Interjúk

Macskadémonból Ludas Matyi

 

 

Mi volt az első meghatározó színházi élményed?

Az első színházi élményem, amire emlékszem, szülőfalumban, Apagyon egy vándor bábszínész társulat meseelőadása volt. Vagy megemlíthetném azt is, hogy engem gyerekként elvarázsoltak a református istentiszteletek. És azért akárhogy nézzük, az is egyfajta színház. Ez rám akkora hatással volt, hogy egészen 13 éves koromig úgy gondoltam, hogy református pap leszek. Aztán hogy ez miért nem történt meg, csak a Jóisten tudja, meg én sem. A viccet félretéve, az első meghatározó színházi előadás a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Hamletje volt. Ez volt az első olyan előadás, aminek ma is megvannak előttem a képei, volt az egész történethez, a szereplőkhöz egy viszonyom, tehát állást akartam foglalni a darabbal kapcsolatban.

És mi indított el a pályán igazából?

Olyan közegben nőttem fel, ahol mindenfelől azokat a visszaigazolásokat kapta az ember, hogy bátran merjen próbálkozni, próbálja ki magát a sportban, versmondásban, éneklésben, tanuljon hangszereken, keresse a lehetőségeit, és nyilvánvalóan az általános iskolában mindez ösztönzőleg hatott rám. Hetedik osztályos voltam, amikor Szabi barátomat vártam a suliban, amíg megírja a nyolcadikosok matematika versenyét, hogy majd együtt menjünk le focizni a futballpályára. És miközben vártam rá, szólt a matek tanár, hogy „Gyere, Gabika, írd meg a nyolcadikosok tesztjét!” Megírtam, majd elmentünk focizni, aztán másnap kiderült, hogy első lettem, a nyolcadikosok között. Nos, ennek a tanárnak köszönhetem, hogy felvettek az ország akkori negyedik legerősebb gimnáziumának matematika tagozatára.

Tehát középiskolába Nyíregyházára kerültem a Krúdyba (Krúdy Gyula Gimnázium, Nyíregyháza – szerk), az ének tagozatról a matek tagozatra egy élettel teli gimnáziumba. És a legjobb az egészben az volt, hogy a gimiben is a határaimat keresgélhettem. Itt kezdtem el versenyszerűen kosárlabdázni, amit az egyetemi évek alatt hagytam csak abba. És ott volt a színjátszó kör, ahol jobbnál jobb pofa dolgokat csináltunk, pl Petőfi: A helység kalapácsát rögtön elsőben, aztán rengeteg Krúdy-jelenetet, amiket nagyon szerettem, főleg a Szindbádról szólókat. Az egészben az volt a vicces, hogy amikor kosaraztunk, a csapattársaim mindig cukkoltak: „Jaj, nem kell most elszínészkedni a faultot…”, meg „nem színjátszó szakkörön vagy, hanem kosáredzésen…”. Bár egy kosárlabdázónak nem feltétlenül válik hasznára hosszútávon, hogy színjátszó körbe járt, na de aki színészként bírja a terhelést és nem kottyan meg neki, fizikális értelemben véve, hogy két órán keresztül a koncentráció legmagasabb fokán teljesít, az egyáltalán nem baj! Sőt!
Sokat jártunk színházba, és akkor elkezdett bennem birizgálni a gondolat. Akkoriban, ismerkedtem meg, barátkoztam össze több nyíregyházi színésszel, de ők jó kollégaként „biztattak”: „Áh, figyelj ide, jól tanulsz, jól megy a sport, kitűnő tanuló vagy 12 osztályon keresztül, minek mész te színésznek?!” Persze elbizonytalanítottak, meghallgattam az intő szavakat, és nem adtam be a Színművészetire a jelentkezési lapomat. Érettségi után Miskolcra kerültem jogra. Rögtön szeptemberben volt egy versmondó verseny, amit akkor hirdetett meg először az Észak-Kelet-Magyarországi Regionális Versmondó Egyesület, ahol Kaleidoszkóp-díjas lettem. Az egyetemi éveim alatt, az egyesület keretein belül működött az Egy MASzK drámaműhely, amiben, naná, hogy részt vettem. Közben elkezdtem a színi tanodát Nyíregyházán, ahol azok a színészek tanítottak bennünket, akiket már korábbról ismertem. Akkor kezdett bennem megfogalmazódni, lehet, hogy mégis meg kellene próbálni a Színműs felvételit. Ekkor el is jutottam a második rostáig. A színi tanodában az év végi vizsgáink zenés darabok voltak. Negyedéves voltam a jogon, mikor a színi tanodában harmadéves és Nyomorultakat csináltunk, amiben én voltam Jean Valjean. Az előadás annyira jól sült el, hogy háromszor meg kellett ismételnünk a vizsgát, rá egy évre még nyolcat játszottunk belőle. Mert egyszerűen az emberek látni akarták. Emlékszem a Nyomorultak előadás után édesapám elfátyolosodó tekintetére, a szavaira „Neked ezt érdemes csinálnod!”. Akkor már negyedéves voltam jogon, „célszerű” volt befejezni az egyetemet, szépen lediplomázni. Megtudtam, hogy a Színművészetin a diplomaosztást követő évben indul zenés színész osztály. Elhatároztam, hogy oda be akarok kerülni. Ennek megfelelően elkezdtem céltudatosan készülni a felvételire, és fel is vettek a 2005-ben induló zenés osztályba.

