Interjúk

Interjú Szente Vajkkal

A sokoldalú, tehetséges és mindig vidám Szente Vajk élete teljes mértékben a színház körül forog. A múltról, jelenről és jövőbeli terveiről beszélgettünk a fiatal színházi polihisztorral.

Mindennapjaidat a színház tölti ki. Mikor és hogyan dőlt el, hogy színész leszel?

Nagyon régen. Amikor gyerek voltam, folyton azzal szórakoztam, hogy mikor megkérdezték, mi akarok lenni, mindig valami mást mondtam. Nyilván egy 7-8 éves gyerek még nem tud olyan körvonalazottan gondolkodni a jövőjéről, de egyszer csak eszembe jutott, hogy én igazat mondok, amikor viccelek. Hogy ma ez szeretnék lenni, holnap pedig amaz, mert tényleg így van. Valójában a színészet az egyetlen foglalkozás, ahol ez összejöhet. Ma ez vagyok, holnap az.

El tudod képzelni, hogy a színházon kívül valaha mással foglalkozz?

Egyáltalán nem. Amikor ezt kb. 7-8 éves gyerekként eldöntöttem, azóta soha nem gondolkoztam azon, hogy bármi mással kéne foglalkoznom.

Azóta tudatosan készülsz a pályára?

Abszolút. 10 éves voltam, mikor először olvastam a Hamletet. Egy árva szót nem értettem belőle, azt sem tudtam, miről van benne szó. Ilyen fiatalon még nem lehet befogadni egy ehhez hasonló nehéz művet. Akkoriban pont a Gyulai Várszínházban volt egy előadás, ahol Szakácsi Sándor játszotta a címszerepet. Elmentem, megnéztem, habár fogalmam se volt, hogy miről szól, de már akkor úgy gondoltam, hogy fontos ezt elolvasnom.

Mi a legelső színházzal kapcsolatos élményed?

Ezt nem tudnám pontosan megmondani, de az biztos, hogy nem volt olyan meghatározó, mint néhány színész életében. Hogy tudod megnézi az Óz,a csodák csodáját vagy A piros esernyőt, és onnantól kezdve színész akar lenni. Nekem ilyen nem volt. Talán azt mondanám legelsőnek, amikor olyan 9-10 éves koromban megnéztük anyukámmal itt a Madách Színházban a Macskákat. Az egy nagyon jelentős élmény volt számomra.


 

Ezek szerint ez volt az első musical, amit láttál?

Tulajdonképpen igen. Érdekes, hogy amikor hazafelé tartottunk, akkor mondtam anyukámnak, hogy egyszer én is ebben az előadásban akarok játszani, és ez most így is van.

Február elején került sor az Én, József Attila premierjére, melyben társrendezőként debütáltál. Hogyan jött ez a lehetőség?

Mindig is gondolkoztam ezen, hogy szeretnék majd rendezéssel foglalkozni, mert a színházat komplexen akarom, szeretem és tudom látni illetve csinálni. Azonban odáig még nem jutottam el, hogy erről bárkinek is szóljak. De Szirtes tanár úr megelőzött engem ebben. Azt mondta, el kéne kezdenem ezzel foglalkozni. Az Én, József Attila pedig egy jó alkalom volt arra,hogy ne dobjon bele egyből a mélyvízbe. Így közösen rendeztük a darabot. Egy hosszú és hasznos folyamat volt ez, amiből nagyon sokat tanultam.

Milyen visszajelzéseket kaptál?

Ez azért érdekes, mert az a színház, ami az én fejemben van, az egy abszolút vidám, szórakoztató dolog. Az Én, József Attila nyilvánvalóan nem ilyen darab. Ha a Csoportterápiával összehasonlítjuk, az a különbség, hogy ott nagyjából már az 5. percben megtudjuk, hogy mennyire sikeres és jó az előadás, hiszen a nézők már az első pillanattól kezdve nagyon jól szórakoznak, jókat nevetnek, és érezzük, hogy velünk vannak. Az Én, József Attilánál ez ugye nincsen. Olyan értelemben nem gyorsétkezde ez a darab, hogy nem kapjuk meg azonnal a várt visszajelzéseket, reakciókat a közönségtől. A teljes sikerünket egyrészt az bizonyítja majd, amikor a 200. előadás után bulizunk; másrészt azt gondolom, már igazolt minket az, hogy nagyon szép és erőteljes előadást csináltunk, ami nagy hatással van a közönségre.

