Interjúk

Szív és dallam – John Du Prez

Szeptember végén mutatta be a Madách Színház Eric Idle és John Du Prez Spamalot című Tony-díjas musicalét, amely „a világhírű Gyalog galopp címen ismertté vált filmből gyengéd érzéssel lenyúlatott”. A vasárnapi premieren és további két előadáson tiszteletét tette a Madách-ban a mű zeneszerzője, John Du Prez, aki a színházi sajtótájékoztatót követően interjút adott a Viva la Musical!-nek.

John Du Prez, a londoni egyetem egykori zenetanára a ’80-as évek elején dolgozott együtt először az angol humor világhírű képviselőivel, a Monty Python csoport tagjaival. Az 1980-ban megjelent Contractual Obligation című albumukon zenei rendezőként működött közre. (Érdekesség, hogy ezen a lemezen volt hallható első alkalommal Michael Palin Finland című dala, mely később a Spamalotban is helyet kapott.)
A sikeres együttműködés után az 1983-mas Monty Python film, Az élet értelme zenéjének megírására John Du Prez-t kérték fel. Ezt később több mint húsz filmzene követte, köztük olyan sikerek, mint A hal neve Wanda.
 
A ’80-as években – saját bevallása szerint véletlenül – az Everybody Salsa című slágerének köszönhetően egy időre a Modern Romance popcsapatnak is tagja lett. Az első sikerdal után rövidesen jött a többi. Ezek egyike a Cherry Pink And Apple Blossom White című trombitaszóló volt John Du Prez előadásában, amely az angol slágerlistán is szerepelt. Ezzel Du Prez annak a négy előadónak az egyike lett, akik trombitaszólóval kerültek fel a slágerlistára. A Modern Romance turnéin filmes munkái miatt egy idő után már nem tudott részt venni, így kilépett a zenekarból.
A szerteágazó zenei karrier 2005-ben új állomásához érkezett. Ekkor mutatták be a Broadway-n John Du Prez első musicalét, mely egy Tony– és egy Olivier-jelölést, valamint egy Grammy-díjat hozott számára. A Viva la Musical! elsősorban a Spamalotról kérdezte a szerzőt.

Honnan jött az ötlet, hogy elkészítsék a Gyalog-galopp zenés feldolgozását?

A Spamalot megírása valójában a Getty koncerttel kezdődött. A világhírű Los Angeles-i Getty Múzeumban van egy hatalmas előadóterem. 1999-ben ide kapott meghívást Eric Idle, aki erre az alkalomra egy különleges koncertműsort állított össze, melyhez engem kért fel zenei rendezőnek. Ezen a koncerten hangoztak el először élőben a Monty Python dalok. Az előadás hatalmas sikert aratott, így hamarosan egy harmincállomásos amerikai turnéra indultunk a produkcióval. A koncert mindenütt kedvező fogadtatásban részesült, Eric fejében ekkor fogant meg egy Monty Python musical megírásának a gondolata.
 
Hogyan kezdtek neki a musical megírásának?
 
Eric kitalálta a történetet és megírta a szövegkönyvet. Aztán 2002-ben összeültünk, majd két és fél hét leforgása alatt megírtunk és rögzítettünk 12 dalt. A dalszerzés nehezen indult, mert nem tudtuk eldönteni, hogy milyen stílusban írjuk. A rock műfaját már a kezdetekkor elvetettük, és egy Sondheim-stílusú musical sem lett volna jó választás. A saját utunkat akartuk járni. Az igazi nagy áttörés az első dal, az Élek még (Not Yet Dead) megírása volt. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy a zenei betét előrevigye a cselekményt, és ebből a szempontból jó kiindulásnak tűnt ez a dal. Amikor pedig a Szóban forgó dal (The Song That Goes Like This) elkészült, már biztosak voltunk benne, hogy ebből valami jó dolog fog kisülni.
 
A 12 dalt aztán elküldtük egy producernek, aki látott fantáziát a musicalben. A darab megrendezésére a Tony-díjas Mike Nichols-t kértük fel, aki szintén elsőre igent mondott. Majd a kezdeti lendület után másfél évet vártunk az ügyvédekre… Ez alatt az idő alatt újra turnéra indultunk az Egyesült Államokban a Getty koncert dalaival, ez volt a Fösvény gazember (Greedy Bastard) turné. A nevét onnan kapta, hogy ezúttal zenekar nélkül, Eric-kel ketten adtuk elő a dalokat.
 
