Interjúk

A musical a nép operája

Kocsák Tibor neve a szakma és a nagyközönség számára egyet jelent a színvonalas, nagyformátumú zenés darabokkal. Pályája során számos remekművel megörvendeztette már a nagyérdeműt, most pedig legújabb bemutatójára, az Abigélre készül. A zeneszerzőt a nagy érdeklődéssel várt produkcióval kapcsolatban kérdeztük a próbafolyamat végső fázisában.

Hogyan kérték fel az Abigél zenéjének megírására?

Annak idején a Légy jó mindhalálig bemutatója után Miklós Tiborral elgondolkoztunk azon, mi legyen a folytatás. Szóba került a Pál utcai fiúk, valamint Szabó Magdát is megkerestük az Abigél jogaival kapcsolatban, de az írónő egyértelmű nemleges választ adott. Én akkor le is tettem erről a tervünkről, és ennek immár tíz éve.
Olyan másfél évvel ezelőtt azonban megkeresett engem Kerényi Miklós Gábor, hogy egy tehetséges, fiatal rendező, Somogyi Szilárd megkapta a jogokat Szabó Magdától, és rám gondoltak, mint zeneszerzőre. Elmentem megnézni Szilárd egyik rendezését, és nagyon tetszett; nem sokkal utána pedig összeállt az alkotócsapat. Az Operettszínház részéről Kerényi Miklós Gábor, aki tulajdonképpen a terelgetője ennek a dolognak, Somogyi Szilárd, aki nem csak rendezőként, de dramaturgként is részt vesz az előkészületekben; Miklós Tibor dalszövegíró, aki ezeréves barátom, és jómagam.

Milyen elvárásokat támasztottak a készülő zenével kapcsolatban? Kapott-e konkrét instrukciókat?

Valószínűleg azért kértek fel engem, mert az előző munkáim alapján tudták, milyen jellegű zenét szoktam írni. Nem szívesen beszélek a saját zenémről, de annyit mindenképp el kell mondjak, hogy a komponálás előtt elolvasom a történetet, beleélem magam a korba, az író lelkivilágába; aztán pedig egyszer csak, az írott szó tematikájából megszületik a dallam és a ritmus. A prózai remekművek törvényszerűségeit próbálom a szerzeményeimben is érzékeltetni, és amíg ez a zenedráma meg nem érik bennem, addig nem vagyok nyugton. Úgy gondolom, ezeknél az irodalmi remekműveknél kötelező a velük megegyező minőségi szint elérése a zenét illetően is. A musicalt éppen azért szeretem, mert ez a nép operája. És minden korban az opera gazdálkodott az addig felhalmozott zenei kincsekből, amelyeket természetesen én is óhatatlanul beleemelek a darabjaimba. Ritmusképleteket, dallamokat azonban kevésbé, mert nem érzem szükségét annak, hogy figyeljem, hol tartanak éppen a trendek.

Mennyire inspirálta önt az Abigél filmváltozata?

A film mindannyiunk életében jelentős szerepet játszott. Nem hiszem, hogy van olyan ember az országban, aki ne látta vagy legalább ne hallott volna róla. Biztos, hogy maradt bennem egy erőteljes lenyomat a világából, amit átszűrtem magamon. Bár a színpadi mű elsősorban a könyvre támaszkodik, bizonyára lesznek olyan részek is, amelyek visszaköszönnek a tévéváltozatból.

Miklós Tiborral már számos művet írtak együtt. Van valamilyen kialakult munkamódszerük? Mennyivel könnyebb most együtt dolgozniuk, mint az első alkalommal?

Miklós Tiborral hatalmas szerencsém volt, és – ha nem akarok szerénytelen lenni – azt gondolom, neki is velem. Az első közös munkánk előtt nem ismertük egymást, de ahogy elkezdődött a kettőnk közötti kommunikáció, rögtön kiderült, hogy azonos húron pendülünk, a legtöbb dologról azonos módon vélekedünk. Ezen kívül valamilyen értelemben ő is zenész, mert bár nem professzionális, érzi a zene lüktetését, súlyát, fordulatait, holtpontjait. Én pedig mindig szerettem a verseket, az irodalmat, így talán nekem is van egy kis rálátásom az ő munkájára. Az én irodalmi és az ő zenei érdeklődése nemhogy kioltja, de erősíti egymást. Azt gondolom, mindketten igen tapasztaltak vagyunk abban, amit csinálunk, ezért nem nagyon hagyunk másnak beleszólást a munkánkba. Miklós Tibornál például érdemes megfigyelni, hogy mennyire más a szókincse, ha mondjuk a Sztárcsinálókról van szó, mint ha a Vörös Malomról beszélünk, ahol valóban molnár ferenci szöveget írt. Számunkra nagyon fontos, hogy épp olyan remekművet hozzunk létre a magunk területén, amilyen az eredeti mű volt prózai formában.

Egy olyan ősbemutató esetében, mint az Abigél, felmerül a kérdés: mennyire írja a színészek hangjára a zenét?

Alapvetően a musicalben is megvannak ugyanazok a szerepkörök, mint az operában, csak éppen hangilag nem válnak annyira el egymástól. Itt is van szoprán, alt, bariton, basszus, de a musicaléneklés természetes, prózai hangból táplálkozik, arra építi fel a technikáját. Persze előfordul, hogy az ember fantáziája megindul, de a legfiatalabb színészgeneráció már olyan profi, hogy nem okoz nekik különösebb nehézséget, amit írok. Természetesen a színészekben is gondolkozom a komponálás során, de igen jól képzett énekesekről van szó. Csak egy-egy ponton fordul elő a próbák folyamán, hogy át kell írnom egy-két hangot, de összességében a dolog abszolút működőképes.

