Hírek, beszámolók

Ismerd meg a Mamma Mia! szereplőit

A Mamma Mia! musical szereplői castingon kerültek kiválasztásra, amelyen decemberben 7 nap alatt több mint 300-an vettek részt. Az alábbiakban a Madách Színház előadásának főbb szerepeiben színpadra lépő művészek rövid életrajzát közöljük.

DONNA SHERIDAN

Gallusz Nikolett: Középiskoláit Japánban és Ausztráliában végezte. 2001-ben végzett a főiskolán Szirtes Tamás osztályában, azóta is a Madách Színház tagja. A Macskák Lengelingélája volt az első szerepe, azóta láthatták már a nézők a Jézus Krisztus Szupersztár Mária Magdolnájaként, vagy a József és a színes szélesvásznú álomkabátban Narrátorként, a Mary Poppinsban pedig Winifred Bankst alakítja. Játszott a Rock Színházban, a Sziget Színházban, illetve jelenlegg is a Pince Színházban. Színházi szerepein kívül több tévéfilmben is szerepelt, mint az Argo, az Állítsátok meg Teréz anyut, vagy a Magyar vándor. 2003-ban lett tagja a Club 54 nevű együttesnek, akikkel négy zenei albumot adtak ki, az utolsót 2007-ben.

Koós Réka: A Toldy Mária énekstúdió elvégzése után a Színház és Filmművészeti Főiskolára járt operett-musical szakra. 1997-ben végzett, 1998-ban a bécsi Raymund Színházban szerepelt. Pályája során jászott a Győri Nemzeti Színházban, a Kecskeméti Katona József Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, a Csiky Gergely Színházban, a Rock Színházban, illletve a Madách Színházban is. Olyan szerepeket tudhatott magáénak eddigi pályája során, mint az Evita főszerepe, a Nyomorultak Fantine-ja, a West Side Story Anitája, vag a Rent Maureen Johnsonja. A Madách Színházban elenleg a Macskákban Grizabella, illetve a Mary Poppinsban Winifred Banks szerepében lép színpadra.

Kováts Kriszta: 1975-1979 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt Horvai István osztályában. 1979-1980 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 1980-1982 között a győri Kisfaludy Színházban szerepelt. 1982-1988 között a Rock Színház tagja és alapító tagja volt. 1988-1990 között a Madách Színház színésze volt majd 1990-1995 között szabadfoglalkozású művészként élt. 1995-1999 között a Veszprémi Petőfi Színházban játszott. Ezután egy évig a debreceni Csokonai Színház színésze volt, 2000 óta pedig ismét szabadfoglalkozású. Főbb szerepei között volt az Evita, Mária Magdolna a Jézus Krisztus Szupersztárban, Grizabella a Macskákban, Maria a West Side Storyban, Fantine a Nyomorultakban, Gizella a Veled Uram!-ban. 2002 óta rendez, és megjelent már 12 zenei lemeze is. 2001 óta működteti a Kovátsműhely-t, amelyben írókat, zeneszerzőket lát vendégül. 2013 őszén megalapította a Kováts Kriszta Kvintettet, amellyel éppen Kaliforniában koncertezik.

SAM CARMICHAEL

Nagy Balázs: 1994-1997 között a Gór Nagy Mária Színitanoda növendéke volt. 1995-1998 között a Székesfehérvári Vörösmarty Színház, majd 1997-től Győri Nemzeti Színház társulatának tagja. 2005-től játszik a Madách Színházban. Fontosabb szerepei között voltak a West Side Storyból Riff, a Mária Főhadnagyból Jancsó Bálint, a Miss Saigonból Chris, a Hegedűs a háztetőnből Percsik, Chicagoból Billy Flinn. A Madách Színházban jelenleg látható a Macskákban, a Jézus Krisztus Szupersztárban, illetve az Én József Attilában. Játszott Bujtor István Zsaruvér és csigavér című filmjében is.

