Interjúk

Egy jóleső kirándulás

Hogyan kerültél kapcsolatba a Vámpírok báljával?
 
Simon Edit és Póka Balázs a próbafolyamat közepén keresett meg: bizonyos időpontokban helyettesítenem kellett volna a betanító karmestert, Gábor Rivót. Ő egy magyar származású osztrák karmester, a bécsi konzervatórium musical tanszékének vezetője. Eleinte kicsit szkeptikusan álltam a dologhoz, hiszen még sohasem dolgoztam musicalben, s volt némi előítéletem a műfajjal kapcsolatban. De ez azonnal szertefoszlott, amikor másnap elmentem a próbára. A zenekar még nem próbált, de az énekesek már tudták a szerepüket, mozgással, mindennel, lement az egész darab zongorakísérettel. Leesett az állam ilyen őrülten magas színvonalú produkció láttán. Rögtön tudtam, hogy ez nem „valami”, hanem egy nagybetűs „Valami”, aminek nagyon nagy visszhangja lesz! Örömmel szálltam be a munkába, ami nem volt könnyű, hiszen pillanatok alatt kellett beállnom és magamévá tennem a hangokat, a szöveget, a tempókat, a hangszerelést, és máris indultak a zenekari próbák. Aztán az élet úgy hozta, hogy egyszer csak egyedül maradtam a zenekar élén mint karmester… Borzasztó nehéz próbaidőszak volt, de nagyon jó emlékekkel gondolok vissza rá, hiszen egy nagyszerű dolognak lettem hirtelen a részese.
 
A Vámpírok bálja tehát az első musical, amelyben dolgozol. A jövőben tervezed, hogy ebben a műfajban más műveket is vezényelsz?
 
Egybefüggő előadásban valóban nem dolgoztam, de gálákon vezényeltem már musical-dalokat. Ez az első, s ez olyan különleges dolog, és akkora kihívás volt, hogy azonnal ráharaptam. Olyan nehéz és bonyolult, mint egy opera. Nem biztos, hogy más musicalt elvállalnék.
 
Alapvetően operákat vezényelsz. Egy musical vezénylése igényel-e eltérő technikát, s ha igen, mennyiben?
 
Igényel is meg nem is. Ez egy operai igényű musical, „faltól falig” zene. A musicalekben általában betétdalok vannak, sok a próza, itt viszont végig zene van: ha véletlenül beszélnek a színpadon, akkor is zene van közben. Különös nehézsége, hogy mindig változik a tempó: jóval nehezebb, mint egy „tucatmusical”. Nagyon alkalmazkodónak és érzékenynek kell lennie a karmesternek, előre kell tudnia, mi fog történni a színpadon, és ezekhez kell igazodnia. Az operában bizonyos zenékre végzik a mozgásokat, itt viszont a mozgásra kell hoznom nagyon pontosan a megfelelő zenei részt.
Ami még számomra új volt: a rock-szekcióval való munka. A szimfonikus világban nem létezik a dobfelszerelés, a basszusgitár és az elektromos gitár. Ezek a zenészek is színházi emberek: akárki nem tudná megcsinálni, mert nekik is a kezemre kell játszaniuk. Kicsit más ütéstechnikát is igényel: míg az operában a két ütés közötti muzsika milyenségét mutatom, itt sokkal „pontszerűbben” kell vezényelni, különösen, ahol belép a rock-szekció.
A click-track technikával is most találkoztam először. Ez azt jelenti, hogy egyes részek az élő zenekari hangzás mellett előre felvett alapról is meg vannak támogatva. Például a nagyon erős effekteknél: mennydörgés, diszkó-alap a Rote Stiefelben, vagy olyan helyeken, ahol a kórus nincs jelen a színpadon, a takarásból énekelnek, az alapot erősítve. A karmester és a zenészek fülén is van fülhallgató, melyben egy úgynevezett „taktjelet” hallunk. Ez mutatja nekünk a tempót, amihez igazodnunk kell. Mindezeket én egy pedállal indítom; hajszálpontosan együtt kell lennie mindenkinek.
 
Vámpírok báljaMilyen a darab felépítése egy operához képest, mondjuk a cselekményszövést tekintve, illetve melyik zeneszerző művéhez tudnád hasonlítani a komolyzenéből?
 
