Hírek, beszámolók

Ismét megújult az Aida

November 30-án debütált az Aida új címszereplője. Pető Zsófia és Szurdi Miklós is megosztották velünk gondolataikat az előadásról.

Magyarországon először 2007-ben mutatták be Elton John és Tim Rice musicaljét, az Aidát. Az előadás a Vörösmarty Színház és a Westend Színház együttműködésében jött létre. A premiert a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartották, majd a nyári előadások után bekerült a kőszínházba Székesfehérváron. A rendező Szurdi Miklós és Szomor György volt. A főszerepet Oláh Ibolya kapta, váltótársként Debreczeni Márta volt látható, Radamest Szomor György és Feke Pál játszották.

 

2010.-ben Szurdi Miklós újra megrendezte a darabot, immár önálló produkcióként. a korábbihoz hasonló szereposztással, de új fordításban játszották a darabot, mely több turnén is részt vett, így látható volt az ország különböző szegleteiben. Aidát továbbra is Oláh Ibolya játszotta, váltótársa Mahó Andrea lett. Radamesként Feke Pálhoz Szerényi László csatlakozott. Az a formáció – már csak egy szereposztásban – több előadást játszott a RaM Colosseumban is, már 2012.-ben.

 

Oláh Ibolya több mint 100 sikeres előadás után úgy döntött, hogy elbúcsúzik a darabtól. Az új Aida Pető Zsófia lett, aki 2012. november 30-án debütált nagy sikerrel a RaM Colosseum színpadán. Megkérdezésünkre így nyilatkozott a premierjéről:

Szerencsére annyi minden történt a nap folyamán, hogy izgulni nem sok idő maradt. Az pedig, hogy ezt az előadást ma este végig csináljuk és én  Aidát játszom akkor tudatosult bennem, amikor a nyitány első hangjait meghallottam. Azt hiszem a második jelenet környékén éreztem azt, hogy igazán megérkeztem és visz magával minden és mindenki. A szereplőktől a zenekarig a műszakon, öltöztetőkön át mindenki megtett mindent azért, hogy tökéletes biztonságban érezzem magam aznap este és ez így is volt. Amikor például a “Mosónők” c kép előtt kétségbe estem, mert nem találtam, hol van a jelenethez szükséges kosaram, még Radames – Szerényi László – is azt kereste velem a takarásban. Nagyon boldog vagyok, hogy Szurdi Miklós bizalmat szavazott nekem és megajándékozott ezzel a lehetőséggel, óriási élmény volt számomra az előadás.”

(A Pető Zsófiával korábban, még az előadás próbáján készült interjú itt olvasható)

 

Megkérdeztük Szurdi Miklóst is, hogy mit gondol az új Aidáról és az így létrejött megújuló előadásról.

„Oláh Ibolya és Pető Zsófi két egymással teljesen ellentétes alkat. Joggal kérdezhetik tehát, hogy mért gondoltam, hogy mindketten alkalmasak Aida szerepének eljátszására. Egy ember – egy szerep – hihetetlenül sok mindenből tevődik össze, fantasztikusan összetett halmaz. Attól függően, hogy az a személyiség, aki játssza, milyen érzelmekhez, megélt élményekhez nyúl vissza, a szerep egyes  tulajdonságai fel fognak erősödni, míg mások elhalványulnak. Oláh Ibolyát a benne rejlő dac, a primitív erő, a sok éven át tartó elnyomottság predesztinálta Aida szerepére. Pető Zsófiát – ezzel szemben – királynői alkata, tisztasága, törékenysége, különlegesen érzékeny színészi tehetsége teszi alkalmassá a szerep eljátszására. Énekhangjuk is – ehhez illően – különböző. Míg Ibolyáé mélyről előtörő, érdes, lemondó, Zsófié tisztán szárnyaló, hittel teli. Mégis ugyanaz az előadás jön létre! Ez a színház egyik csodája.Talán annyi a különbség az eddigi” Aidák” és Zsófi között, hogy több olyan jelenet van, amelyről most éreztem először, hogy igazán létrejött.” – Osztotta meg gondolatait a VLM-el a darab rendezője

Stern Ágnes

Kapcsolódó tartalmak

Új pályázati kiírás az Operettszínház élére

Sándor Petra

Sakk musical-koncert: három név már biztos

admin

Broadway Szilveszter a Magyar Televízióban

admin

A Magyarországon legtöbbet játszott musicalek toplistája (2014)

Volf Anna

Átadták a 2014-es Pepita-díjakat

Buchmann-Horváth Emese