 

Tavaly végeztél, azóta hol sikerült elhelyezkedned?

Mialatt mi odajártunk a Színművészetire, az alatt lehetett érezni, hogy nagyon nehéz lesz elhelyezkedni. Tavaly végeztünk, jópár osztálytársammal együtt szabadúszó lettem, de hála a Jóistennek, panaszra nincs okom. A tavalyi évadban volt négy olyan bemutatóm, ahol főszerepet játszhattam. Emellett rengeteg dolgot csinálhattam, ami színházhoz köthető, filmeztem, rádiójátékban szerepeltem, tévéműsorokban működtem közre.

És hogy jött a Budaörsi Játékszín?

A színművészetis negyed éves gyakorlatomat a Budapesti Kamaraszínházban és a József Attila Színházban töltöttem. A „József Attilá”-ban, a Süsü, a sárkány című előadás próbafolyamata alatt dolgoztunk együtt először Harangi Marcsival, ő hívott Budaörsre, az Anconai szerelmesek című darab egyik főszerepére.

Miként kaptad meg a megbízást a Madách Musical Pályázatára?

Az énektanárom Bagó Gizella Tanárnő, akinek rengeteget köszönhetek, mind szakmai, mind emberi értelemben. A Színművészetin minden évben megrendezésre kerül a Neményi Lili Sanzonverseny, amit kétszer nyertem meg. A verseny két fordulóból áll, két dalt kell előadni, az egyik egy francia sanzon, a másik pedig egy XX-XXI. századi zeneszerző irodalmi értékű műre írt dala. Erre a versenyre írtak dalokat, a Tanárnő kezdeményezésére, a Zeneakadémia zeneszerző szakos hallgatói. Máté (Bella Máté – szerk.) is az elsők között volt akik dalokat írtak nekünk, a Tanárnő tanítványainak, majd az egyik vizsgaelőadásunkhoz zenét is komponált. Aztán tavaly tavasszal felhívott azzal, hogy van ez a musical pályázat, amire darabot írnak Karafiáth Orsi< /em>val és hát arra gondoltak, hogy milyen jó lenne, ha én énekelném fel a Macskadémon címszerepét. Aztán a darab bejutott a legjobb hét közé, ahol mindegyikből egy-egy fél órás részt állított színpadra a Madách Színház, és mind Mátéék, mind Harangi Marcsi, a darab rendezője, azt szerették volna, ha én játszom a Macskadémont.

