Interjúk

Isten pénze – Interjú Szabó P. Szilveszterrel

November 28-án mutatta be a Budapesti Operettszínház az Isten Pénze című musicalt, mely Charles Dickens Karácsonyi ének című regényéból íródott. Szabó P. Szilveszter Jacob Marley szerepét játssza az előadásban. A szerepről, a darabból, a karácsonyról beszélgettünk vele.

 

Mikor találkoztál először a darabbal, és hogyan talált meg a szerep?

Először csak hallottam a darabnak egy olyan változatáról, amelyben Zenthe Feri bácsi alakította Scrooge-t, de sajnos nem láttam. Aztán láttam filmen két feldolgozást, illetve kint voltam egy magyarországi forgatáson, amiben a feleségem szerepelt. A felkérés talán abból a szempontból evidencia volt, mert Dzsonival többször alkottunk már különböző darabokban párt, és az életben is barátok vagyunk.
Ez a darab kicsit fordított La Mancha-szerű, egy túlvilágról visszajövő, pokolban vezeklő ember, megbánva bűneit, azt a lehetőséget kapja, hogy feloldozhat a földi létben egy másik embert.

Szerinted Marley tényleg megbánta bűneit, vagy csak a vezeklés miatt akar segíteni Scrooge-on?

Szerintem, hogy ha valaki egy ügyre koncentrálva éli az életét, és mindig keresi a csodát, a pillanatot, akkor pontosan elmegy a csoda és a pillanat mellett. Ez mintegy lelkiismeret-furdalás, vagy bűntudat, ami miatt visszajövök, hogy picit gyertyát gyújtva az olyan pillanatokban, amikor elnézett, vagy jelen esetben a pénzzel foglakozott, megmutassam neki, mit nem kellett volna elszalasztani.

Rengeteg technikai megoldás van a darabban. Mit gondolsz, mennyit vesznek el, vagy adnak hozzá ezek az előadáshoz?

A 21. században élünk, tehát szükség van a modern technikára, de én nem szeretem, ha nem tudok önmagamból kitörni egy szerep által egy karakterre. Én azt vallom, hogy a színpadon vagyok én, van a szerep, és egy harmadikban kell, hogy találkozzunk. Ha ezt egy bármilyen típusú technikai vívmány nem működése megakadályozza, az kiborító. Legyen technika, de akkor az tűpontosan működjön, hogy ne menjen a rovásomra. Ebben a színházban minden pörög-forog, ha ez flottul működik, akkor ezzel semmi gond nincsen.

Többször játszottál már túlvilági szerepeket. Gondolok itt a Halálra, vagy a Metrószellemre. Lehet ezek között párhuzamot vonni? Van átmenet, vagy ez egy teljesen egyedi karakter?

Ha lefordítgatjuk, akkor van a Halál, akinek egész királysága a másik oldal, van a Metrószellem, aki valahogy itt ragadt, és van ez a szellem, ami ott már volt, és kapott egy lehetőséget, hogy visszajöhessen. Igazából ez más. Sminkben, kinézetben ráhajlik, de azt hiszem, ezzel nem kell foglalkozni, mert az a legfontosabb, hogy Dickens az első pár percben átveszi az egész darabon a hatalmat. Én azt próbálom megmutatni, hogy van egy groteszk megjelenésű és hangú figura, aki aztán – ahogy Scrooge szeretettel telítődik – egyre emberiesebbé válik. A végén, amikor azt mondom, hogy „köszönöm barátom”, az nincs a szövegkönyvben. Azért mondom, mert ezzel én is feloldoztattam odafentről, letehetem a keresztet. Számomra ez a legfontosabb, hogy az előadás alatt nem csak, mint irányító, vagy mint fújdogáló ember vagyok jelen, aki azért van, hogy bekukkantsunk mások életébe, hanem ahogy Scrooge-al megtörténik a dolog, úgy veszítem el én is a láncaimat, és szabadulok fel emberré. Mindketten benne vagyunk a mérlegben, nem csak őt kell emberré varázsolni, hogy észrevegye a pillanatokat, hanem közben én is megkönnyebbülök.

Mindig megkeresed a szerepek mélységét. Scrooge-ról kiderül, miért vált olyan emberré, amilyen. Marley élete milyen volt?

Elhangzik átvitt értelemben, hogy nekem semmi nem maradt, és a volt üzlettársamra hagytam mindent. Most az mindegy, hogy ő meghamisította a végrendeletet, és úgy jutott hozzá, a lényeg, hogy ha azokat a mondatokat meghalljuk, hogy Scrooge mindent tőlem tanult, és olyanná vált, mint én, akkor ebből ki is derülhet, hogy hasonló sorsom volt nekem is. Mivel mindent tőlem tanult, nem is ijed meg tőlem, és nem is hisz bennem, mint szellemben, földhözragadt. „Ugyan már, te mindig jó üzletember voltál”. Csak nekem ugye van egy hét éves konzekvenciám a másvilágon, ami alatt megmutatták nekem ugyanezt, így valószínűleg én is végigjártam odaát ezt az utat, mint Scrooge idelent. Akkor én feltettem a kérdést, hogyan lehetne ezt jóvá tenni, és azt mondták, hogy ha megmentesz egy embert, akkor levesszük rólad a láncokat. De biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan voltam, mint Scrooge. Csak neki még életében van esélye megbánni a bűneit, kinyitni a szemét, észrevenni a pillanatokat, és szeretni.

