Interjúk

Novemberben Musical Duett koncert!

Hogyan született meg a döntés, hogy közös cd-t készítetek Dórival?

Nem nagyon kellett ezt eldönteni; a dolog majdhogynem adott volt. Két ember, aki musicallel foglalkozik, nekem ott volt a stúdióm, amit hobbi szinten építettem, és ahol egyébként a a Rómeó és Júlia és a Mozart! cd-k és a karaoke dvd is készültek, és sok-sok nagyszerű duett, amit szerettünk volna előadni. Egyszóval minden elkerülhetetlenül együtt volt ahhoz, hogy megszüljük ezt a két lemezt.
 
Mi alapján választottátok ki a lemezeken szereplő dalokat? Van személyes kedvenced?
 
Egyáltalán nem volt nehéz dolgunk; mindössze jó duetteket kellett választani, nagyívű, és népszerű musicalekből, ilyenekkel pedig mindkettőnknek tele volt a fiókja.
Persze mindkét korongról van személyes kedvencem. Az elsőről az Új élmény az Aladdinból, ami mindenképpen ikonikus dal a számomra. Mondhatni, ez fémjelzi az egész cd-t, amit kb. 4 hét alatt énekeltünk fel, de ebből két hétig ezen az egyetlen dalon dolgoztunk, ezért is nem véletlen, hogy ez került fel első számként a lemezre is. Megadja az alaphangot és azt a minőséget, amit kitűztünk magunknak. Az első két hét alatt nagyon sok minden eldőlt, Dórival “megtanultuk” egymást, megtapasztaltuk, hogy tudunk együtt dolgozni, ugyanis nem sokat dolgoztunk ám együtt előtte. A Sors bolondjai és a Nyomorultak óta eltelt nyolc év, és az Operettszínházban szinte alig voltak közös jeleneteink.
 
A második cd-ről az Endless Love az egyik nagy kedvencem, amelynek a magyar szövegét Szente Vajkkal együtt írtuk meg; de nagyon kedvelem a Bolond Beszédet is, ami számomra egy egészen különleges, semmilyen más stílusba be nem sorolható dal. És persze muszáj a legkedvesebbek közé sorolnom a Szívem vigyáz rád című dalt a Tarzanból, ami a pici babánk kedvenc dala,  arra szeret elaludni. Tulajdonképpen az utolsó dalig folytathatnám a sort, mert mindegyiknek megvan a maga kis története, amiért felkerült az első vagy a második lemezre, és az összes nagyon közel áll hozzám.
 
Korai kérdés még, hogy lesz-e Musical Duett 3?
 
Igen, elég korai kérdés, de annyit már most mondhatok: nem gondolom, hogy két ilyen sikeres lemez után le fogjuk tenni a lantot. Megígérhetem, hogy lesz harmadik lemez, de azt még nem tudjuk, mi lesz a címe. Egyelőre a közeljövőre koncentrálok: szeretnék jól helyt állni műsorvezetőként a Szombat Esti Lázban, csakúgy, ahogy a Szentivánéji álomban az Operett színpadán és természetesen a november 30-ai koncertünkön is a Papp László Budapest Sportarénában.
 
Hogyan készültök erre az igen látványosnak ígérkező koncertre?
 
Rengeteg meglepetésekkel, amiket természetesen most sem szeretnék lelőni. De azt gondolom, hogy a tény, hogy ez a két lemez ma Magyarország két legsikeresebb albuma, valamint a nagyzenekar, a táncosok és a látványelemek már elég sok hívószó ahhoz, hogy sokan ellátogassanak erre a koncertre. Mindenesetre megígérhetem: meglepetések lesznek, zenei meglepetések csakúgy mint látványbeli! Nagyon készülünk erre az eseményre, részben azért is, mert szeretnénk DVD-n megjelentetni a koncertfelvételt, amiért hálával tartozunk a kiadónknak, az EMI-nak, hiszen ők gondolták úgy, hogy erre a koncertre mindenképpen megéri tévéfelvételt szervezni.
 
Ahogy említetted is, a koncertek mellett számos egyéb elfoglaltságod van, többek között a rengeteg szereped a Budapesti Operettszínházban. Közülük a legújabb Zuboly a nagysikerű Szentivánéji álomban. Milyen érzés a Szegedi Szabadtéri Játékok hatalmas színpada után a kisebb kőszínházi színpadon játszani?
 
Ez olyan, mintha azt kérdeznéd, hogy anyut vagy aput szeretem-e jobban, hiszen nagyon szeretem mindkettőt, és nem is lehet összehasonlítani a két élményt. Annyira más ez a két közeg, mások a méretek, mások a játék feltételei, lehetőségei. Úgy érzem, a szegedi premier nagyon jól sikerült – ott egyfajta rendezői színház történik mindig, ami leginkább egy hatalmas képeslaphoz hasonlít: a látvány, a zene, az éneklés működik. A színház ezzel szemben kicsit filmesíti, közelebb hozza a dolgot, jobban látható a színész mimikája, emberközelibb élményt kap a néző.
 
Az biztos, hogy a szabadtéri produkciót is nagyon szerettem, de most már az mögöttem van, így teljes erővel a kőszínházi előadásokra koncentrálok. Nekem ugyanis van egy ars poeticám, amit Spielbergtől loptam, pontosan azért, mert én is úgy gondolkodom erről, mint ő: „Én megcsinálom a dolgomat a lehető legjobban, a saját ízlésem szerint, és utána nagyon izgulok, hogy a nézőknek tetsszen.”
 
Van esetleg kedvenc színházi szereped?
 
Megint nagyon nehezet kérdeztél. A Jövőre, Veled, Itt! átlagemberétől kezdve, aki évente egyszer megcsalja a feleségét egy nagyon kedves hölggyel a Szenátoron és Lángőrön át Mercutióig annyi szélsőséges és egymástól különböző figurát alakíthattam, hogy hiba lenne választani közülük. Ha választanék, akkor szegényebb lennék azokkal az élményekkel, amiket a többi jelentett. De ha muszáj valamit mondanom, akkor a legfrissebbet, Zuboly szerepét mondanám, persze, ha holnap megkérdezel, már lehet, hogy mást mondok.
 
Érezhetően pezseg körülötted a levegő, annyi helyen láthatunk, annyi mindenben részt veszel. Mik a további terveid?
 
A terveimről akár egy teljesen új interjút is készíthetnénk, annyi van! Rengeteg mindent szeretnék még ebben az életemben, és azt vallom, hogy akkor lesz vége az életemnek, ha ezekből kifogyok. A közeljövő tervei között szerepel egy teltházas koncert az Arénában, új lemez Dórival, esetleg a pop-vonalon elindulni egy saját lemezzel….és még sorolhatnám.
 
Mindig azt mondom, akkor beszéljünk az álmokról, ha már testet öltöttek. Sok-sok álmom testet öltött már, és ezek közül az egyik a koncert, amire mindenkit szeretettel várunk!
 

Kapcsolódó tartalmak

Musical készül az Anna Kareninából Moszkvában

halasi.vivien

Készül a Tanulmány a nőkről a Madách Színházban

Buchmann-Horváth Emese

Alföldi Róbert rendezi az István, a királyt 2013-ban Szegeden

Sándor Petra

Szent Grál Felkutatási Versenyt hirdet a Madách Színház

Volf Anna

Sheryl Crow musicalt ír

Volf Anna