Interjúk

Interjú Szentmártoni Normannal

Szentmártoni Norman számára kalandos út vezetett a zenés színház világába. Eredetileg sebésznek készült, de egy meghatározó színházi élmény hatására végül a musicaljátszásban lelt az útjára.

Nem musicalszínésznek készültél eredetileg. Hogyan kerültél a pályára?

Nagyjából 5 éve döntöttem emellett a pálya mellett. Sok mindent kipróbáltam már életemben de első nagy vágyam az volt, hogy sebész legyek. Hosszú ideig úgy volt, hogy az orvosi egyetemre megyek, mert a kémia és a biológia mindig is közel állt hozzám. Két évig próbáltam bejutni, de először kettő, aztán egy ponttal csúsztam le, és akkor úgy éreztem, hogy ez egy jel, hogy ez nem az én utam. Aztán mindenfelé sodort az élet: dolgoztam bankban, foglalkoztam szállítással az egész ország területén, és jártam a Corvinus Egyetemre gazdaságinformatikus szakra – aminek még mindig semmi köze a musicalénekléshez, lássuk be. (nevet)

Az énekléssel a kapcsolatom sokáig csak annyi volt, hogy öt évesen a kádban Guns’n’Rosest üvöltöttem. Édesapám meg is jegyezte, hogy ennek a gyereknek soha semmi köze nem lesz az énekléshez, sőt a zenéhez sem. Igaza is volt, mert sokáig akármilyen ezzel kapcsolatos dologba fogtam, az kudarcba fulladt – kivéve a zongorázást, amivel gimnazistaként kezdtem foglalkozni, és a mai napig művelem. Aztán kiderült, hogy lehet, mégiscsak van hangom. Az iskolában kórustag voltam, és 18 évesen el is kezdtem az énekléssel foglalkozni – akkor még nem komolyan, de szerettem csinálni. Végül A nyomorultak hozta el a döntő változást számomra: ott kaptam valami olyasmit, amiről úgy gondoltam, én szeretném ezt adni az embereknek. Komolyabb tanulásba kezdtem Kővári Judit segítségével, és később fel is vettek az Operettszínház stúdiójába (Pesti Broadway Stúdió –  szerk.). Időbe tellett megtalálnom, hogy ezt szeretném csinálni, de úgy érzem jó döntést hoztam.

Milyen volt a munka a Broadway stúdióban?

Nem tudom, a többi stúdióban ez hogyan működik, de itt nagyon fontos volt számomra, hogy stúdiósként folyamatosan színpadon lehettünk, újabb és újabb darabokban. Ráadásul olyan emberektől tanulhattunk, mint Földes TamásSzabó P. SzilveszterBéres AttilaSomogyi Szilárd, és a Direktor Úr, Kerényi Miklós Gábor. Általuk rengeteg tudásra tettem szert a színészmesterség terén, emellett pedig a Vasútas Zeneiskolában – többek között – Toldy Máriával és Kemény Gáborral dolgozhattunk együtt a megfelelő zenei képzés érdekében. Úgy érzem, a gyakorlati tapasztalatok, amiket a próbafolyamatok során és a „nagyokat” a színpadon megfigyelve gyűjtöttem felbecsülhetetlenek most, mikor egyre nagyobb szerepekben is lehetőségem van megmutatni magamat, hisz közel sem a nulláról kell indulnom.

A magyar közönség legutóbb nagyobb szerepben a Veled, Uram! Aba Sámueljeként láthatott.

Igen, itthon ennek a folyamatnak eddig ez a “csúcsa”. Emellett a Menyasszonytáncban Gáspárt játszom, ami ugyan egy kisebb szerep, de igazán testhezálló és nagyon szeretem. A Miss Saigonban megkaptam Johnt, amit még nem volt alkalmam játszani, de szükség esetén erre bármikor sor kerülhet. És végül, de nem utolsó sorban a német A Szépség és a Szörnyeteg turnén a Szörnyeteg bőrébe bújhattam.

Aba Sámuelként a Veled, Uram!-ban

Milyen érzés egy ekkora szerepben külföldi közönség előtt helyt állni?

Rendkívüli élmény. Egyrészt, mivel ez életem első igazi, nagy főszerepe, másrészt pedig a tény miatt, hogy ezt Németországban mutathatom be, egy olyan nyelven, amit valójában nem beszélek – bár azóta ragadt rám valamennyi. Két hét alatt kellett megtanulnom a szerepet németül, beállással, dalokkal, szöveggel, de első körben még nem kerültem színpadra: egy évnek kellett eltelnie, mire végre bizonyíthattam. A második turné alatt már sokat játszottam, és nagyon boldoggá tett, hogy állótapsos volt mindegyik előadásom. Az első alkalom különösen emlékezetes marad számomra: mikor lement a függöny, nagyjából fél órán át csak zokogtam a színpadon, a kollégák nyakába borultam – nem hittem el, hogy végre megtörtént.

Több, mint százszor játszottátok a darabot német nyelvterületen, és nagyon pozitívak a visszajelzések. Szerinted mi az oka annak, hogy a magyar musicaljátszás ennyire közönségére talált Németországban?

