Hírek, beszámolók

Ismét Keszthelyi Nyári Játékok a Festetics Kastélyban

A londoni West Enden és a New York-i Brodwayn is sikerrel játszott Egy nyári éj mosolya című Sondheim-musical replika-változatával kezdődnek július 28-án a 12. Keszthelyi Nyári Játékok a Festetics-kastély parkjában.

Az Egy nyári éj mosolya a Centrál Színház előbemutatója lesz, amely a hazai színházak történetében újdonságnak és különlegességnek számít – hangsúlyozta Puskás Tamás, a Keszthelyi Nyári Játékok alapítója.
A musical zeneszerzője és dalszövegírója Stephen Sondheim, akit Ingmar Bergman 1955-ben készült Egy nyári éj mosolya című filmje ihletett meg. A történet – ahogy a címe is sugallja – egy szerelmi háromszög komédia, “azzal a különleges tehetséggel előadva, ahogy a nyugati világ rajongott, ünnepelt szerzőjétől, Stephen Sondheimtől elvárható”. A most 81 éves szerző “magyarországi elfogadtatása még várat magára, de bízni kell abban, hogy a bemutató áttöri a falat és hazánkban is megkedvelik” – fogalmazott Puskás Tamás.
Az előadást először 1973-ban a Broadwayn állították színpadra, majd 2009-ben Trevor Nunn rendezésében – nevéhez kötődik a Macskák, a Nyomorultak ősbemutatóinak megrendezése – a londoni Garrick Theaterban is bemutatták. Puskás Tamás kiemelte: Trevor Nunn, a 71 éves rendező ebben az előadásban is “csodálatos varázslattal” szolgál. A replikát (az eredeti előadás pontos mását) július 28-31. között a keszthelyi nyári játékokon mutatják be, a díszbemutató a budapesti Centrál Színházban lesz október 14-én.
A főszerepet a darab középpontjában álló Törőcsik Mari alakítja, a főbb szerepekben Nagy-Kálózy Esztert, Gergely Róbertet, Ágoston Katalint, Szemenyei Jánost, Egyházi Gézát, Kovács Patríciát, Balogh Annát, a kislány szerepében pedig Patai Annát láthatja a közönség.

Augusztus 4-től 14-ig kilenc alkalommal – ugyancsak parádés szereposztásban – a fővárosi Centrál Színházban nagy sikerrel futó Neil Simon-darabot, a Pletykafészek című bohózatot mutatják be Keszthelyen.
Neil Simon közel áll a magyar nézők szívéhez – fogalmazott Puskás Tamás. A könnyednek tűnő vígjáték négy házaspár történetét meséli el. Barátjuk, a vezető politikus házában gyűlnek össze, hogy megünnepeljék házassági évfordulóját, ahonnét csak az ünnepelt pár hiányzik; a férj átlőtt füllel fekszik a hálószobában, a feleségnek pedig nyoma sincs. A történet furcsa komédiába fordul. A darab végére minden kiderül a párokról, és a házasságról mint intézményről is, miközben a nézők jókat nevetnek a párok kétségbeesésén, aggodalmaikon, csetlésükön, botlásukon.
A négy házaspár szerepét Básti Juli, Scherer Péter, Liptai Claudia, Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Simon Kornél, valamint Bertalan Ági és Schmied Zoltán alakítja.

Puskás Tamás a szereposztásról azt mondta, hogy a színészeket mindig a szerep és a készülő produkció vonzereje győzi meg. Hozzáfűzte: a felidézett történetekből az derült ki, hogy mennyire örvendetes és kellemes élmény volt a Keszthelyen töltött idő, a több mint egy évtized alatt még nem akadt egyetlen színész sem, aki ne elégedetten beszélt volna a keszthelyi nyári játékokról – hangsúlyozta a Keszthelyi Nyári Játékok alapítója.

forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak

Kiosztották a Whatsonstage-díjakat Londonban

admin

Kiemelkedően sikeres évadot zárt a Vígszínház

Volf Anna

A Glee dalai túlszárnyalták a Beatles-t

admin

Elfújta a szél. Jelmezes részpróbák a Dóm téren (főszerepben Gubik Petra)

Rechtenwald Kristóf

2016 a romantika éve lesz a Budapesti Nyári Fesztiválon

Buchmann-Horváth Emese