A színlap szerint közösen írták a zenét Eric Idle-lal. Hogyan zajlott a közös munka?

Eric IdleEric nagyon jó zenész. Egymaga írta az Always Look On The Bright Side of Life-ot mielőtt még megismerkedtünk volna. Ez egy zeneileg nagyon egyszerű, mégis fantasztikus dal. Én viszont komolyzenész vagyok, húsz filmhez komponáltam zenét. Amennyire kifinomultak Eric szövegei, annyira kifinomult az én zeném.

Előfordult, hogy Eric előállt egy dal-ötlettel. Ha egy ház építéséhez hasonlítjuk a dalszerzést, akkor ez valami olyasmi, mint az állványzat. Egy ideiglenes forma, egy egyszerű dalvázlat. Ez volt a kiindulás, én pedig a későbbiek során ezt alakítottam tovább, esetenként teljesen más irányba, mint amerre eredetileg elindultunk. De az is előfordult, hogy az „állványzat” nagyon jónak bizonyult, és sok elemét megtartottuk. Másrészről időnként én javasoltam a szöveget. Néha azért, mert szerettem volna, ha a zene bizonyos irányba mehet, néha pedig azért, mert Eric-nek ötletekre volt szüksége. Általában véve az ő munkája a szöveg, az enyém pedig a zene. De a folyamat ennél összetettebb.
 
Eric azt mondja, hogy a mi közös munkánkat legjobban vektorokkal lehet jellemezni. Az ő ötlete az a vektor, az enyém a b vektor, az összeg pedig az előzőktől teljesen eltérő c vektor. Nagyon különböző emberek vagyunk, szinte teljesen egymás ellentétei. Emiatt ha ő a-t mond, én b-t, a végeredményül kapott c mindkettőnk számára meglepetés.

A Monty Python csoport brit. A Gyalog-galopp brit. Hogyhogy mégis a Broadway-n mutatták be először a musicalt?

Az egyik ok, hogy Eric Los Angelesben él, és én is sok időt töltök ebben a városban. A másik ok, hogy a Getty koncert és az azt követő amerikai turné sikere miatt a Broadway tűnt logikus választásnak. A későbbiek során bebizonyosodott, hogy jól döntöttünk.
A premier helyszínének kiválasztásában anyagi okok is közrejátszottak: Londonban sajnos sokkal nehezebb összeszedni a tőkét egy musicalhez, mint New Yorkban. Webber több színházat is birtokol a West Enden, így neki sokkal könnyebb dolga van egy-egy produkció színrevitelével, mint másoknak. Egyébként a Palace Theatre, ahol a Spamalot londoni előadása futott, szintén az ő tulajdonában van, de nem csak emiatt részesült az előadás bevételeiből. Webber ugyanis egyike volt azoknak, akik anno a Gyalog galopp filmet finanszírozták.
A sajtótájékoztatón említette, hogy több mint hatvan dalt írtak a Spamalothoz, amiből körülbelül húsz maradt a musicalben. Melyik daloktól vált meg a legnehezebben?
 
Első körben nagyjából 15 dal készült el, ezeknek körülbelül a fele került be a darab végső változatába. Úgyhogy összességében azt mondanám, hogy első körben a dalok felét vetettük el.
A Which Whitch című jelenetet nagyon szerettem. A chicagói előbemutatóban még szerepelt, a rendező döntése volt, hogy végül kikerült az előadásból.
 
A film egyik emlékezetes jelenetéről van szó. Miért kellett kivenni?

Mert útban volt. A kezdetektől benne volt a musicalben ez a jelenet a Burn Her! (Égesd meg!) című dallal. Nem akartuk megölni a boszorkányt, úgyhogy eltűnt a lángokban, majd visszajött egy söprűn repülve, és lekiáltott, hogy „Viszlát vesztesek!” Annak ellenére, hogy ez egy jó jelenet volt, megállította a történetet, úgyhogy mennie kellett.

A rendezőnk mottója úgy szólt, hogy „tépd ki a szíved” (killing the babies). Minden színésznek megvan az a kedvenc momentuma, ami szerinte vicces, de amitől máshogy működik az előadás. Ha egy-egy ilyentől megszabadulsz, hirtelen minden a helyére kerül. Előfordult, hogy nem csak a színészeknek, de a szerzőknek is meg kellett szívlelniük ezt a tanácsot. Így került ki a boszorkányos jelenet.