A korai operákban a cselekményszövés a recitativókban történik, és mindig megáll az áriáknál. Egy szerelmi duett például több ideig tart, mint az életben. Ilyen módon vannak olyan operák, ahol nem életszerű a cselekményszövés. Vannak olyan operák, ahol igen: minél inkább közeledünk a mai kor felé, egyre inkább ilyenek. Például Puccini operái egészen filmszerűek, ami a Vámpírok báljára is jellemző, ami nem meglepő, hiszen egy film az alapja. Egyszerre több szinten történik a cselekmény, mondjuk az éjszakai jelenetben (a professzor, Alfred és Sarah, Chagal, Rebecca és Magda mind egyszerre tevékenykednek.). Ez a Puccini operákban már létezik, például a Tosca egyes jeleneteiben: amikor az első felvonásban Scarpia bent, a templomban énekel, és kint szól közben a Te Deum, vagy a második felvonásban: Tosca a kápolnában énekli a kantátát, közben zajlik a kihallgatás. Ugyanígy Puccininál figyelhetjük meg, hogy hangsúlyt kap a dramaturgia, tehát mindig csak annyi zene van, amennyi éppen szükséges, nincsenek felesleges bővülések, ahol megállna a cselekmény. Honeggert is említhetném, aki ezt szintén nagyon következetesen művelte, bár ő nem operaszerző. A Vámpírok báljában is elsősorban a cselekmény határozza meg a zenét. Tulajdonképpen patikamérlegen ki van számolva a siker, mert pont annyi van minden zenéből, amennyi kell. Így tudja végig a székbe szögezni a nézőt és fokozni a feszültséget. Még a tapsok is meg vannak határozva, mikor mennyit lehet engedni a közönséget tapsolni, hogy végül minden előadás végén kitörhessen az őrületes ováció.
 
Wagnerikus rocknak is szokták hívni ezt a stílust. Te milyen kapcsolatot találsz Wagnerrel, mit mondanál a musical stílusáról?
 
Nemcsak Wagnerrel van kapcsolata, ez egészen eklektikus zene. Vannak nagyon klasszikus, komolyzenéhez közelítő részei, és vannak rockosak. Túlságosan érzelmes részek a darab témájából és a zenei stílusból adódóan nem nagyon vannak, ami egyébként jellemző a musicalekre: Rómeó és Júlia, Szépség és a Szörnyeteg, már a címükből is dől a romantika. Ez egy sokkal többrétű darab rengeteg humorral, morbiditással, sok bizarr dolog történik, amihez nagyon jó a rock. A klasszikus zenei vonal pedig az érzelmek mellett sokszor a gondolati kapcsolódásokat is segít megvilágítani. Tény és való: látszik a szerzőn, hogy nagyon szereti Wagnert. Mindez nemcsak Steinmannak köszönhető, hanem a hangszerelőnek, Michael Reednek is, akinek nagyon meghatározó szerepe volt a darab végső arculatának kialakításában. Jim Steinman mégiscsak egy rockzenész, Michael Reed pedig színházi ember, aki minden zenei stílusban otthon van. Wagnerrel a hangszerelés mellett többek között konkrét motívumok átvétele kapcsolja össze a Vámpírok bálját, például a 2. felvonásban találunk egy rövid dallamot a Walkürből. De emellett még nagyon sok stílus van benne, minden ember megtalálhatja a neki tetszőt: barokk, klasszika, romantika… Kifejezetten hollywoodi effektusok is vannak: a báli jelenet diadalmas bevezető zenéje akár az Oscar-gálára is illene. A könnyűzenei vonalból a rock a főszereplő, de van benne metál, diszkó, popzene is.
 
Milyen betanítási nehézségekkel kellett szembenézned a próbák folyamán?
 
A legnehezebb az énekeseknek és a zen
észeknek is a kötelezően előírt tempóváltások betartása volt. Most már mindenki nagyon jól tudja a darabot, de az elején rengeteg gondunk volt. Ezen kívül sok gyakorlást igényelt a zene pontos összehangolása a színpadi történésekkel. Ezekre minden előadáson ugyanúgy oda kell figyelni, nem lehet semmit rutinból csinálni. Nem állítom, hogy zseninek kell lenni ehhez a darabhoz, de hogy nagyon ügyesnek, felkészültnek és figyelmesnek, az biztos!
 
Mennyiben más a musicalt játszó zenészek hozzáállása, mint az operát játszóké? Milyen hangulatban teltek a próbák?
 
Ebben a musicalben főként komolyzenészek játszanak, mivel nagyon nehéz a hangszerelés. A fafúvósok hangszert váltanak közben: a fuvolás vált pikkolóra és altfuvolára, ezért csak olyan ember jöhetett számításba, aki mind a három hangszeren tud játszani. Nem lehet több embert kérni erre, nincs is hely a zenekari árokban. A klarinétosnak basszusklarinétra és szaxofonra is kell váltania. Az oboásnak angolkürtön is játszania kell. A trombitaszólam olyan nehéz, hogy az ország legjobb trombitásai játsszák. A zenészek nagy része valamilyen szimfonikus zenekarból van itt, de van operaházi tag, illetve színházi zenész is. Elég vegyes a társaság összetétele, de a legfelkészültebb zenészekre van szükség. A rock-szekció tagjai is színházi emberek, akiknek ebben nagy rutinjuk van, előadásról előadásra alkalmazkodni kell az apróságokban. Tulajdonképpen tehát nincs különbség, mert nem egy musical-zenekar ül itt, hanem szimfonikusok.
A próbák nagyon jó hangulatban teltek, és ezt Simon Edit érdemének tartom. Nagy gondot fordít arra, hogy jól érezzük magunkat, hogy jó érzés legyen a társulat részének lenni. Ezen kívül maga a darab is nagyon összetartja az embereket, kivétel nélkül mindenki imádja, aki csinálja. Ez rengeteg nehézségen átlendített minket.
 