Sasvári Sándor: Jászai Mari-díjas színész. Pályafutását énekesként és basszusgitárosként kezdte. A Jokers, a Titanic és a Gallus-trió nevű magyar rockzenekarokban játszott. Alapító tagja volt a Rock Színháznak. Első nagyobb szerepe a Sztárcsinálók című rockoperában volt, Juvenalist játszotta. A Jézus Krisztus szupersztár 1986-os magyarországi bemutatóján Jézust alakította. A Sztárcsinálókban szintén Jézust (Kiprios Jézus) alakította. 1993-ig volt a Budapesti Rock Színház tagja, 1993 óta szabadfoglalkozású művész. 1991-ben megkapta Az év zenés színésze díjat, 1993-ban pedig a Magyar Rádió kitüntette az EMeRTon-díjjal. A Dorian Gray című darabban játszott Londonban, Jean Valjean szerepét pedig Duisburgban játszotta a Nyomorultakban. Assissi Szent Ferencet alakította az 1993-ban készült Julianus barát című tévéfilmsorozatban. A Madách Színház egyik legnagyobb sikerének, Az Operaház Fantomjának a bemutató óta címszereplője, több százszor játszotta az emblematikus szerepet. Tagja volt a legendás Színészzenekarnak és a Színész Öttusa Válogatottnak, valamint 1987 óta aktív Díjugrató versenyző.

Stohl András: 1990-ben – Székely Gábor és Zsámbéki Gábor tanítványaként – végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a budapesti Katona József Színház szerződtette. 2001-től televíziós szereplései miatt szabadúszó művész volt. 2003 és 2013 között a Nemzeti Színház meghatározó színésze, 2013-tól a Vígszínház tagja.A Jászai Mari-díjas színész először játszik majd a Madách Színházban. A nevéhez fűződő film- és színházi alakítások között zenés előadások szerepei is megtalálhatóak: játszott a Csárdáskirálynőben, a Mágnás Miskában, de musicalben is színpadra lépett: a Kőmíves Kelemen címszerepe és az István a király Koppánya is az elmúlt évek legnagyobb sikerei közé tartoznak.

BILL AUSTIN

Hajdu Steve: Főiskolai tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte 1991–1995 között. 1990-től a Veszprémi Petőfi Színház stúdiósa volt. 1995–1998 között az Új Színház színésze lett. 1998–tól a Vígszínház tagja, később szabadúszó. 2012 márciusától a Music FM rádióadó Önindító című műsorát vezette 2013-ig Harsányi Leventével és Pordán Petrával. A Madách Színház nézői prózai és zenés előadásokban is láthatták már, jelenleg a Betörő az albérlőm és a Spamalot című előadásokban szerepel, illetve jelenleg is próbál, Horváth Péter – Fekete György – Gerendás Péter: Aranyborjú című musicaljének főszerepét, Osztap Bendert játssza majd. Színházi szerepei mellett sok filmből is ismerhetik a nevét a nézők, játszott a Magyar Vándorban, a Csak szex és más semmiben, az Eg bolod százat csinál című filmben, illetve az Üvegtigris második részében is.

Szerednyey Béla: Jászai Mari-díjas színész, a főiskola elvégzése, 1981 óta a Madách Színház tagja. Az elmúlt több mint három évtizedben a Madách Színház minden jelentősebb prózai és zenés darabjának nélkülözhetetlen főszereplője. Aktuális darabjai a teljesség igénye nélkül: Az Operaház Fantomja, Spamalot, Mary Poppins, 1×3, néha négy. Színészi feladatai mellett az utóbbi években rendezőként is sikeres. A Madách Színházban Kocsák Tibor és Miklós Tibor musicaloperáját, az Anna Kareninát jegyzi rendezőként. Játék és tévéfilmekben is szerepelt, 1983-tól játszotta Emődi Tamás szerepét a Linda című tévésorozatban, de ismerhetik a nézők a Kútfejekből, vagy az Egy bolond százat csinálból is. Szinkronszínészként legtöbbször mesefiguráknak kölcsönözte a hangját, Nils Holgersson, Tréfi a Hupikék törpikékből, vagy Bambula az Én vagyok Menyus című rajzfilmből is az ő hangján szólal meg magyarul.

HARRY BRIGHT

Molnár László: 1984-ben végzett az Állami Balettintézetben. 1984-87
között a kecskeméti Katona József Színház tagja volt, mint gyakorlatos színész. 1987-ben került a Békés Megyei Jókai Színházhoz, ahol – egy rövid debreceni kitérővel – kilenc évig dolgozott. 1996-tól 1999-ig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színművésze. 1998-ban megalapította a Musical Színházat.
Jelenleg a Győri Nemzeti Színház tagja, ahol mind színészként, mind rendezőként jelen van. Aktuálisan a Mágnás Miska rendezésére készül. Jelentős színészi alakításai megtalálható többek között Jean Valjean a Nyomorultakban, Jekyll és Hyde vagy a Vörös Pimpernel, jelenleg pedig a szintén ABBA-kötődésű Sakk című musicalben játszik.