SpamalotVolt egy szerzeményünk a mocsárról is, ahol Dennis él. Ez egy forradalmi dal volt, arról énekeltek benne, hogy nincs is jobb hely a mocsárnál. „A mocsár csodálatos, a mocsár bámulatos, a mocsár a legjobb hely a világon!”. A musicalben szereplő falu egy autonóm kommunista közösség. A jelenetben kommunista transzparensek szerepeltek, és kicsit Kínára hajazott az egész. De nem működött.

Írtunk egy jó dalt a Ni lovagoknak. Ez nem paródia volt, inkább amolyan induló-jellegű dal. Aztán úgy gondoltuk, hogy ők enélkül is viccesek, így kikerült az előadásból.
 
Szintén volt egy nagy dalunk a tehén számára. Az előtt énekli, mielőtt kidobják a francia várból. Valami olyasmi a szövege, hogy „csak egy tehén vagyok, akinek van egy álma – egyetlen tehén is véghezvihet nagy dolgokat”. Ezt is Sara Ramirez (a Tó úrnője) énekelte, akárcsak a boszorkány dalát.
A végleges változatban szereplő dalokat is többször átírtuk. Az Egy szál magam (All Alone) például először egy vidám dal volt, de arra jutottunk, hogy elmélkedő dalként sokkal jobban működik.

Mikor történetek ezek a változtatások? A Broadway-premiert megelőző chicagói sorozat előtt, alatt, után?

Folyamatosan. Amikor megírtunk egy dalt, készítettünk belőle egy demót, és megmutattuk a producereknek, a rendezőnek és a koreográfusnak. Néhány dalra azt mondták, hogy ezért és ezért nem fog működni. És akkor írtunk egy másik dalt.
A szerződésem szerint minden szállodában biztosítaniuk kellett számomra egy nagy szobát, amiben elhelyezhető egy zongora. Ennek nagyon örültem, de csak később jöttem rá, hogy miért szerepelt ez a kitétel. Gyakorlatilag folyamatosan írtam a zenét az előadáshoz. Emlékeim szerint az Egy szál magam (All Alone) volt az utolsó, ez közvetlenül a chicagói próbák megkezdése előtt vagy alatt született.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Tó úrnőjének karakterét kedveli legjobban a darabból. Hogyan született meg ez a szerep?

Mindketten egyetértettünk abban, hogy szükség van egy erőteljes női szerepre, így már a szövegkönyv legelső változatában szerepelt a Tó úrnője. A Monty Python hagyományok hatására később jött az ötlet, hogy a darab végén ő legyen Guinevere. A filmben hat Monty Python tag jelenítette meg az összes karaktert. Mindenki 3-4 szerepet játszott, de ezek a karakterek a történet során eltűntek. Ha színpadon minden egyes karaktert különböző színész játszana, legalább 40 emberre lenne szükség, ami kivitelezhetetlen. Úgyhogy a színpadi változatban a film által kijelölt utat választottuk, és ennek megfelelően írtuk meg a női főszerepet is. Például Sir Robin az első jelenetben őr, aztán hullabegyűjtő, aztán lovag, majd zenész, és végül kiköt a zenés színháznál. A Tó úrnője pedig először természetfeletti lényként jelenik meg, majd ő lesz Guinevere, és feleségül meg Arthurhoz.
 
A londoni egyetemen az opera eredetét tanulmányoztam. Az opera kezdetben az arisztokrácia szórakozása volt, és szinte mindig tartalmazott valamilyen természetfeletti elemet vagy karaktert. A Spamalotban a Tó úrnőjének első színpadra lépése engem az első operákra emlékeztet: egy természetfeletti lény megjelenik a színpadon. Amikor először láttam a próbán ezt a jelenetet, teljesen beleborzongtam. Ez az operai utalás később újra megerősítést nyer, amikor az All Alone (Egy szál magam) után a Tó úrnője megjelenik a hídon, és azt mondja Arthurnak, hogy nincs egyedül, mert ő mindvégig vele volt. Ő az a természetfeletti lény, aki – mint egy istenség – a színfalak mögül mindvégig irányított a sorsát. Nagyon szeretem ezt a részt, mert visszanyúl az opera születéséhez.

Hogyan sikerült megtalálni a szerepre Sara Ramirezt?

Eljött a meghallgatásra. Nagyon aggódtunk a szerep óriási hangterjedelme miatt. Már a demófelvételek elkészítésekor is adódtak problémák, mert nem találtunk olyan énekesnőt, aki el tudta volna énekelni ezeket a dalokat. A demófelvételen ketten énekelnek: egy szoprán és egy alt.
 
