Kitekintő

Karácsonyi keringő – egy különleges koncertélmény

Ezúttal egy különleges karácsonyi koncertet ajánlunk, a Budapesti Strauss Zenekarral, akik több, mint 30 éve zenélik körbe a világot.

A nemzetközi hírű szimfonikus zenekart Bogár István alapította 1986-ban. Alakulásukat követően hosszú éveken át szinte csak külföldön léptek fel, Franciaországtól és Spanyolországtól kezdve Európa számos országában adtak koncertet, úgy mint Németország, Belgium, Luxemburg, Olaszország, de eljutottak Hong Kongba is. A párizsi Salle Peyelben több mint 110 koncertet adtak, ami a külföldi fellépőket tekintve a mai napig rekordnak számít.

Magyarországon az 1993-ban indult Ferencvárosi Ünnepi Játékok rendezvénysorozat állandó fellépője lett a zenekar, ezen kívül számos templomi koncertet, operaelőadást és szabadtéri koncertet játszottak. Bogár István halála után, 2007 óta a zenekar vezetését lánya, Csáky-Bogár Rita viszi tovább.

A december 29-i koncert műsorában a MOM Kulturális Központ színpadán olyan klasszikus zeneművek szólalnak meg nagyzenekari hangzásban, amelyek megidézik az 1800-as és 1900-as évek békebeli karácsonyainak hangulatát. Hallhatjuk Csajkovszkij Diótörőjéből a Virágkeringőt és Strauss Kincskeringője után akár koccinthatunk is a Pezsgő-polkára.

Karmester – Horváth Gábor // Művészeti vezető – Csáky-Bogár Rita
Produkciós vezető – Balatoni Bernadett

Jegyek ide kattintva vásárolhatóak a koncertre.

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
modal close image
modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese KOVÁCS RÓBERT lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese CSERNUS ANIKÓ lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese ÁDÁM GYÖNGYVÉR lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese MÓROTZ DÉNESNÉ lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese NAGY EMŐKE ENIKŐ lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese GYŐZŐ MÁTÉ lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese LUKÁCS KATALIN lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese TÓSOKY ANDRÁSNÉ ÉS HEIDT BOGLÁRKA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese FRANK MÁRIA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese FLAISZ JÁNOS lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertesei KŐSZEGI CSONGOR, ZSIGMONDNÉ VIND ÉVA és VARGÁNÉ HEGYI MÓNIKA lettek!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese VARGA ÉVA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese ERMÉNYI GÁBOR és REITTER BENEDEK lettek!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese HEIDT BOGLÁRKA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese KARÁCSONY ZSUZSANNA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

modal header

Xmas is coming!

We wanna celebrate with you that xmas is almost here and so we are offering you this special gift. Go and download it!

default