Hírek, beszámolók

Jubileumi hét a 30 éves Macskák tiszteletére

Ünnepi hetet szervez a Madách Színház a 30 éve bemutatott, Macskák című előadása köré: hétfőtől minden nap különleges programokkal várják a közönséget. Az évforduló alkalmából megújul a musical: március 22-én új nemzedék lép színpadra, 25-én pedig jubileumi előadást tartanak.

A teátrum 1983. március 25-én mutatta be T. S. Eliot és Andrew Lloyd Webber musicaljét, közvetlenül a londoni ősbemutató után. Az elmúlt 30 évben az előadást csaknem 1400 alkalommal játszották, eddig több mint 1,5 millió néző vásárolt jegyet a musicalre, amelyet számos szereposztásban láthatott a közönség: a Macskákban összesen 190 művész lépett színpadra – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Március 25-én a magyar színháztörténetben egyedülálló jubileumhoz érkeznek: ezen a napon lesz 30 éves a produkció. A jubileumi előadást megelőző ünnepi hét kiállítással indul, amelyen Kanyó Béla és Mohos Angéla fotóival idézik meg az elmúlt 30 év kiemelkedő pillanatait.

Március 19-én Budapest útjain – a Hősök terétől a Madách Színházig – feldíszített kamion halad végig, amelyen a megújuló előadás szereplői lépnek fel, ezután a Madách Színházban a színészek várják a gyerekeket, akik eltáncolják a Macskák egyik jelenetét, a bált, március 20-án délután pedig a szereplők örökbe fogadnak egy szibériai tigrist a Budapesti Állatkertben.

Március 21-én a színházban vendégül látják azokat, akik a magyar nyelvű előadással egy napon születtek, azaz március 25-én lesznek 30 évesek. Szerednyey Béla, Tóth Enikő és Szirtes Tamás fogadja az ünnepelteket, akik ezután kulisszajáráson vehetnek részt, a művészbüfében a Macskákhoz kapcsolódó ajándékokkal köszöntik fel őket, majd megnézhetik a megújuló előadás főpróbáját.

Az új generáció, a fiatal énekesek és táncosok bemutatójára március 22-én várják a nézőket, 23-án flashmobot szerveznek egy bevásárlóközpontban: eltáncolják a macskabált, 24-én a gyerekeknek arcfestést rendeznek a színházban, 25-én pedig a produkció eddigi fellépőinek részvételével látható a jubileumi előadás. Az esten mindenki fellép, aki valaha játszott a Szirtes Tamás rendezésében és Seregi László társrendezésében és koreográfiájával 30 éve bemutatott Macskákban.

Forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak

Vadásszon Robin Hood DVD-re

Kiss Brigitta

"Nem iszom előre a medve bőrére"

Sándor Petra

Kapj el! (Városmajori Szabadtéri Színpad, 2012. augusztus 09.)

Tóth Barbara

Már a harmadik etapban jár a Madách Színház musicalpályázata

admin

Októberben érkezik a Lady Budapest az Operettszínházba

Buchmann-Horváth Emese