Weil Róbert:: A Színművészeti Főiskolán 1993-ban végzett, azóta a Madách színház tagja. Erős karakterizáló képessége rövid idő alatt elismertté tette. Remek énekhangja, tánckészsége, valamint a humorra nyitott játékossága miatt számos sikert hozott számára, mind a prózai, mind a zenés műfajban. Többször szerepelt vidéki színházak (Miskolc, Eger), vagy az Operettszínház zenés produkcióiban, vendégként. Prózai és zenés szerepek sora fűződik nevéhez, jelenleg a Macskák, Az Operaház Fantomja, a József és a színes szélesvásznú álomkabát, illetve a Spamalot című musicalekben formál meg jelentős szerepeket, de játszott már az Evitában, a Hegedűs a háztetőnben, a Csókos asszonyban, a Liliomfiben, illetve a Chicagoban is. A tévénézők az Egy szoknya egy nadrág című vígjátékból ismerhetik.

TANYA

Détár Enikő: 1986-ban végezte a Főiskolát, és még végzősként került a Macskákba, amelyben azóta is játszik. 1986-tól 1991-ig a Vidám Színpad színésznője, 1991-től 1996-ig pedig a Rock Színház tagja volt, de időközben az Arizona Színház előadásaiban is játszott. 1996-tól szabadfoglalkozású színésznő, a Madách Színház társulatának tagja, ahol 1999 óta játszik. Többször kölcsönözte a hangját Chernek, vagy Demi Moorenak, filmekben, sorozatokban is játszott, de televíziós műsorvezető is volt. Olyan előadásokban játszott, mint a Chicago, az Evita, a Miss Saigon, a Nyomorultak, vagy az Anna Karenina. Jelenleg a Madách Színházban a Mary Poppinsban, illetve a Poligamyban látható.

Ladinek Judit: Pályafutását táncművészként kezdte a Madách Színházban, majd 1997-ben a Színművészetit is elvégezte. Többek között olyan darabokban szerepelt már, mint a West Side Story, a Chicago, a Nyomorultak, az Operaház fantomja vagy a Macskák. A Madách Színházban  jelenleg nyolc előadásban lép fel, köztük a Macskákban, a József és a színes szélesvásznú álomkabátban, illetve a Mary Poppinsban is.

ROSIE

Balogh Anna: 1996-ban megkapta Sybil Vane szerepét a Rock Színház Dorian Gray című darabjában. Ezzel a darabbal a társulat kijutott külföldre is, így lehetősége volt játszani Hollandiában, Németországban és Svájcban. Narrátornő volt a József és a színes szélesvásznú álomkabát darabban a Tatabányai Jászai Színházban, és Sheila-ként is megmutatkozott Mészáros Árpád Zsolt oldalán a Veszprémi Petőfi Színházban. 2001-ben sikeresen felvételizett a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical színész szakára.
A diploma megszerzése óta szabadúszó színésznőként tevékenykedik. Számos komoly, főbb szerepet alakított már neves színházakban, legtöbb szerepe a Madách Színházhoz, a Győri Nemzeti Színházhoz és a Centrál Színházhoz kapcsolódik. A prózai és a zenés színjátszás mellett szinkrontevékenységet is folytat. 2011-től Békéscsabai Jókai Színházban is játszik. A Madách Színházban jelenleg a Spamalotban a Tó úrnőjét, illetve Feydeau: Kézről kézre című bohózatában Sophie szerepét alakítja.

Sáfár Mónika: 1991-ben végzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem prózai tagozatán. Még főiskolai hallgatóként eljátszotta Tolcsvay-Müller: Mária evangéliuma című rockoperájának címszerepét a Madách színházban. 1993-ban a Budapesti Operettszínházhoz szerződött.1996- ban a Magyar Állami Operaház meghívására elénekli Strauss: Denevér c. művéből Rosalinda szerepét. Ugyanebben az évben Pál Tamás hívására a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatához szerződött,ahol az operairodalom gyöngyszemeit énekelheti Angliában, Spanyolországban, Franciaországban. Számtalan külföldi turné részese volt, már hét éve visszatérő vendége Japán színház-és koncerttermeinek. Jelenleg a Madách Színházban Az Operaház Fantomja és a Mary Poppins előadásokban, a Kecskeméti Katona József Színházban pedig a Marica grófnőben látható.