Ha már a rendezésről esett szó, májusban lesz az 1×3 néha 4 bemutatója, mely egyben az első önálló rendezésed.

Igen, ez egy vígjáték. Iszonyatosan boldog voltam, mikor a Tanár úr mondta, hogy lenne egy ilyen lehetőség. Rögtön elkezdtünk darabokat olvasni. Egy hét alatt legalább ötvenen átrágtuk magunkat. Nagyon hasznos volt az az időszak, mert rengeteg jó színdarabot olvashattam el. Végül emellett döntöttünk, ami a legjobb választásnak bizonyul, ugyanis a siker kulcsa két dolog: a jó darab és a jó szereposztás. És ez egy nagyon jó és rendkívül vicces darab, a szereposztás pedig parádésra sikerült. Szirtes tanár urat és engem is főként a színházi trükk, a varázslat vonzott a műben, akárcsak a Mary Poppins-nál. Az, hogy a nézők nem tudják, hogy hogy csinálunk, oldunk meg bizonyos dolgokat. Ebben a darabban egy csomó ilyen van. Ezt szerettük benne nagyon. Az alaptörténet arról szól, hogy egy gazdag házban várják Billy-t (Nagy Sanyi), hogy vegye át az örökségét. De csak akkor kaphatja meg, ha ő az egyedüli örökös, ha éjfélig nem jön más családtag. De persze jön… Tulajdonképpen ez az alapszituáció, és ebből bontakoznak ki a vicces helyzetek. Tényleg nagyon jó a szereposztás! Külön örülök neki, hogy Székhelyi József elvállalta a családfő szerepét. 18 éve játszott utoljára a Madách Színházban. Igen jelentős színésze volt a színháznak, és most közel 20 év elteltével újra köszönthetjük őt itt. Plusz fantasztikus a színpadon együtt látni Szerednyei Bélát és Magyar Attilát, akik a komédiajátszás mesterei. Hihetetlenül vág az eszük. Béla Ray Cooney stílusát úgy érti, mint senki más Magyarországon. Nagyon várom a bemutatót, a próbák már két hete zajlanak.


 

Az utóbbi időben a színház mellett a TV-ben is sokat szerepelsz. Jelenleg a Hacktion-ben és a vasárnap esténként jelentkező televíziós vetélkedő, a Magyarország, szeretlek műsorvezetőjeként is láthatunk . Milyen hangulatban telnek a felvételek?

Egyszerűen jól kell érezni magunkat, és mi nem csak úgy csinálunk, mintha jól éreznénk magunkat, hanem ez valóban így is van. Hál’ Istennek a nézettség is hétről hétre egyre magasabb.

Színház vagy filmezés? Melyik áll hozzád közelebb?

Azt szeretem jobban, amelyiket épp csinálom. A színháznak van egy pillanatnyi varázsa, egy megismételhetetlensége, de ugyanakkor filmezni is iszonyatosan izgalmas, mert sokkal közelebb van a való élethez. Szóval a kettő szerintem teljesen ugyanaz, igazából nincs különbség. Egy-egy szerepet kell eljátszani, és ugyanúgy magunkból felépíteni a karaktert.

Minden héten új adással jelentkezik a Madách Színház nagy sikernek örvendő video-napló sorozata, melyben lassan két éve öltöd magadra a riporter szerepét.