Van egy tapasztalatom Angliával kapcsolatban, ami idevág. Legutóbb Az operaház fantomját láttam Londonban, ami nagyon jól megcsinált, színvonalas előadás volt, de valahogy azt érezte az ember, hogy a külföldi színészek – természetesen nem mindenkire általánosítható ez – spórolnak. Mert néha van 300 előadásuk egy évben, tudják, hogy heti hatot játszanak, és nem fogják szétgyilkolni magukat. Ami egyébként nem is baj, mert így is gyönyörű az előadás. Itthon viszont van az a virtus, hogy a színészek annyira beleteszik lelküket-testüket az egész darabba, hogy egyszerűen viszik magukkal a nézőket. Szerintem valahol ez a titok nyitja. Teljesen más dolgot hozunk, mint amit ők megszoktak Németországban. Ott van egy német színjátszás, azt ismerik, és tőlünk teljesen más színeket kapnak.

Mi volt a legnagyobb kihívás és élmény a Szörnyeteggel kapcsolatban?

Egyértelműen a szöveg. A szerep maga nagyon közel áll hozzám, könnyen tudtam vele azonosulni. Na nem azért, mert egy hatalmas, szőrös monstrum vagyok, de lelkileg rengeteg párhuzamot tudnék vonni köztem és a szerep közt. Most már persze az álmomból felébresztve is egyből mondom a szöveget, bár ennek ellenére a Szörnyeteg nagy dalánál még mindig bennem van a feszültség, nehogy elrontsam. Ettől függetlenül viszont már mindenhol ki tudom zárni a nyelvi részét a dolognak, és csak a játékra koncentrálok.

A legnagyobb nehézség, úgy gondolom nem csak számomra, hanem a kollégák többségének is az, ha valaki szöveget ront véletlenül. Mivel többnyire nem beszéljük a nyelvet, nem mindenki tudja lereagálni. Bár volt már ilyen, ha máshogy nem, úgy mond „színészből” megoldja az ember. A legnagyobb élmény pedig… felejthetetlen, szívet megindító és mindenféleképp meghatározó érzés mikor nap mint nap több mint 2000 néző tapsol állva az előadás után, és az ember érzi a nézőtérről áradó szeretet és pozitív energiát. Ez a legutóbbi, téli turné egyik városában volt. Nagyon jó újra itthon, de szívem egy kis része ott maradt Frankfurtban.

Szépség és Szörnyeteg: Jenes Kittivel Münchenben (Fotó: Heisz Krisztián)

Beszéljünk kicsit a jövőről. Van szerepálmod?

Kettő is. Amit mindennél jobban szeretnék eljátszani, az a Jekyll & Hyde címszerepe. Mind a darab, mind a szerep kivételes számomra, és nem szeretném úgy lezárni a pályafutásomat, hogy ezzel nem találkoztam. A másik pedig 
Frank Wildhorn Drakula musicalje, amit itthon még nem mutattak be. Szabadidőmben verseket, dalszövegeket írok és fordítok, és ennek a darabnak a szövegét is elkezdtem már fordítani. Fellépésekre szeretek olyan dalokat vinni, amiket itthon többnyire nem ismernek az emberek, és amikhez én írom a magyar szöveget.

Szeretnél esetleg ezzel komolyabban foglalkozni?

Igen. A Broadway Fesztiválon Füredi Nikivel előadott dal magyar szövegét is én írtam. A Drakulát szeretném teljes egészében lefordítani, és ha úgy hozza az élet, valahogy azt itthon színpadra állítani – és természetesen eljátszani a főszerepet. (nevet)

Öt év múlva hol látod Magad a pályán?

A Jekyll & Hyde-on már biztos túl leszek! (nevet) De legalábbis sokkal közelebb hozzá. Minél több főszerepet szeretnék addigra magam mögött tudni, és a szövegírásban is szeretnék jóval előrébb jutni. Nekem Édesapám (St Martin, előadóművész – a szerk.) az egyetlen és legnagyobb példaképem; szeretném azt elérni, amit ő felépített a semmiből. A következő öt évben a karrier mellett pedig már a családalapítás is fontos szerepet kap majd az életemben, ha a sors is úgy szeretné.

Említetted Édesapádat. Hogy érzed, előny vagy hátrány egy híres szülő?

Véleményem az életkorral változik. Gimnáziumban kicsit zavart, hátránynak éreztem. Sokszor volt bennem egy olyan indokolatlan félelem, hogy bizonyos dolgok Édesapám miatt történnek meg velem. Például, hogy biztos majd csak miatta vesznek fel az orvosira. Aztán persze az élet ezt jól megcáfolta, hiszen nem jutottam be. (nevet) Mára már sokkal inkább az előnyeit látom, a lehetőségeket a tanulásra. Temérdek segítséget kapok Tőle, mind szakmailag, mind emberileg. Természetesen szeretnék kilépni az árnyékából, de úgy gondolom, hogy szerencsére elég más vonalon mozgunk a szakmán belül. Szeretek Vele együtt dolgozni: már két albumán énekeltem, és a jövőben is tervezünk további együttműködést.

Horváth Emese

Kapcsolódó tartalmak

Meghallgatás Szolnokon

Volf Anna

Glee musical-szótár: 1. évad 1. rész

Volf Anna

Technikai probléma – frissítve

Volf Anna

Hairspray: folyt. köv.?

admin

Színházi pályázat amatőr és független társulatok számára

Volf Anna