Emlékszem Sara meghallgatására. Bejött, és elénekelt egy nagyon nehéz Sondheim-dalt. A Juilliard Schoolban tanult (ez New York legnevesebb színészképzője), ahol prózai színészként végzett, és soha nem képezték a hangját. Elénekelte ezt a rettenetesen nehéz Sondheim-dalt, és úgy láttam, hogy ő egy valódi kontraalt – szoprán magasságokkal. Nekünk pedig pontosan egy ilyen hangra volt szükségünk. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy őt szeretnénk a női főszerepre.

A hangterjedelmen túl más adottságokra is szükség van a Tó úrnőjének szerepéhez.

Sara RamirezA hatalmas hangterjedelem mellett zenei sokszínűség, kiváló színészi alakítás és komikai véna is szükségeltetik. Nagyon kevés ilyen szerep van. Ráadásul ha valamelyik összetevő hiányzik, úgy már nem az igazi.

A rendező, Mike Nichols mondta Sara Ramirezről, hogy halálpontosan parodizál. A Camelotban Streisandot utánozza briliánsan (Once in every shoooooow…), de néhány pillanatra megjelenik Julie Andrews és a Muzsika hangja (Good bye! Farewell!), Liza Minnelli, vagy a Szóbanforgó dalban (Song That Goes Like This) Sarah Brightman. A chicagói előadásban még szerepelt a Tehén dala (The Cow Song), amiből Marlene Dietrich paródiát csinált.
Sara sokat volt beteg az év folyamán, többek között a Tony-gála időszakában is. A díjkiosztót megelőző hé
ten le is kellett mondania az előadásait, ami azért volt probléma, mert a szavazók többsége általában ekkor nézi meg a produkciókat. Végül úgy is övé lett a Tony-díj, hogy ezen a héten egyáltalán nem játszott.
 
A Spamalot az ő életét is megváltoztatta.
 
Ez így igaz. A Spamalot előtt tíz évig próbálkozott Los Angelesben, de latin színészként minden filmben csak a cselédlány szerepét kaphatta meg. Vagy ott van a Szerelem hálójában (You’ve Got Mail) című film, amelyben bolti eladót játszik. A Spamalot és a Tony-díj után úgy döntött, hogy visszamegy Los Angelesbe. Sara-t a zenei irányvonal kevésbé érdekli annak ellenére, hogy fantasztikus adottsága van hozzá. Ő inkább színészként szeretne ismert lenni. Bekerült a Grace Klinika (Grey’s Anathomy) című sorozatba, ezzel egyfajta példakép lett a latin színészek számára.
Azt olvastam, hogy ön és Eric Idle szólólemezt ír Sara Ramirez számára. Hogy állnak a munkálatokkal?
 
Írtunk neki egy albumot, amin igen jó dalok kaptak helyet, de Sara egyelőre nem áll készen arra, hogy megjelentesse. Egy cd kiadásakor nagy energiát és sok időt kell fektetni a reklámozásba. Televízió-műsorokban kell megjelenni, koncerteket kell adni, de per pillanat nincs erre ideje. Úgyhogy az album egyelőre kiadásra vár.
A Spamalot hanganyaga Grammy-díjat nyert. Milyen emlékei vannak a cd-felvételről?
 
Nem sok előadás hangfelvételét adják ki manapság, mert nagyon drága mulatság. A Spamalot-cd félmillió dollárba került, melynek nagy részét kilenc óra alatt, a zenei anyag rögzítésekor költöttük el. New Yorkban ugyanis a szakszervezetei szabályok kikötik, hogy minden stúdióban töltött napért egy heti bért kell fizetni a zenészeknek és az énekeseknek. Ezért sok produkcióról stúdiófelvétel helyett inkább előadás-felvétel készül.
 
Két hónapot töltöttem a cd-re kerülő anyag szerkesztésével és az utómunkálatokkal. A szerkesztéskor az volt a legfőbb szempont, hogy az egyes trackek önmagukban is élvezetesek legyenek, a teljes hanganyag egy összefüggő egészet alkosson, és a poénok ne szerepeljenek cd-n.

Frank Filipetti személyében olyan hangmérnökünk volt, aki többek között Barbra Streisanddal is dolgozott. Így tudta, hogy hogyan rögzítse a legproblémásabb szerepet, a Tó úrnőjének dalait.