A színház egyik hangosítójával anno beszéltük, hogy milyen jó lenne egy videó-napló, ahol betekintést engednénk a nézőknek a kulisszák mögé. Szóval elhatároztuk, hogy “illegálisan” ketten készítünk egy ilyen demót, és megmut
atjuk a Tanár úrnak. Amikor ez megtörtént, akkor derült ki, hogy ő pont egy ilyet szeretett volna csinálni a közeljövőben. Mivel teljesen összepasszoltak az elképzeléseink, rögtön bele is kezdtünk. Nagyon izgalmas. Azt hiszem, hogy nagyon nagy értéket fog képviselni később is, amikor majd 10 év múlva visszanézzük, hogy régen mivel foglalkoztunk ezen és ezen a héten, és hogy hogyan gondolkoztunk bizonyos dolgokról.

Igazi színházi polihisztor vagy: játszol,rendezel,szövegeket írsz,valamint társszerzőként is tevékenykedsz. Melyik a legkedvesebb feladat számodra?

Szerintem a színházról komplexen kell gondolkozni, nincsenek külön szegmensei. Jó belekóstolni minden egyes oldalába, és nem is lehet ezt másként csinálni. Én legalábbis nem tudom máshogy. Ha csak az egyikkel foglalkoznék, akkor olyan lenne mintha csak a 20%-át csinálnám valaminek. Másnak az egészet jelentheti, de nekem az csak egy kicsi darabka lenne.

Talán kevesen tudják rólad, hogy szövegírással a színházon kívül is foglalkozol. Például Disney–szövegek, illetve több ismert előadó dalainál is közreműködtél már.

Igen, ez nagyon izgalmas dolog. 2007 óta csinálom. Bolba Tamás – akivel a Csoportterápiát írtuk – kért meg először erre. Ő a Disney csatorna zenei vezetője. De előtte még soha nem dolgoztunk együtt, csak valahogy látta bennem, hogy nekem ez menne. Azóta foglalkozom ezzel. A popdal írás, ha fogalmazhatok így, egy kicsit újabb keletű. Mármint a felkérések mennyiségét tekintve, mert régebben írtam már dalt Bereczki Zoliék albumára és Polyák Lillának is, de most valóban sokan keresnek meg ezzel. Kocsis Tibor új lemezére négy számot írtam, Zsédáéra egyet, Wolf Katiéra pedig kettőt.


 

Egy régebbi interjúdban olvastam,hogy az egyik álomszereped Berti a Mary Poppinsból. Szeptemberben ez az álom teljesülni látszik.

Igen, úgy tűnik teljesülni fog. Óriási ez a darab. Londonban már láttam az előadást, és életem legnagyobb színházi élménye volt! A musical úgy fejeződik be, hogy Mary Poppins elrepül a nézők felett, de valamilyen technikai hiba folytán megállt a levegőben, nem tudott továbbmenni. Én pedig pont a 6. vagy 7. sorban ültem, és hát családi darab ide vagy oda, elmondhatjuk, hogy láttam Mary Poppins bugyiját. Mivel nagyon sokat kell az előadásban szteppelni, ezért azzal indul a napunk, hogy a három Mary és Berti, vagyis Polyák Lilla, Oroszlán Szonja, Mahó Andi, Csonka Bandi, Sándor Dávid és én reggel 8:45-től szteppelgetünk. Ilyenkor még eléggé álmos mindenki, de felettébb izgalmas és sokat nevetünk közben. Vannak, akik nagyon bénának érzik magukat, és mindig cikiznek minket, mondjuk Dávidot meg engem, akik kicsit jártasabbak vagyunk ebben a dologban. De azt kell mondjam, hogy mindenki egyre ügyesebb. Tihanyi Ákos, a darab koreográfusa is teljes erővel készül. Alapvetően egy ekkora volumenű musicalnek, egy ilyen monumentális darabnak csak úgy lehet nekimenni, ha mindannyian (mármint az alkotók) az utolsó részletekig tudják, hogy mit fognak csinálni. Ákos úgy kezdi a táncpróbát, hogy az összes lépést betéve tudja a legelső sortól a legutolsóig. Az összes főszereplőn át a gyerekekig mindent tud, hogy ki hol áll, melyik ütemnél milyen lépést csinál. És ugyanez jellemzi a Tanár úrnál a rendezést is. Ki van találva grammra az egész.

Mennyire nagy kihívás számodra ez a szerep?

