Interjúk

INTERJÚ A VÁMPÍRRAL

Hogyan kerültél kapcsolatba a Vámpírok Báljával?

A Vámpírok Báljához tulajdonképpen az égi gondviselés küldött. A Piccolo Színház társulatával éppen a Bakáts téren készültünk egy darabra, és Vágó Zsuzsival játszottam együtt. Ő mondta, hogy lesz meghallgatás a Vámpírok Báljára, bár nekem akkor még fogalmam sem volt arról, hogy mi is ez tulajdonképpen. Mégis úgy gondoltam, épp itt az ideje, hogy kipróbáljam magam – és szerencsére be is kerültem a csapatba. Jókor, jó helyen voltam, felkészültem, kipihentem magam előtte. Az életfilozófiám egyébként is az, hogy ne csak lásd a szerencsét, hanem tegyél is érte. Megjött a szerencse, és hál’ istennek sikerült is megragadni.
 
Milyen volt számodra a nemzetközi kreatív csapattal való munka?
 
Számomra mindenképpen különleges volt, de úgy gondolom, minden jelentkező így érezte.
Az volt a furcsa –  és valljuk be, egy fiatal művész szempontjából nagyon jó – , hogy nem ismeretségi alapon mentek a dolgok. Mindenkit minden szempontból megnéztek. Ami a táncosokat illeti, az első fordulóban még Tihanyi Ákos castingolt, a másodikban viszont már az egyenesen a Broadway-ről érkezett Dennis Callahan vette át a stafétát.
 
És vele később együtt is dolgozhattál. Hogyan jellemeznéd a vele való munkát?
 
Dennist igazából a próbafolyamat során ismertük meg. Hihetetlen, ahogy tizedmásodpercek alatt változott öreg parasztból várszirten ölő megkövült vámpírrá, majd egy másik pillanatban egy oszladozó hullát jelenített meg, mindezt a mozgásával, az arcával, a szemével. Dennis briliáns elme, nekem pedig volt szerencsém közel másfél hónapot dolgozni vele. Kőkemény munka volt, vért izzadtunk. Az ő professzionalizmusa nem engedett túl sok léhaságot vagy könnyedséget. Igazság szerint csak pár hét után mertünk odamenni hozzá, hogy mi a véleménye a munkánkról, mert addig egyáltalán nem nyilvánított véleményt.  Megnyugtatott minket, hogy jól dolgozunk, nincsen semmi baj, de igazából csak a premier napján állt oda elénk, és mondta ki, hogy fantasztikus energiát lát ebben a csapatban. A profi mentalitását mutatja tehát az is, hogy amíg félt, hogy elereszt a csapat, addig nem dicsért minket, de amint kész lett a mestermunka, akkor már hallhattuk a – szerencsére igen pozitív – véleményét.
 
Már jó ideje folynak a próbák Oberhausenben. Hogyan kerültél bele az ottani produkcióba?
 
Az itthoni premier után Tihanyi Ákos buzdított, hogy nézzek szét a világban, járjak el a bécsi és a németországi castingokra. Meg is fogadtam a tanácsát, így egy idő után már arcról is ismertek a casting vezetők. Közben pedig a magyar produkció nagy sikeréről is hallottak, ezért a Stage Entertainment úgy döntött, hogy eljön és megnézi a pesti előadás szereplőit. Meg is néztek minket, majd következett a casting, aztán pedig a lehetőség számunkra, hogy részt vegyünk az oberhauseni Vámpírokban is. Nagyon örültünk a lehetőségnek, főleg, mikor kiderült, hogy a budapesti előadásokra is vissza tudunk jönni.
 
Nehéz volt meghozni a döntést, hogy külföldön folytatod a pályád?
 
Az az igazság, hogy én nagyon sok mindent végigcsináltam az elmúlt öt évben. Elkezdtem a sulit, mellette táncoltam, egyre több lett a lehetőségem, a referenciám, jött az RTL Klub Aranycsirke gálája, a Megatánc és így tovább… Mikorra lediplomáztam, ráébredtem, hogy a tánc az, amivel igazán, szívből szeretnék foglalkozni. Ez olyan, mint amikor Schumacher autót vezet vagy mikor Bill Gates programoz… megelevenedett a lelkem a táncban. Ez az, amiért akár egész éjjel gyakorlok, hajnalban kelek és dolgozom látástól vakulásig.
 
A diplomaosztó után úgy éreztem, hogy tulajdonképpen a családon és barátokon kívül már semmi sem köt Magyarországhoz; arra gondoltam, miért ne próbálhatnék szerencsét külföldön? Többre vágytam, és nem utolsósorban vonzott az a kihívás, ami külföldön várt rám. Ezek után a barátaim, kollégáim és saját tapasztalataim alapján mérlegelnem kellett, és úgy döntöttem: „Elmegyek, és ide nekem az oroszlánt is!”  Már most érzem, hogy jól döntöttem. Szeretném az eddig felépített életemet tovább élni, és megvalósítani az álmomat, hogy koreografálhassak.
 
Az énekesi pályát is szeretnéd folytatni?
 
Mindenképpen, hiszen külföldön bizony nem elég, ha az ember jól mozog. Egy éve voltam egy londoni castingon, ahol arra számítottam, hogy mindenki úgy táncol majd, mint Britney Spears háttértáncosai, és fel voltam készülve rá, hogy az első rostán kiesem. Nagy meglepetésemre simán bejutottam, akkor viszont megdöbbentem, mikor minden táncos elkezdett beénekelni. És ők már a beéneklés során is cd minőséget produkáltak. Ebből is látszik, hogy külföldön az ensemble tagjai egyáltalán nem sokad rendű résztvevői a produkciónak – a feladatuk alapvető fontosságú és igen összetett. Pontosan ezért tanulok tehát énekelni, hogy ne ez legyen a későbbiekben az akadály, és örömmel járok énektanárhoz.
 
Mik a távolabbi terveid? Említetted, hogy koreografálni szeretnél.
 
Az biztos, hogy a tervek is külföldre mutatnak. Úgy érzem, itthon elértem azt, amit egy táncos önmagban elérhet. Több színházban játszottam, videoklipeket forgattam, önálló produkciókat hoztam létre, hakniztam, revüműsorokban szerepeltem, látható voltam a tévében, divatbemutatókon modellkedtem és dolgozhattam Markó Ivánnal is, amit hatalmas megtiszteltetésnek érzek, főleg, hogy nem is balett táncos vagyok. 

De most jöjjön egy még nagyobb falat: nem adom fel az álmomat, hogy egy nap Justin Timberlake vagy Madonna háttértáncosa legyek, hogy látható legyek Londonban, Los Angelesben vagy bárhol a világon, hogy koreografálhassak egy Vámpírok-típusú musicalt, hogy tapasztalatot gyűjtsek, hogy kapcsolatokat építsek…

Oberhausen tőlünk már egy picit balra van, onnan már csak egy kicsit kell felfelé menni Londonig, kicsit balra Párizsig, majd egy nagyot ugrani Amerikába. Ezek a tervek…

 

Kapcsolódó tartalmak

Készül a Fame remake-je

admin

A Vámpírok Bálja egyik Alfredja – nem csak itthon!

oldadmin

Egy jóleső kirándulás

oldadmin

Indul a vámpírtánc!

admin

Zac Efron az új londoni József?

admin