Az utómunkálatok végső fázisában különböző szűrők segítségével javítanak a hang minőségén. Ennek eredményeként egy sokkal jobb anyagot kellett volna kapnunk, de a mi esetünkben nem így történt. A következő volt a probléma. A szűrőket minden énekesnél a hangterjedelemhez állítják be. Sara Ramirez és az általa énekelt dalok hangterjedelme viszont akkora, hogy csak egy részére tudtak szűrőt alkalmazni, így a felvétel helyenként torz lett. Frank Filipetti megkereste ezzel a problémával azt a céget, amelyik a masztereléshez használt szoftvert gyártotta, és elérte, hogy a kísérleti fázisban lévő, nagy hangterjedelem esetén is alkalmazható új szoftverüket használhassuk a Spamalot utómunkáinál. Hát így sikerült Sara Ramirez hangját rögzíteni. Egy egyedi megoldást találtunk egy egyedi problémára.
A Spamalot hamarosan turnéra indul Angliában. A West End előadás másolatát láthatják majd a nézők, vagy egy teljesen új produkciót?

SpamalotEz egy vadonatúj előadás lesz. A Broadway-előadás levételével és az amerikai turné befejezésével egy új időszak kezdődik, mert ekkor visszaszállnak a szerzőkre a musicallel kapcsolatos jogok. Ez néhány héten belül megtörténik. Mi azt szeretnénk, ha minden előadás más lenne, tele helyi specialitásokkal. Úgy gondolom, hogy a magyar előadás csodálatos lett, és szeretném, ha az angol turné kreatív csapata eljönne, és megnézné. Jelenleg is több rendezővel tárgyalunk Angliában. Kíváncsiak vagyunk, milyen új ötletekkel állnak elő, és a legkreatívabbat szeretnénk megbízni a turné rendezésével. Meg kell próbálnunk nulláról kezdeni ismét, ugyanakkor tudom, hogy ez lehetetlen. A magyar előadás sem nulláról indult, sok jelenet ugyanolyan maradt, mint az eredeti rendezésben. A Spamalot egy nagyon sikeres darab, nem változtathatsz meg benne mindent, de új ötleteket kell belevinni, hogy egyedi legyen. A jövő évi mexikói premiertől például azt várjuk, hogy az összes eddigitől különböző, fergeteges táncbetétekkel tarkított előadás születik majd.

Mindenhol megnézte a Spamalotot, ahol eddig bemutatták?
 
A kölni volt az egyetlen előadás, amit nem sikerült megnéznem. A testvérem Németországban él, és úgy terveztük, hogy együtt nézzük meg a német produkciót, de erre majd csak a következő évben kerül sor.

A német replika-előadás. Megtartották a You Won’t Succeed on Broadway If You Don’t Have Any Jews (Zsidók nélkül a Broadway-n semmire sem mész) eredeti szövegét?

Nem tudom. Megkértek minket, hogy írjuk át a dalt. Az új cím You Won’t Succeed On Broadway If You Don’t Have Any Gays (Melegek nélkül a Broadway-n semmire sem mész) lett. De nem tudom, hogy végül melyiket használták az előadásban. Ez egy nagyon specifikus Broadway-poén, és egyáltalán nem biztos, hogy máshol is igaz, ezért minden produkcióban hagyjuk, hogy a helyi viszonyok szerint átírják a szöveget. Kíváncsi leszek, hogy az angol turnén mit fogunk ebből a dalból kihozni.
Az összes szereposztást megnézi Magyarországon?
 
Igen. Úgy terveztem, hogy mindegyik premieren itt leszek, de most mutatták be Los Angelesben az An Evening Without Monty Python című produkciót, melynek zenei rendezője vagyok, emiatt csak a vasárnapi premierre tudtam ideérni.
Ezek szerint a Spamalot után is folytatódik a Monty Python tagokkal való együttműködés. Úgy tudom, hogy a Brian életének (The Life of Brian) zenés feldolgozását is elkészítette Eric Idle-lal Not The Messiah (Ő nem a Messiás) címmel. Mit lehet erről tudni?
 
Ez egy oratórium, aminek október 23-án lesz az európai premiere a Royal Albert Hall-ban. Ezzel ünnepeljük a Monty Python megalakulásának 40. évfordulóját.

A cím amellett, hogy a Brian életének leghíresebb mondata („He’s not the Messiah, he’s a very naughty boy” – „Ő nem a Messiás, hanem egy nagyon haszontalan fiú!”), egyben Händel Messiására utaló szójáték is. Angliában egyébként ezt szavazták meg a legjobb mondatnak, ami valaha komédiában elhangzott.