 Mesélj a következő munkádról!

Ludas Matyit fogok próbálni Debrecenben, amit Vidnyánszky Attila rendez. Életem egyik legkedvesebb szerepe is hozzá kötődik: Sztravinszkij A Katona története című előadásában voltam a Katona. Ez egy falusi Faust-történet volt tulajdonképpen. Már a próbafolyamatot is nagyon szerettem, és az előadások alatt más sem érdekelt, csak hogy ezzel a figurával estéről estére megjárjam a poklot és a mennyet, és végül otthagyjak egy darabot a lelkemből a színpadon.

Nagyon örülök annak, hogy Ludas Matyit játszhatok, főleg, hogy Debrecenben, és az, hogy ez egy opera és ráadásul Vidnyánszky Attila rendezi… Na most lehet ennél jobbat kívánni?

Számodra mit jelent a színház, a színjátszás?

Önmagam keresgélése az adott szerepben, az adott előadáson belül. Hogy megtaláljam az eddigi életemben azt az állapotot, vagy azt a szituációt és az adott szituációban az akkori énemet. Nekem ez a keresgélés a legfontosabb… Ehhez nagyon sok eszköze van az embernek: a mozgása, a beszéde, az ének, a tánc, hogy intellektuálisan hogyan készülsz fel egy szerepre, hogy mit tudsz ezekről a dolgokról, hogy mennyit olvasol… Ez mind eszköz ahhoz, hogy megmutasd a szerepben önmagadat.

Most például ugye a Ludas Matyi… Én egy falusi gyerek vagyok, és amikor megpróbálom elképzelni a hangulatát, nagyanyám muharral benőtt hátsó udvara ugrik be, a régi istállóval, a kapirgáló baromfikkal, a hatalmas szénakazallal, és az akkori Gabika, ahogy mezítláb, mocskosan szaladgál a muharon, beleugrál a szénakazalba, incselkedik a tyúkokkal. Szóval az akkori „Tyukos Gabi”-t szeretném megtalálni.

Nem gondoltál rá, hogy fiatal tehetségként külföldön próbálj szerencsét?

Nem, mert ez egy olyan édes teher, ez a magyar anyanyelv. Én ezen tudom elmondani legőszintébben, amit szeretnék. Bár jól beszélek nem egy idegen nyelven, és megvannak a megfelelő papírjaim ezekből, de ez mind kevés. Azt érzem, hogy nem tudom teljes mértékben önmagamat adni általuk, és ha a színpadon ezt érezném, az egy nagyon furcsa meghasonulás lenne.

Van szerepálmod?

 Igen, a Ludas Matyi. De tényleg! Gyerekként sokszor szerettem volna olyan figurák bőrébe bújni, mint János vitéz, Toldi Miklós, vagy akár Ludas Matyi. Egyszerűen megérintett a történetük, könnyen tudtam velük azonosulni, talán ezek a mesebeli hősök álltak mindig is a legközelebb az én élményvilágomhoz. Most itt a Matyi, és tényleg úgy vágyom az egészet! Nagyon! Mert hát ki az, akit nem izgat, hogy a színpadon újraálmodhassa az egyik kedvenc mesebeli hősét és rajta keresztül gyerekkori önmagát?!

 

 

 Schmidt Barbara (Rana)

Kapcsolódó tartalmak

Wicked: rekordbevétel Londonban

admin

Eltévedt sirály – Koós Réka (Elisabeth)

Vincze Dániel

Csúszik Az operaház fantomja DVD és Blu-ray megjelenése

Potyó Krisztián

Az Operettszínház és a Nemzeti Múzeum együttműködési megállapodást írt alá

Buchmann-Horváth Emese

Magyar szerzők, magyar történetek az Operettszínház 2018/19-es évadában

polauf.eszter