Hírek, beszámolók

Jubilált a Jézus Krisztus Szupersztár – állótaps és meglepetések a Madách Színházban

Andrew Lloyd Webber 1971-es klasszikusa századik alkalommal volt látható október 26-án a Madách Színházban. Az előadás zárásaként meglepetésprodukciókkal kedveskedett a teátrum a nézőknek.

Az előadás főbb szerepeiben Feke Pált, Serbán Attilát, Gallusz Nikolettet, Sasvári Sándort és Nagy Sándort láthatta a közönség, de a tapsrendet követően színpadra lépett az összes szereposztás Jézusa, Judása, Mária Magdolnája és Heródese. Gallusz Nikolett, Polyák Lilla és Balogh Anna közösen adták elő a rockopera Én hogy szeressem őt, mondd című szerzeményét, Nagy Sándor, Szerednyei Béla és Ádok Zoltán pedig egy humorban gazdag Heródes dalával örvendeztették meg a nézőket. A három Jézus, Csengeri Attila, Tóth Attila és Feke Pál hangi bravúrokkal teli Gethsemanéja után az estét Varga Lajos és Serbán Attila rendkívül energikus Judás dal-duettje zárta.

Az előadást követően a társulat együtt ünnepelte a jeles alkalmat. Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója kiemelte, hogy a jelenlegi nehézségekkel teli világban jelentős pillanat, mikor előadás eléri a százas mérföldkövet. Méltatta a tánckart, melynek ereje, lendülete és elsöprő szenvedélye adja a színpadról áradó energiák magját, valamint beszélt arról, hogy a színészek személyiségének egyedisége által hogyan nyer sokszínűséget maga a előadás.

A fogadáson a Viva la Musical! a jubileumi előadás Jézusával, Feke Pállal, és váltótársával, Tóth Attilával beszélgetett a szereppel és az előadással kapcsolatos gondolataikról.

Mint egészen más műfajból érkezőnek, milyen tapasztalataid voltak az elmúlt száz előadás során?

T.A.: Elsősorban rengeteget tanultam, illetve tanulok még most is, és remélem, hogy nem okoztam csalódást senkinek. A kőszínházi színpad mondhatni teljesen új közeg volt számomra. A rockzene világából érkeztem , és most is ott élem főként az életemet, de a kétszázadik Jézus Krisztus Szupersztáron is szeretnék még itt lenni. Emellett nagyon vágyom arra, hogy megmutathassam magam más darabokban is. Ha ez itt történne a Madách Színházban, külön öröm lenne számomra, mert jól érzem itt magam.

Jézus igencsak fajsúlyos szerep, ami nem csak hangilag támaszt komoly követelményeket a megformálói elé.

T.A.: Ez így van, bár nem tartom magam színésznek, és nem tudom, hogy a színészek milyen módszerekkel formálnak meg egy szerepet. Én az ösztöneimre támaszkodom. Próbálom úgy játszani ezt a darabot, hogy a saját életemből merítek. A 41 évem alatt elég sokmindenen keresztülmentem, és sajnos sokáig inkább a negatívumok domináltak. Bár az elmúlt években rendeződött az életem, a múlt tapasztalatait fel tudom használni egy ilyen drámai karakter megformálásához.

Említetted, hogy szeretnél más darabokban is bizonyítani. Van esetleg szerepálmod?

T.A.: Játszom a Macskákban is, ahol a vidámabb oldalamat is megmutathatom. Mefisztulészt alakítom, aki egy igazi rocker macska, így mondhatjuk, hogy valamilyen szinten ez a szerep is testhezálló. Ha vágyakról beszélünk, a Jekyll & Hyde címszerepét szeretném egyszer mindenképp eljátszani, de a Hairben is el tudom képzelni magam. Igazából nyitott vagyok a megkeresésekre, új kihívásokra, hisz lehet, hogy más olyasmit lát meg bennem, amire én magamtól nem is gondolnék. És szeretném bizonyítani, hogy alkalmas vagyok más szerepek eljátszására is.

Túl a századik előadáson milyen gondolatok vannak benned a szereppel kapcsolatban?

F.P.: Először 2003-ban játszottam Jézust, és pont a minap gondolkodtam el azon, hogy mennyit változtam a tíz évvel ezelőtti önmagamhoz képest, és mennyit változott ezáltal a szerepformálásom.  Nehéz erről beszélni, mert a Szupersztár mindig teljes színészt kíván. Ha egy picit beteg az ember, a torka csak egy kicsit nem úgy működik, ahogy kéne, már homokszem kerül a gépezetbe. Ezt a szerepet pedig nem lehet rutinból elénekelni, eljátszani; minden egyes pillanatát meg kell élni. Ami egyébiránt fantasztikus lehetőség, hisz – mind színészként, mind nézőként – olyan felemelő és szélsőséges érzelmeket élhet át az ember, amire amúgy nem lenne lehetősége.

A szavaidból úgy tűnik, a Jézus Krisztus Szupersztár számodra is katartikus élmény, nem csak a nézők számára.

F.P.: Egyértelműen! A színjátszás maga számomra arról szól, hogy katartikus pillanatokat élünk meg, és ezekkel megajándékozzuk a nézőt. De ez csak akkor működik, ha bennünk, színészekben megmozdul valami. Úgy gondolom, hogy a nézők ezt pontosan érzik, sosem lehet őket becsapni.

A  hangi és színészi kihívások mellett érzelmileg is sokat kivesz belőled a darab?

F.P.: Igen, nagyon kimerítő. Fizikailag, hangilag, lelkileg egyaránt. Én ebbe a szerepbe valahol mindig egy kicsit belehalok.  Az is tény, hogy ez a világ egyik legnehezebb musical szerepe az ének szempontjából is. Ráadásul nagyon sokszor magunk vagyunk a színpadon, ami nyilvánvalóan azt mutatja, hogy a Tanár Úr hitt bennünk, hogy például egy Gethsemané áriát meg tudunk úgy tölteni, hogy ne keljen hozzá különösebb körítés.

Hogy érzed, mennyiben volt hatással a szerep a személyiségedre?

F.P.: Kikerülhetetlen, hogy egy ilyen komoly színpadi munka formálja a személyiséget. A gondolatokkal, amiket az ember elénekel, azonosul is. És amikor ennyire gyönyörű szerep találja meg az embert, mint Jézus – de akár említhetném Jean Valjeant vagy Istvánt is – az hat a lélekre. Miközben a szerepet alakítom, én is alakulok a szerep által. Olyan energiák mozognak a színpadon, és olyan érzések áramlanak az emberben a darab alatt, hogy az összehasonlíthatatlan bármilyen más élménnyel.  És az a véleményem, hogy addig van értelme ezzel a szakmával foglalkozni, amíg ezek az érzések megvannak.

Horváth Emese

Kapcsolódó tartalmak

Visszatér Londonba az Aspects of Love

admin

Közönségtalálkozó és dedikálás Feke Pállal

Vincze Dániel

Királydomb 2.0

Rechtenwald Kristóf

Musicalcsillogás, avagy Serbán Attila és a Jazz and More

admin

Interjú Stohl Andrással

oldadmin