Eric megírta a szövegkönyvet, és odaadta nekem. Ez teljesen más folyamat volt, mint bármelyik korábbi közös munkánk, hiszen ezúttal nem együtt dolgoztunk. Fogtam a szövegkönyvet, elmentem Franciaországba, és megírtam a zenét. A premier Kanadában, Torontóban volt, aztán jött New York, majd Perth, Sydney, Melbourne, Oakland. Utána visszaté
rtünk Los Angelesbe, hogy átírjuk, majd következett Houston, Washington, a Hollywood Bowl Los Angelesben, októberben pedig Londonba is elérkezik a produkció. Minden egyes állomás után kicsit változtattunk rajta, sőt jelenleg is az egyik dalon dolgozom.
Hányan adják elő az oratóriumot?
 
Egy teljes szimfónikus zenekar, ami 84 zenészt jelent, a kórus általában 32 fős, de az európai premieren 160 fős lesz. Az oratóriumban skót dudák is megszólalnak. A londoni koncerten a Királynő skót dudásai csatlakoznak a zenekarhoz, akiket a turisták a Buckingham Palota előtt hallhatnak játszani minden reggel. Összesen körülbelül 250-en adják elő a művet. Öt szólista lesz – egyikük Eric Idle -, de a többi élő Monty Python tag, Michael Palin, Terry Jones, Terry Gilliam és John Cleese szintén színpadra lép majd.
Erről a nagyszabású produkcióról felvétel készül, melyet a BBC Radio 3 karácsony másnapján tűz műsorára. A koncertet több kamerával rögzítik, a tervek szerint cd és dvd formájában is kapható lesz majd. A filmváltozatot január 1-jén a világ minden táján a mozikban is megtekinthetik a rajongók.
A Spamalot a Broadway-musicalek paródiája. Ön milyen viszonyban van ezzel a műfajjal?

SpamalotKedvenceim a Rodgers&Hammerstein musicalek, különösen a South Pacific, az Oklahoma és a Muzsika hangja. Fiatal koromban képes voltam buszra szállni és elutazni a legközelebbi nagyvárosba, Bristolba, hogy lássam a South Pacific szélesvásznú változatát a moziban. Ugyanígy megnéztem az Ohlahoma és a West Side Story filmváltozatát is. A nagy musical-produkciók csak Londonban kerültek színre, így én a musicalfilmeken keresztül ismertem meg ezt a műfajt. A gyökereim a nagy klasszikusok: a My Fair Lady, az Egy amerikai Párizsban vagy a Porgy és Bess, amely a 20. század talán legjobb operája. Eric és én is kedveljük a Gilbert&Sullivan musicaleket, ami egy még régebbi tradíció. Fiatal koromban kürtösként játszottam a The Yeomen of the Guard és a The Mikado előadás zenekarában. Nagyon érdekelnek az operák: a Peter Grimes és az Albert Herring Benjamin Brittentől, és Stravinsky művei. A könnyedebb művek sosem tudtak megérinteni.

Dolgoztam egy német producerrel, aki nagyon jól megfogalmazta, hogy mi a musical két kulcsfontosságú összetevője: a szív és a dallam. A Monty Python dalokból az előbbi hiányzott. Dallamosak voltak, de az ő stílusukhoz nem passzolnak az olyan érzelmek, amik egy musicalben elengedhetetlenek. Mielőtt a Spamalot megírásába kezdtünk volna, valaki azt mondta nekem, hogy nincs sikeres musical szerelemi szál nélkül, úgyhogy ezt kellett valahogy belecsempészni a történetbe. Azt hiszem, hogy részben az érzelmek hozzáadásával járultam hozzá a darab sikeréhez. Bár ez egy komédia, bár egy klasszikus film feldolgozása, de akkor is el kell érni, hogy szeresd a karaktereket. Anélkül az egész csak időpocsékolás.

Volf Anna

Kapcsolódó tartalmak

„A színpad olyan kivételes hely, ahol a nézőtérről látják, amire a színész gondol.”

Buchmann-Horváth Emese

Szívvel-l’élekkel

Mezőfi Orsolya

Broadway Fesztivál (2015.09.19.)

Buchmann-Horváth Emese

Negyvenmilliós állami támogatást kapott az egri színház

Volf Anna

Mamma Mia 100. jubileumi előadás a Madáchban – lánykéréssel

Motyovszki Márton