Interjúk

Zsebkendőre mindenképpen szükség lesz

Miről szól majd ez az előadás és kik hozzák létre?

Valóban sok humorra és szenvedélyre számíthatnak az előadás nézői, fontosnak tartjuk, hogy a Nyavalyásokkal a fejre és a szívre is hassunk. Utóbbival egyre ritkábban találkozunk a színházakban. Szóval, a zsebkendőre mindenképpen szükség lesz: a sírás és a nevetés esetén is. Az előadás a huszonéves fiatalok, tehát a mi, vagyis az alkotók korosztályának gyötrődéseiről szól: az életbe lépéstől és a felelősségtől való félelemről és a szerelmi zűrökről. Arról, hogy bele vagyunk vetve egy totálisan érzéketlen világba, amiben kezdenünk kell valamit a minden keretet szétfeszítő érzelmeinkkel. A komikus az, hogy a totálisan érzéketlen világot is mi magunk teremtjük meg. Belebukunk a ránk szakadt szabadságba, és passzióból felfaljuk egymást. De nemcsak a fiatalokhoz szólunk, minden korosztály számára szórakoztató lesz az előadás, hiszen a komorabb árnyalatok mellett humoros és látványos. A hét fiatal élete hasonlóan kavarodott, mint egy szappanopera szereplőié: mi ennek egy szeletét visszük színpadra. Ezért a szappanmusical megjelölés. Az ARTBAL lényegében az előadás produkciós hátterét, a Papírhold az alkotói csapatot jelöli: a színészeket, a zeneszerzőt, az írókat, a rendezőt és a tervezőket.

Miért Nyavalyások az előadás címe és mit takar a “zenés kórkép” alcím?

A „zenés kórkép” szójáték, ami a korra és a kórra egyaránt vonatkozik. Az alapul szolgáló darab nyolcvan éve született ugyan, de a mára is találó, a szereplők és a helyzetek tökéletesen elevenek, erre jó bizonyíték, hogy a színészek már a próbafolyamat kezdetén meglepően sok közös pontot találtak önmaguk és a figurák között. Ez pedig ritka és áldásos helyzet. A kór pedig rájuk, vagyis a Nyavalyásokra értendő: ők, a huszonévesek, elképesztő módon „önpusztítanak”, ennek pedig az a tragédiája, hogy valójában nem tesznek mást, mint élik az életüket. Bűnösök és esendők, hiszen a szárnyaikat próbálgatják, és bizony van olyan, aki túlságosan közel merészkedik a Naphoz. Vagyis kiég, mielőtt tényleg felnőne. A mi szereplőink ráadásul orvostanhallgatók: tehát tökéletesen tisztában vannak a maguk „nyavalyáival”, rendhagyó az élethez és a halálhoz való viszonyuk.

Milyen hangulatú dalokra, zenére számíthatunk?

A zenében és a látványban sem szakadunk el teljesen az előző század húszas éveitől, de a zene alapvetően friss és lendületes: rockkal, funkyval és klasszikus musicalhangzással. A Nyavalyások  élőben, zenekari tolmácsolásban szólal majd meg, az 5 zenész szerves részét képezi előadásunknak.

Kapcsolódó tartalmak

Nagy öröm a József fotós próbáján!

admin

Sztárokkal nyit az Operett új jegyárusító helye

admin

Popfesztivál a magyar dal napján

Volf Anna

Lekerül az Altar Boyz

admin

Lőrinczy Györgyöt nevezték ki a Budapesti Operettszínház új főigazgatójává

Volf Anna