Hírek, beszámolók

Jótékony musicalszínészek az Ódry Színpadért

Énekelünk...” címmel francia sanzonokból álló jótékonysági koncertet rendeznek április 13-án a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadán musicalszínészek közreműködésével.A koncerten Bagó Gizella tanszékvezető, egyetemi tanár jelenlegi hallgatói mellett színpadra lépnek korábban végzett növendékei: Dolhai Attila, Fullajtár Andrea, Hegyi Barbara, Homonnay Zsolt, Jordán Adél, valamint Nagy Ervin is. A koncerten közreműködik a Stúdió11 Ensemble. A belépőjegyekből befolyó összeget az Ódry Színpadnak ajánlják fel a fellépők.

Az est során a leghíresebb énekesek francia sanzonjait és dalait adják elő: Jacques Brel, Gilbert Bécaud és Charles Aznavour szerzeményeitől Kurt Weill Cápa-daláig. A műsort a hallgatók énekmestere, Bagó Gizella vezeti – olvasható az egyetem közleményében.Mint írják, az első hasonló zenei rendezvényt húsz évvel ezelőtt szervezte meg Bagó Gizella, amikor egy zongorával kísért koncert után meghívást kapott növendékeivel Dobsa Sándortól, valamint a Stúdió 11-től, hogy koncertezzenek az együttessel. Az első koncertet az Ódry Színpadon tartották. Ezt követően a Magyar Rádió Márványtermében énekeltek sorozatosan élő adásokban a tanítványok, akik az évek során számos szerepet játszottak el itthon és külföldön egyaránt. Azóta hagyománnyá vált, hogy az új egyetemi hallgatók és a már végzett növendékek a Stúdió 11-gyel közös koncertet adnak. Az elmúlt húsz év alatt énekeltek a Zeneakadémia nagytermében, a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében, valamint három alkalommal a Pécsi Országos Színházi Találkozón is.

Az idei, április 13-i koncerten szólóban és duettekben lépnek fel az Ódry Színpadon. A délután 15 órakor kezdődő zenés rendezvényen az egyetem jelenlegi hallgatói: Ágoston Péter, Kerkay Rita, Kurta Niké, Nagy Dániel Viktor, Patkós Márton, Pálya Pompónia, Szabó Sebestyén, ifjabb Vidnyánszky Attila és Zoltán Áron ad elő egy-egy dalt. A jelenlegi növendékek mellett színpadra lépnek volt hallgatók is, kilenc színházból: Dolhai Attila, Fullajtár Andrea, Hegyi Barbara, Homonnay Zsolt, Jordán Adél és Nagy Ervin mellett Adorjáni Bálint, Bakos-Kiss Gábor, Dankó István, Huzella Júlia, Ficza István, Földi Ádám, Rétfalvi Tamás, Szőcs Artur és Tasnádi Bence.

A koncerten tiszteletdíj nélkül vesznek részt a közreműködők, ezzel segítve a Színház- és Filmművészeti Egyetem nehéz körülmények között működő Ódry Színpadát – áll a közleményben.

A jegyek ára 2000 forint, ám aki a nézők közül az alap jegyáron kívül is támogatná az egyetem gyakorló színpadát, támogatói belépőt is válthat 4000, 6000 és 8000 forintos áron.
 

Forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak

Évadnyitó gála a Szegedi Nemzeti Színházban

Volf Anna

Jótékonysági napot tartanak szombaton a Magyar Színházban

Volf Anna

20 éve a zenés színpadokon Nyilas Misi története

Potyó Krisztián

Ilya Gaisin nyerte el az Aranypálcát

Buchmann-Horváth Emese

Zenés költeményben kel életre Toldi Miklós története

Volf Anna