Az Eurovíziós Dalverseny magyarországi döntőjén az Abigél „Két szív” című dalával indult a Budapesti Operettszínház két művésze, Vágó Zsuzsi és Mészáros Árpád Zsolt. Gyönyörű, ám nem kimondottan fesztiváldalról van szó. Ennek a fényében az elért harmadik hely sikerként könyvelhető el?

Én elég későn tudtam meg, hogy benevezték a dalt a versenyre. Ez készült el elsőként, mert fel kellett vennünk belőle egy öt perces demó változatot. A résztvevők meg az énekesek pedig jelezték, hogy igen nagy sikere van, nagy figyelmet fordítanak rá, ami természetesen örömmel töltött el. De a fesztivállal kapcsolatban aggályaim voltak, hiszen a Két szívnek semmi köze a világslágerekhez, inkább egy romantikus betétdal, ami nagyon jól énekelhető. Én is szívesen hallgatom, ami ritka, mert megírás után nem szokásom újrahallgatni a műveimet.
Nem tartom magam slágerszerzőnek, ezért én mindenképpen nagy sikerként könyvelem el az elért helyezést, és jó érzés, ha tetszik az embereknek, amit csinálok.

Munka közben foglalkoztatja a készülő dalok esetleges külföldi utóélete?

Daloknál nem, de a daraboknál igen. Több darabom is állt már a világsiker küszöbén, többek között az Anna Karenina, a Légy jó mindhalálig és A vörös malom. Mindhárom esetében kilátásba került a bemutató a West Enden, de valami oknál fogva sajnos mégsem jött létre, ami nyilván a mi oda nem figyelésünknek és ügyetlenségünknek is köszönhető. De azt mondhatom, ez egy reális lehetőség, és továbbra is nagy vágyam marad, hogy megmérettessenek a darabjaim külföldön, az ottani technikai lehetőségekkel, professzionális tánckarral. Mindez egyébként hál’ istennek itt Magyarországon is megvan, hiszen például az Operettszínház vagy a Madách előadásai mind világszínvonalúak. Mégis, minden musicalszerzőnek az az álma, hogy a darabját játsszák a West Enden vagy a Broadway-n. Amikor dolgozom, mindig arra gondolok, hogy az ottani színvonalat mindenképpen meg kell ütni. De nem csak rólam van szó: Magyarországon rengeteg kiváló zeneszerző van, aki kint is megállná a helyét, ha kapna rá lehetőséget.

A magyar közönség nagy érdekl
ődéssel várta a darabot. Vajon várható-e az, hogy a Magyarországon mára igen jelentőssé vált musicalrajongó rétegen kívül Szabó Magda és az Abigél kedvelői körében is sikert arat a produkció?

Mindannyiunknak az a szándéka, hogy az Abigél az unokáktól a nagymamákig minden korosztálynak örömöt és élményt nyújtson. Biztos vagyok benne, hogy ez a téma mindenkit érdekel, épp ezért remélem, azok is megnézik majd a darabot, akik fenntartással viseltetnek iránta, és kellemesen csalódnak. A fiatalok korosztálya elsősorban kedvencei miatt jön el a színházba, ami nagyon jó dolog, ám emellett azt is remélem, hogy gazdagodnak majd a produkcióval, jó érzéseik támadnak, többek lesznek általa. A zenén keresztül talán olyan érzéseket is tudunk közvetíteni, amelyek sem a film nézése, sem a könyv olvasása közben nem juthattak el olyan intenzitással az emberekhez, mint a színházi élmény által. Úgy gondolom, sikerült összeraknunk úgy a darabot, hogy mindenki megtalálja majd a számítását. Már a bemutató előtt látszik, hogy jó csillagzat lengi körül az Abigélt, mindenki, aki részt vesz az előkészületekben, átszellemül és szívvel-lélekkel teszi a dolgát. Nyilván akadnak még kijavításra váró hibák, de mi azon leszünk, hogy a darab minél felemelőbb, minél katartikusabb élményt nyújtson a nézőknek. Ha kortól függetlenül gyönyörködteti az embereket, ha a közönség úgy érzi, kapott valamit ez alatt a két és fél óra alatt, akkor én boldog leszek.

Az Ön számára mely zeneszerzők művei nyújtják a legnagyobb élményt?

Sok ilyen van, a legkülönbözőbb korok és stílusok képviselői. A kedvenceim között van Mozart, Debussy, Puccini, de a régi Genesis együttes és Paul McCartney is. Mindenkitől tanultam, óhatatlanul ellestem technikákat, elképzeléseket, érzéseket. A musicalszerzők közül igen nagyra tartom Andrew Lloyd Webbert, akivel mondhatni személyes jó viszonyban vagyunk, és persze Stephen Sondheimet, aki a musicalírás folyvást megújuló, különleges egyénisége. Nem felejtkezhetünk el Leonard Bernsteinről sem, akinek West Side Story-ja forradalmasította ezt a műfajt a múlt század folyamán. Az imént felsorolt szerzők műveit mindig szívesen hallgatom, de sajnos nem sok szabadidőm van, és ha mégis akad, akkor inkább zenét írok.

 

Vincze Dániel

 

Kapcsolódó tartalmak

Rövidhírek, 2014. február

Volf Anna

Lemezzel tér vissza a Jézus Krisztus Szupersztár a Madáchba

Utasi Nikolett

My Fair Lady premier Sopronban

Volf Anna

Kitűzték a Rebecca Broadway-premierének időpontját

Volf Anna

„Tenyeremen viszlek át a télen” jótékonysági musical est

Buchmann-Horváth Emese