Hírek, beszámolók

Kerényi Miklós Máté és Baranyai Annamária a Lévay Énekverseny győztesei között

A háromszáz jelentkező közül több, mint 40 fiatal jutott tovább a Budapesten, Prágában, Érsekújváron, Londonban, Bukarestben, Marosvásárhelyen, Szabadkán, Grazban, Münchenben és Szöulban rendezett elődöntőkre, majd Szabadkán került sor a Lévay Énekverseny középdöntőjére és döntőjére. A középdöntőben egy Lévay, illetve egy szabadon választott dalt énekeltek a résztvevők, míg a döntőben már duetteket és közösen előadott dalokat is meg kellett tanulniuk a versenyzőknek.

A zsűri tagjai: Maya Hakvoort holland színésznő, aki Bécsben és Japánban több mint ezer alkalommal öltötte magára Elisabeth jelmezét; a magyar színpadok Elisabethje, Janza Kata, a Budapesti Operettszínház tagja; Wolfgang Jansen német színháztörténész és kulturális menedzser, a zenés színházi művészek és színházak szervezetének (Musical-Kongress) és a Német Varietészínházak  Szövetségének (VDVT) alapítója; Lőrinczy György, a Pentaton Koncertügynökség vezetője, aki a Lévay-darabok magyaroroszági jogtulajdonosa, és több Lévay-musical magyarországi premierjét segítette, valamint Kornelije Kovač zeneszerző, Lévay Szilveszter kor- és pályatársa, számos színházi és filmzen, illetve popdal alkotója. Az ő döntésük alapján alakult ki a díjazottak sorrendje.A verseny ötletgazdája Kerényi Miklós Gábor volt, a Budapesti Operettszínház igazgatója.

A karakterénekes kategóriában Kerényi Miklós Máté bizonyult a legjobbnak, a női szóló kategóriát Baranyai Annamária nyerte meg, a férfi szóló kategóriában Zádori Szilárdot tartotta a legjobbnak a zsűri. Ők a dicsőség mellett két-kétezer euróval gazdagodtak. A fődíjat egy japán énekesnő, Azusa Hirata kapta, aki a jutalom mellett ötezer euró pénzjutalmat is hazavihet. Lévay Szilveszter ötszáz-ötszáz eurós különdíját Milena Moravčević belgrádi színésznő, valamint Ryunosuke Onoda japán versenyző vehette át. A zeneszerző ezereurós különdíjával a román Florin Budnarut jutalmazta.

A Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekversenyt július 4-én a Budapesti Operettszínházban megrendezésre kerülő gála zárja, ahol fellépnek majd a díjazottak illetve olyan sztárok is, mint a zsűri egyik tagja, Janza Kata, Szinetár Dóra, Bereczki Zoltán, Dolhai Attila és Szabó P. Szilveszter.

 

Forrás: fidelio.hu

Kapcsolódó tartalmak

Fantom 25 Premier – Interjú Kocsis Tiborral

Nagy Péter

45 év után újra együtt A muzsika hangja szereplőgárdája

admin

Rockopera készül Nero császárról

Volf Anna

Az operaház fantomja számokban

Vincze Dániel

Nyilas Misi kerestetik gála Békéscsabán

Buchmann-Horváth Emese