A Vámpírok bálja zenekara
A Vámpírok bálja zenekara (Fotó: Sárközy Marianna)
 
A komolyzene elhivatott képviselői gyakran lenézik a musical műfaját. Te mit tapasztaltál ilyen téren, kollégáid az Operában hogy viszonyulnak ehhez?
 
Azok, akik szkeptikusok, mint én is voltam korábban, biztos vagyok benne, hogy még nem találkoztak musicallel. Így nem derül ki számukra, hogy ez sokszor nehezebb műfaj, mint mondjuk Beethoven IV. szimfóniáját eljátszani, ahol elindul a 2/4, és tart a tétel végéig. Az alkalmazkodás borzasztó nehéz, minden színpadi műfajban. Karmester tanárom mondta mindig a Zeneakadémián: az opera a műfajok csúcsa, mert az ember nem a zenekart vezényli, hanem az előadást. Ez ugyanígy igaz egy operettre vagy musicalre is. Valószínű, hogy a legtöbb musical azért könnyebb feladat, mint a Vámpírok bálja, de nem vagyok benne biztos, hogy sokkal könnyebb. Az Operában a színházi műfajoknak nagy tisztelete van, ezért még sosem hallottam senkitől, hogy lenéznék a munkámat, sőt, a legnagyobb elismeréssel nyilatkoznak róla. Aki egy kicsit távolságtartó, azt mindig győzködöm, hogy jöjjön el, és nézze meg! Hiszen ez egy olyan fantasztikus show – a zenei világa, a táncok, a díszletek, a gyönyörű kosztümök –, egy olyan „Gesamtkunstwerk”, amit látni kell.
 
Láttad-e valamelyik külföldi előadást? Zeneileg (vagy másban) miben tért el a magyartól?
 
A berlini és az új bécsi előadást láttam. Bár mindenhol nagyjából ugyanolyan az előadás, a rendező gondot fordít arra, hogy mégis mindenhol legyen egy kicsi változtatás. Szerintem ez a rajongók miatt van, akik mindent észrevesznek, s engem is szórakoztatnak az apró különbségek. Zenei eltérések: valahol több az előzene, kicsit több vagy kevesebb versszakkal éneklik a dalokat, nálunk egy komoly rész ki van húzva a végén (Koukol halála), a bécsi változatban pedig abszolút más a vége, ami számomra teljesen megdöbbentő volt. A díszletben is apró különbségek vannak – ha emiatt kicsit más a színpadi mozgás menete, azt a zene is követi mindig.
 
Mennyire vagy otthonos a magyarországi musical-életben?
 
Ismerem a hazai musical-életet, de nem vagyok benne elmélyülve. Alapvetően opera- és koncertkarmester vagyok, ez nekem egy jóleső kirándulás. A magas színvonal az, ami itt nagyon magával ragadó, a társulat és a producer.
 
A musical zenei stílusa nagyon eklektikus, mégis jó és egységes zenei szövetet alkot, szerinted mi a titka ennek?
 
Ennek a titka Michael Reed, aki ezt formába öntötte, s mivel nagyon jó színházi ember, azt is tudta, mikor, miből, mennyi kell. És persze Steinman és Michael Kunze zsenialitása. Valóban nagyon eklektikus stílus, de Steinman hihetetlenül tehetséges. És ha valaki nagyon tehetséges, akkor mindegy, hogy valami eklektikus vagy végig azonos stílusú, mert ami jó, az jó. A minőség az minőség, mindegy, hogy opera, amatőr produkció vagy a Vámpírok bálja. Ez valóban a legmagasabb színvonalú produkció, amit ebben az országban láttam. Persze vannak hasonlóan csodálatos dolgok, de ez az, ami legközelebb áll a szívemhez.
 
Eőry Krisztina

Kapcsolódó tartalmak

Szabadkán a Jézus Krisztus Szupersztár

admin

Tunyogi Bernadett koncertjének próbája (2012. 03. 21.)

Tóth Barbara

Szentivánéj a Vajdahunyad várában

Nagy Péter

Ősbemutatóval kezdődik a színházi évad Zalaegerszegen

Volf Anna

Építik a Jekyll & Hyde díszletét Szegeden

Sándor Petra