SOPHIE SHERIDAN

Muri Enikő: Már gyermekkorában elkezdte az éneklést. 2011-ben az X-faktor második helyezettje lett, mellyel az RTL Klub műsorának legsikeresebb énekesnőjévé vált. Az első X címmel jelent meg első válogatás-albuma 2011-ben, amely a MAHASZ eladási listáján a második helyet érte el, és emellett még dupla platinalemezes lett. A Madách Színházban 2011 decemberében megkapta az Én, József Attila című darab női főszerepét. A darabban Vágó Mártát, József Attila első szerelmét alakítja. 2012 májusában Gór Nagy Mária Színitanodájában végzett. 2012. augusztus 27-én jelent meg első önálló stúdióalbuma, Enciklopédia címmel.  Közben megkapta a Ghost című musical címszerepét az Operettszínházban, majd ezt követően az Elfújta a szél, és a Mennyasszonytánc című darabokban is szerepet kapott. 2012-ben közreműködött Dolhai Attila Ragyogás című albumán.

Simon Boglárka: Sokáig vegyésznek készült, de az első évben részt vett egy castingon, ugyanis a Szegedi Egyetemi Színpad az Utazás című Kocsák Tibor – Miklós Tibor musicalhez keresett szereplőket. A Társulat című televíziós műsorban vált ismertté – Szörényi Levente és Bródy János: István a király című rockoperájában Gizella szerepét kapta meg. A Madách Színházban első szerepe a Mary Poppins Katie dadája lett, azóta prózai és zenés előadásokban is színpadra lép.

SKY

Kiss Ernő Zsolt: A Táncművészeti Főiskola elvégzése után a Madách Színházba szerződött. Két évvel ezelőtt a Mary Poppinsban kapta első szerepét Néleuszként.  Az RTL Klub Barátok közt című telenovellájában Lénárt Zalán borászt alakította. 2012-ben az X-Faktorban is elindult, de az élő műsorba már nem jutott be. 2013 óta a Macskák Quaxo-jaként is színpadra lép, a Mamma Mia! musicalben pályája első főszerepét tudhatja magáénak.

Sánta László: A békéscsabai Jókai Színház stúdiósaként kezdte pályáját, 2004-ben végzett az ottani Fiatal Színházművészeti Szakközépiskolában. 1992-ben Békéscsabán a Légy jó mindhalálig című darabban debütált, mint Nyilas Misi szerepében, majd a következő évadban A kis herceg című zenés darabban a címszerepét játszotta el. 1993-tól 1997-ig a Szente Béla által működtetett Csabai Színistúdióban tagja volt, ahol számos zenés és prózai előadásában szerepelt. Tanulmányait 1996-ban kezdte Békéscsabán, ahol először elvégezte az Evangélikus Gimnázium dráma tagozatát, majd 2000-től a Fiatal Művészeti Szakközépiskolában tanult. Itt szerezte első színpadi tapasztalatait a Békés Megyei Jókai Színház stúdiósaként is játszott. Emellett énekelni, táncolni és gitározni tanult. 2004-ben végzett színész szakon. Az elmúlt években számos prózai előadásban, musicalben és operettben játszott. Az iskola elvégzése után 2004-ben a Pannon Várszínház társulathoz szerződött, ahol több sz
ínpadi előadásaiban szerepelt. Dolgozott egy évig a budapesti Piccolo Színházban is, 2007-től pedig a Budapesti Operettszínház tagja. A színpadi szerepei mellett az egyik legkeresettebb szinkronszínésze is. A Madách Színházban első alkalommal a Jézus Krisztus Szupersztár Simonjaként lépett színpadra, azóta a Mary Poppinsban, a Macskákban és a Poligamyban is láthatja már a közönség.

Kapcsolódó tartalmak

A varieté örök

Buchmann-Horváth Emese

Jubileummal búcsúzik a Producerek

admin

Vidéki Színházak Fesztiválja a Thália Színházban

Buchmann-Horváth Emese

Meghallgatást tartanak Győrben a Sakk szerepeire

Stern Ágnes

Robin Hood és Szegény gazdagok a Margitszigeten

admin