Interjúk

Mindig igyekszem 120 %-osan teljesíteni

Te hogyan írnád le a Szentivánéji álmot mint musicalt?

Az alkotók ugye – és most már a közönség is – worldmusicalként emlegetik a darabot. Ez egy erős szójáték, egy olyan képzettársítás, amely a népzenei motívumok, az indiai, a cigány zenei világ és a musical műfaji elemeinek együttes jelenlétére utal. És ne felejtkezzünk meg persze Pejcsik Péter hangszereléséről, amely egy egészen új, különleges adalék az egészhez: furcsa energiákkal teli zene született, mely helyenként olyan fenségesen disszonáns, mint Bartóknak a legkeményebb időszaka, helyenként  pedig telt, nagy ívű melódiákat ír le. Igen érdekes kísérletnek tartom, és nagyon örülök, hogy szerepelhetek benne.
 
És nem is csak ebben a darabban láthatunk, hiszen az Operettszínház több produkciójában is színpadra lépsz. Van közülük kedvenced?
 
Közhelyesen hangozhat, de tényleg mindegyiket nagyon szeretem. Ha mégis ki kell emelnem valamelyiket, akkor Lángőr szerepét mondanám A Szépség és a Szörnyetegből. Ezt a szerepet akár több évig tartó szériában is játszanám, ahogy a Broadway-n szokás. Pedig a jelmez elviselhetetlenül meleg, több mint 10 kiló és szinte egyáltalán nem tud szellőzni, ezért leginkább egy mozgó szaunaként lehet elképzelni. A Disney világa egyébként is nagyon közel áll hozzám, aminek talán az az oka, hogy az én generációm akkor volt gyerek, amikor a 90’-es évek nagy Disney-hulláma bekövetkezett (Aladdin, Szépség, A kis hableány stb.) Sokan vagyunk így, Szabó Dávid, a Vágó lányok, Nádasi Verocska, Kékkovács Mara mindannyian elkötelezett Disney-rajongók.
 
Van olyan Disney karakter, akit szívesen formálnál meg a színpadon?
 
Ha az Aladdinból készülne egy teljes hosszúságú musical változat (mert a kaliforniai Disneylandben játszanak egy rövidített verziót), akkor abban nagyon szívesen részt vennék. És a másik nagy vágyam az Eszeveszett Birodalom, egy újabb Disney rajzfilm, amit nagyon szeretek, és amiből Cuzco szerepe nagyon közel áll hozzám, a színházban többen is így neveznek.
Nyáron egyébként kilátogattam New Yorkba, és megnéztem pár darabot a Broadway-n, azt viszont nagyon sajnálom, hogy a Tarzant már nem játsszák, mert borzasztóan szerettem volna megnézni. Láttam viszont a Kis hableányt, a Doktor Szöszit és az Oltári srácokat. Mind nagyon tetszett, a blogomban írtam egy hosszú beszámolót róluk, olvassátok el: balintadam.freeblog.hu.
 
Hogyan kerültél kapcsolatba a műfajjal?
 
Olyan hét éves lehettem, mikor a szüleim elvittek a Vígszínházba és megnéztük A Padlást. Hihetetlen, elementáris élmény volt számomra, már hazafelé a színházból dúdolgattam a dalokat, és abban a pillanatban tudtam, hogy én ezt és csak ezt akarom csinálni.
Több musicalstúdióban is tanultam a szakma alapjait, közülük kiemelnék kettőt; az egyik a Petőfi Musical Stúdió, amelynek a vezetői – bár diákszínjátszó körről volt szó – nagyon komolyan vették a munkát. Teljes darabokat állítottunk színpadra, díszlettel, jelmezekkel, mikroportokkal – így mutattuk be az Anna Kareninát, a Mária evangéliumát és a Valahol Európábant.
 
A másik alkotóműhely, amelyiket kiemelném, az Operettszínház Pesti Broadway Stúdiója, ahová három évig jártam.  Az utolsó évben következett a Megasztár, amin azért indultam, mert úgy éreztem, bizony kell az ismertség is ahhoz, hogy valaki főszerepet kaphasson egy musicalben. Előre tudtam, hogy – ha sikerül – a rengeteg pozitívum mellett a dolog hátulütőivel is szembe kell néznem, de bevállaltam a dolgot, hiszen a televízió segítségével olyan ismertségre tettem szert, amit egyébként talán 10 év alatt sem tudtam volna produkálni.
 
Említetted, hogy felkészültél a negatívumokra is. Ez azt jelenti, hogy nem viselt meg különösebben például egy-egy bántó fórumbeírás?
 
Azt nem mondanám, hogy könnyen tudtam kezelni a dolgot. Nagyon megviselt az, hogy számomra vadidegen emberek megalapozatlan negatív véleményt írtak rólam. De szép lassan megtanultam, hogy ez nem rólam szól, csak arról az egészen kis szeletről belőlem, amit ők látnak a színpadon. Természetesen mindenkinek szíve joga a saját véleménye, de meg kell tanulni ezt a helyén kezelni.
Kezdetben az Operettszínház rajongóinak nagy része ki nem állhatott engem, és ez várható is volt. Olyannyira, hogy Kerényi Miklós Gábor Direktor Úr behívott az irodájába az évad elején, és azt mondta: „Ádám, körülbelül egy év lesz, amíg magát elfogadják; addig viselje el, hogy fog kapni hideget-meleget mind a közönség, mind a szakma részéről.” Nem mondom, hogy teljes mértékben fel tudtam vértezni magam a támadások ellen, de igyekeztem nem tudomást venni a rosszindulatról.
Hozzá kell tennem persze azt is, hogy a Rómeó főszerepét eljátszani például valóban nagy falat volt, és nagyon jól tudom, hogy az első időszak még csetlés-botlással telt, így a kritikák egy része bizonyára megalapozottan íródott. Mostanra viszont már szerencsére eljutottam oda, hogy a legnagyobb ellenzőim közül sokan vehemensen támogatnak, és ez nagyon jó érzés. Nagyon sokan hisznek bennem és ezért nem lehetek elég hálás. Mindig igyekszem 120 %-osan teljesíteni, ezt a kezdeti időszakot pedig a szükséges „tanulópénz”-nek tekintem.
 
Vincze Dániel

Kapcsolódó tartalmak

Én, József Attila – Bemutató februárban a Madách Színházban

Volf Anna

„Örök szépség a lelkemért”

polauf.eszter

'Applause for the clowns'

admin

Technikai probléma – frissítve

Volf Anna

15 éves a Lion King musical

Sándor Petra