Hírek, beszámolók

Ismét musical-pályázatot hirdet a Madách Színház

A Madách Színház ismét pályázatot hirdet új magyar musical megalkotására, a jelentkezéseket szeptember 3-ig várják.

A Madách Színház pályázatán kizárólag olyan művek vehetnek részt, amelyeket még nem adtak elő, és amelyek nem indultak a korábbi pályázaton. Egy jelentkező egy művel pályázhat. A beérkező műveket szakmai bizottság bírálja el, amelynek tagja Kocsák Tibor zeneszerző, a Madách Színház zenei vezetője, Malek Andrea színésznő, Müller Péter író, Szirtes Tamás rendező, a Madách Színház igazgatója és Tihanyi Ákos koreográfus.

A pályázat több szakaszból áll, az alkotók nevével és a mű címével szeptember 3-ig lehet jelentkezni. A készülő művek öt dalát, egy jelenetét és szinopszisát december 3-ig várják. Ezek alapján határoz a zsűri a versenyben maradó művekről. A döntést követő fordulóban a kiválasztott darabok részleteit kell bemutatni a zsűrinek, majd 2013. május 27-ig a mű teljes zenei anyagát, szövegkönyvét és kottaanyagát is le kell adni.
A zsűri újabb válogatásán túljutó darabokból 30 perces koncertszerű bemutató készül a szerzők betanításában a Madách Színházban. Ezeket 2013. október 16-án és 17-én a Madách Színház stúdiószínpadán mutatják be, és ezek alapján dönt a zsűri a nyertes pályaműről. A díjnyertes darab bemutatóját a 2013/2014-es évadban tartják a Madách Színház stúdiószínpadán.

A Madách Színház vezetősége először 2009-ben írt ki musical-pályázatot. Szirtes Tamás, a színház igazgatója az MTI-nek felidézte, akkor mintegy 200-an jelentkeztek felhívásukra. A zsűri végül három művet díjazott, és a Madách Színház közönsége egy negyediket is megismerhetett a pályamunkák közül.
Szirtes Tamás emlékeztetett arra, hogy a nyertes mű Szente Vajk, Galambos Attila és Bolba Tamás Csoportterápia című alkotása volt, amely jelenleg a színház repertoárjának egyik sikerdarabja. Bemutatták a 2. helyezettet, a Fabáb című darabot is a Madách stúdiószínpadán, a Macskadémon című horror-musicalt – a pályázat 3. helyezettjét – pedig a Tolnay Szalonban láthatta a közönség.
Kiemelte, hogy az idei évad nagy sikere volt az Én, József Attila című alkotás, Vizy Márton zenéjével, amely szintén a pályázatra érkezett.

Megjegyezte, hogy a daraboknak utóéletük is van: a Macskadémon a Szentendrei Teátrum és Nyár programjában is szerepel. “Ezzel megvalósul az eredeti tervem, hogy ne csak a Madách Színház számára, hanem valamennyi magyar színház számára fedezzünk fel szerzőket” – fogalmazott Szirtes Tamás, aki elárulta: az első pályázaton meglepetésként érte, hogy milyen óriási közlésvágy jellemzi a szerzőket és milyen sok új szerző van, aki alig várja, hogy bemutatkozhasson.

Az igazgató szerint egy ilyen pályázat jelentősége abban áll, hogy esélyt kínál, komoly szakemberek hajlandóak foglalkozni pályakezdő szerzők darabjával. Felidézte ugyanakkor, hogy az első pályázatra ismert zenészek, énekesek, színészek, írók is beadták munkáikat. “Tehát a legszélesebb körből kaptunk jelentkezéseket, a kezdőtől a beérkezettig” – mondta.

Szirtes Tamás hozzátette, hogy amennyiben a jelenlegi pályázat is sikeres lesz, az arra utal, hogy 3-4 évenként érdemes megismételni a kiírást. 

forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak

Mozart és a masszőr – Betiltott darab bemutatója a Városmajorban

Buchmann-Horváth Emese

Technikai probléma – frissítve

Volf Anna

Jekyll & Hyde kulisszatitkok

Stern Ágnes

Kylie Minogue musical a West Enden?

admin

Kék róka (Pinceszínház)

Czitrovszky Balázs