírhatatlan perszónában is találhat az ember szerethetőt – a Viva la Musical! Peller Annával beszélgetett.

Hogyan talált meg Capuletné szerepe?

Azért merült fel egy új váltó gondolata, mert Janza Kata decemberben A Szépség és a Szörnyeteg turné miatt egyedül maradt Capuletnéként, mindeközben rengeteg Elisabeth előadás is van. Amikor megkaptam a hírt, hogy rám esett a választás, nagyon boldog voltam. Titkon régen vágytam erre a szerepre, fellépéseken már többször énekeltem a Gyűlölet duettet, amit egyébként imádok, és szerintem a darab egyik csúcspontja. A másik oka, hogy szerettem volna ezt a szerepet, hogy ez egy igazi NŐ. És persze nem ez a legfontosabb, de azért jó érzés azokban a csodás ruhákban játszani. (nevet) Számomra ez egy nagyon pozitív élmény, és a karaktert is érdekesnek tartom.

Mitől érdekes Számodra?

Capuletné egy igazán sokrétű, izgalmas személyiség, egyszerre édesanya és érzéki nő. Ráadásképp ő hordja otthon a nadrágot, amit nagyon lehet érezni, és ezt próbáltam én is kidomborítani. Összetett karakter a maga drámájával. A Tybalt halála utáni monológjából kiderül, hogy mekkora szíve van ennek a nőnek. Az egész életére fény derül abból a pár mondatból. Ebben a szerepben van lehetőség mélyebb pillanatokat megteremteni, és nagyon jó alkalom, hogy megmutassam egy újabb színemet. Sokan “csak” komikaként ismernek, amit nem bánok, hiszen a személyiségem meghatározó része, de közben van bennem egy jó adag önmarcangolás is – ami talán kívülről nem annyira látszik – és egy nagyon erős drámai késztetés. Régen vágytam már arra, hogy ezt kiélhessem, és a Raktárszínházban meg is tehettem, hála A kaukázusi krétakörnek. Imádom Grusét játszani, bármennyire nehéz is, hisz ott nagyon mélyre le kell ásnia magában az embernek. Ugyanakkor nagyon más a nagyszínpadon drámai szerepet játszani, mint a Raktárszínházban. Az utóbbi a nézők közelsége miatt keményebb feladat: nem elég a technika, ténylegesen meg kell, hogy szülessenek az érzelmek, mert ha az ember nincs benne a szerepben, akkor „lebukik”. Érdekes, hogy Gruse és Capuletné is anyaszerep. Bár én az alkatom miatt már általános iskolában is az anyukákat, dajkákat játszottam.

Pedig a Rómeó és Júliában a lányok általában Júliák szeretnének lenni…

Igen, én is Júlia akartam lenni. Sőt, mikor először felvételiztem a főiskolára, Júlia monológjával készültem…anyukám földig érő rakott szoknyájában, spániel frufruval. Persze első körben ki is rostáltak. (nevet) Utólag visszagondolva meg is értem. Akkor még nem találtam meg igazán önmagam, és a lelkemben azért él egy naiva. Mindig rá tudok csodálkozni nagy ártatlanul a dolgokra, amin a környezetem igen jól szórakozik.

Hogyan készültél a szerepre?

Nem volt túl sok időm, de tényleg elmondhatom, hogy az összes kollégám sokat és készségesen segített. Mindenképp ki szeretném emelni Rogács László nevét. Az Operettszínházban számos produkciót próbálunk egyszerre, és ő volt, aki – minden szerepet eljátszva – a legtöbbet támogatott a felkészülésben.

Ahogy említetted, egyszerre több darabot is próbáltok, Te a Viktóriát is, ami a 2013-as év első nagy bemutatója az anyaszínházadban.

Igen, a kettő együtt azért elég kemény munka volt. Szerelmesnek kell lenni ebbe a szakmába. De pont az ilyen zsúfolt időszakokban mindig megbizonyosodok arról, hogy nekem tényleg ez az utam, ez az életem. Végtelenül sok örömöm lelem benne, a közönség szeretete pedig feltölt és rengeteg erőt ad.

Mennyire hatnak ilyenkor egymásra a szerepek?

Ez nagyon érdekes, mert ilyenkor az agyunk szerencsére nem hagyja, hogy összefolyjanak a dolgok. Olyan, mintha lenne egy kis rekesz, ami bezárul. Volt olyan napom, amikor reggel még Riquette voltam, az őrült szubrett, délután Capuletné este pedig már Grusét játszottam. De ez olyan, mintha ezek mind más személyiségek lennének.

Az idei évadod a beállásokról is szól, hiszen Van Hopperként is nemrég debütáltál.

Imádom azt a szerepet is, ott aztán igazán kitombolhatom magam! Béres Attila rendezői instrukciói szerint ez egy elviselhetetlen, szörnyű nőszemély, aki folyamatosan a figyelem központjában akar lenni, és ha nem vele foglalkoznak, abba belepusztul. Az életben nem ilyen vagyok, és mindig izgalmas egy olyan karaktert eljátszani, ami ennyire távol áll az ember saját személyiségétől. És nem utolsósorban ott van az I’m American Woman, aminek nagyon élvezem a show-jellegét. Jobban belegondolva egyébként Van Hoppernek is megvan a maga kis drámája, hiszen nem véletlenül lett olyan, amilyen. Az én elképzelésem szerint nem egy bonyolult lélek, aki azért az együgyűsége és csipkelődései ellenére is kedvelhető. De én egyébként is olyan természet vagyok, hogy mindenkiben megpróbálom megtalálni a jót, mert hiszem, hogy mindenkiben van szerethető.

Vannak még Capuletnéhez hasonló titkos vágyaid?

Lekopogom: most boldog színésznő vagyok. Elégedettnek érzem magam a mostani szerepeimmel. Persze szívesen játszanék még drámai szerepeket, és kipróbálnám magam egy társalkodási darabban, vagy egy jó kis Molnár Ferenc műben. De titkon vágyik a szívem Mrs. Danversre is vagy egy hasonló típusú karakterre. Igazából azt kívánom, hogy mindig találjanak meg azok a lehetőségek, amikben ki tudom élni magam és fejlődni tudok, és hogy minél több színt megmutassak magamból.

Horváth Emese

Kapcsolódó tartalmak

Musicalszínész az American Idolban

admin

Broadway-musicalek Párizsban

Volf Anna

Elhunyt Szabó Gyula, a nemzet színésze

Volf Anna

10 éves a Magyarock Dalszínház

Potyó Krisztián

Kabaré meghallgatás

admin