Isteni, amikor az ember a saját határait feszegeti. Nem tudom, hogy ez most az én határaimon innen vagy túl van, ezt nem lehet tudni előre,mert még nem kezdtük el a próbákat. Berti a legösszetettebb szerep, amit musicalszínész eljátszhat. Nem elég jól énekelni, táncolni és játszani, mindezt nagyon jól kell csinálni.

A tavaly nyáron bemutatott Csoportterápia sikerén felbuzdulva kacérkodsz esetleg egy új darab megírásával? Lesz folytatás e téren

Igen! Galambos Attilával írjuk az új darabot. Ez is természetesen nagyon vicces és zenés lesz, és ugyanúgy Bolba Tomival dolgozunk együtt.

-z akkor egy különálló darab lesz, nem pedig a Csoportterápia folytatása?

Így van. Egyszer gondolkoztunk, hogy a Csoportterápiát úgy tudnánk folytatni, hogyha megírjuk a színjátszószakkört, ami a szomszéd teremben van.

Többnyire zenés darabokban, musicalekben láthatunk. Rendelkezel valamilyen zenei előképzettséggel?

Elsőre viccesen hangozhat, de régen doboltam. Fura módon nagyon sokat adott és ad a munkámhoz, mert elképesztő ritmusérzék kell a zenés színjátszáshoz. Pontosan el kell találni, hogy hova mondj be egy poént, hogy melyik másodpercben lépj, mikor menj le a színpadról, hogyan mozogj a zenére.


 

A jelenleg futó darabjaid közül melyik a kedvenced?

Erre van egy általános válaszom, hogy mindegyik. De nem ezt fogom most mondani, mert nem lehet mást, mint a Csoportterápiát. Azt mégis csak én írtam. Az az érzés, hogy az ember a saját darabját játssza a Madách Színházban ráadásul ekkora sikerrel, az szinte feldolgozhatatlan. Néha nem is tudom felfogni, milyen nagy dolog ez.

Jól viseled a kritikát?

Attól függ. Olvasni nem olvasom, mint műfajt. Annyira érdekel, mint egy ember véleménye, amit nem lehet általánosítani. Ha megkérdezhetném külön-külön a 800 embert, hogy hogy tetszett nekik az aznapi előadás, akkor megtenném. De ebből egy ember, a kritikus véleménye pont annyira érdekel, mint a mellette ülő nézőé.

Egy korábbi interjúdban azt nyilatkoztad, hogy nem félsz semmitől. Ez igaz?

Ez biztosan arra vonatkozott, hogy például a pókoktól nem félek. Egyébként igen, bátor vagyok. Szeretek új dolgokba belekóstolni, persze csak az egészséges őrültség határain belül. Nem vonz például a bungee jumping vagy az ehhez hasonló ostobaságok, mert az adrenalint nem ezzel termeljük. Legalábbis én mással termelem, a színházzal.

Mik a jövőbeli terveid, megvalósítandó álmaid?

A közeljövőben ugye írjuk az új darabot, valamint készülök egy filmforgatókönyvvel, az nagyon érdekel. Az is elég humoros, egy picit zenés, és egy teljesen eredeti történet, nem pedig valaminek a feldolgozása, ami szerintem nagyon bátor gondolat. Olyan film, amilyen még nincs, de nem úgy értve, hogy még ekkorát nem csináltak, hanem egy olyan stílus, amiben még nem alkottak korábban. Egyébként rengeteg tervem van, amit megcsinálnék, megírnék, megrendeznék, eljátszanék. Ezer ilyen van, de alkotóilag ezek a legfontosabbak jelenleg.

Berti után mi a következő álomszereped?

Nagyon szeretném a Singing in the Rainből Cosmo Brown karakterét eljátszani, amit Donald O’Connor alakított a filmben.

József Krisztina

Kapcsolódó tartalmak

Színházak éjszakája – 30 színház várja különleges programokkal a közönséget

Volf Anna

Előkészületben a Hajrá csajok! musical

admin

Határtalan Napok Miskolcon

Vincze Dániel

Scott Alan koncert Londonban

admin

Jonathan Groff Londonban

admin