Melyik a kedvenc jeleneted a darabból?

Az, amikor beolvasok neki, hogy „ki vagy te, hogy eldöntsd, ki él és ki haljon meg”, illetve nagyon szeretem Scrooge nagydalát. Abban a dalban lennék Scrooge. Nekem az a gócpont. A kisgyereken keresztül jutunk el oda, hogy megmutatom neki a jövő karácsonyt, itt szembesül ő maga azzal, hogy ő a kisgyerek, aki botorkál a semmi felé. Ez az a jelenet, amikor elengedem itt a földön a kezét, mert ő idézi meg az emlékeit, nem én idéztetem meg. Ezért fúj akkor ő.

Tulajdonképpen két szerepet játszol a darabban. Dickens és Marley szerepét.

Ebben az előadásban átmenet van közöttük. Itt Marley emberré válása volt a fontos. Azért jövök be nem beszélve a nyitányban, hogy majd én elindítom ezt az egészet, de beszéljen csak az általam megírt karakter. Ha nevén neveznénk, akkor azt mondanánk, hogy a neve Jacob Marley Dickens. Dickens megírta saját magát, ámbár nem biztos, hogy csak a saját bűntudatát írta meg, tehát ő Scrooge is. Egyik a másik nélkül nem megy. Azért volt fontos egy ilyen gonosz, mogorva ember mellé egy hasonló, de túlvilágról ideérkező, tehát fiktív személyt létrehozni, hogy ne az író szerepeljen, hanem valaki, akinek a szájába tudja adni a saját szavait. Nem tartom azt sem fontosnak, hogy a második felvonás elején, a tükör mögötti jelenetnél, mint Dickens legyen jelen, azt a néző tudja, hogy azt ott Dickens mondja Marley-ként. Az a jó, hogy annyira erős a történet, hogy ez önmagáért beszél. Aztán, lehet azon vitázni, hogy a technika, vagy a másféle rendezői koncepció jó, vagy rossz, de az a fontos, hogy a történet lényege lejöjjön. Azt hiszem és vallom, hogy ez a darab azért érvényes az idők kezdetétől kezdve, és az idők végezetéig is az lesz, mert az érzések, amiket felvonultat, nem korhoz kötöttek.

Mit jelent számodra a Karácsony ünnepe?

Én azért szeretem a Karácsonyt, mert nagyon szeretek csomagolni, és nagyon szeretek adni. Az, hogy én mit kapok, az már nagyon régen nem érdekel. Persze, jó értelemben véve. Nagy
on örülök, ha a gyermekeim színeznek, vagy fabrikálnak valamit, és azt mondják, hogy ez egy helikopter, miközben látod, hogy az egy bot. Amit mögé lát, vagy mögé gondol, az az igazi ajándék. Kicsit csúsztatott világban élünk, mindenkinek lekövethető telefonja van, mindenki tudja, hol a másik, elvész a meghittség. Én ez ellen küzdök. Persze, haladok a korral, hiszen fotóriporterként rengeteg munkám van a színészet mellett, ezért ezekben én is felhasználom a technika vívmányait.
Beszéltük a szerzőkkel, hogy most az ünnepi felkészülés leredukálódik annyira, hogy hitelkártya, csak beütöm és kihozzák házhoz. Jómagam is csináltam már ilyet, de ez azért volt, mert 23-án is van előadás, és 25-én is, nekünk az időhiány az, ami miatt ezt kell tenni. Nagyon szeretem a darabban, hogy lehet pörgetni az időt. Megállítani, illetve, hogy 24 óra leforgása alatt kell egy jótéteményt véghezvinni. E mögé kell felsorakoztatni azt, hogy minden nap karácsony. A nagyszüleim voltak olyanok, akik megélték a mindennapokat.
Itt a színházban is rengeteg féle ember van, akik különbözőképpen gondolkoznak a karácsonyról. Nagyon sokat sztoriztunk a próbaidőszak alatt, furcsa volt látni, ki, hogy dolgozza fel ezt az ünnepet. Van, aki utálja már az egész hercehurca miatt, de mégis olyan furcsán, megrendülten álltunk a színpadon a premier után, amikor bejöttek a szerzők. Müller Péter Sziámi azt mondta akkor, hogy Karácsonykor a világon mindenki ugyanarra gondol, mindenki ugyanazt a dalt énekli. Azt gondolom, nem csak, hogy ugyanazt a dalt énekeljük, hanem együtt van a család, így generációk fonódnak össze. Ezt nevezhetjük Isten jelenlétének. Nekem református lelkész nagyapával nehéz lett volna kikerülni Istent a karácsonyból, ezért az én énekemben benne van a nagyapám tekintete. Megnéztem nagyapámat, hogy prédikált, utána volt a vacsora és a karácsonyozás. Én 33 évesen, a kislányom megszületésekor világosodtam meg igazán, hogy Isten tulajdonképpen a család. Ezért mindenkinek van, vagy lehet saját Istene, vagy saját Jézusa.

 

Sándor Petra

Kapcsolódó tartalmak

Elfújta a szél próba – Serbán Attila

Liga Mihály

A denevér (Homonnay-Vermes-Kristóf-Vadász-Szabó-Szendy)

Buchmann-Horváth Emese

Serbán Attilával startol Az én kicsi Broadway-em

Vincze Dániel

Egri Padlás

admin

Amerikai komédia sajtótájékoztató

Stern Ágnes