Hírek, beszámolók

Kiállítás és ősbemutató Egerben

A Gárdonyi Géza Színház november 16-i stúdióbemutatója, a Domján című zenés darab előtt 18 óra 30-tól a Domján Edit Alapítvány támogatásával kiállítás nyílt a színház galériájában, melyen a színészlegenda relikviáit, emlékezetes szerepeit mutatják be.

A vendégeket Blaskó Balázs, igazgató köszöntötte.
A korábban csak novellákat író egri Harsányi Judit első darabja, a Vágyaink ritmusa 2010 májusában került színpadra Varró Emese főszereplésével Faragó András rendezésében. Mint ahogy erre, a következő munkájára is a színésznő kérte fel: szülessen egy dráma a negyven évvel ezelőtt elhunyt Domján Edit emlékére.
Venczel Valentin rendező szerint a munka – talán – legizgalmasabb szakasza az volt, hogy a színészeknek és neki, mint rendezőnek „össze kellett érniük”. – Barbara a legfiatalabb színészgeneráció tagja, Emese példaképként tekint Domján Editre, míg én kortársamként. E három különböző nemzedéki álláspontot fésültük össze, hogy megtaláljuk az azonos nézőpontot. Domján Editről kell beszélni, hiszen ma egy ugyanolyan elidegenedett világban élünk, mint amilyennek ő áldozata lett. Olyan állapot ez, amelyben nem vagyunk képesek észrevenni a másik embert, még akkor sem, ha egy csillogó személyiségről van szó. Igenis fontos 2012-ben egy ikon felmutatása, s hogy választ keressünk arra a kérdésre, hogy egy ígéretes tehetség, aki 20 éves pályafutása alatt rengeteget adott a közönségnek és a nemzetnek, miért vetett véget az életének. A kollektív emlékezetünkből ugyan fel tudunk idézni okokat, de konkrét választ mi sem adhatunk, csak felkínálhatjuk ezeket a nézőnek.
 

Fotó: Gál Gábor

Kapcsolódó tartalmak

10 éves a Rómeó és Júlia

Liga Mihály

Scarlettek, Ashley-k és forradalmárok a Budapesti Operettszínházban

Buchmann-Horváth Emese

A Magyar Musical Napja a Színészmúzeumban

Buchmann-Horváth Emese

Színészbál a kecskeméti Katona József Színházban

József Kriszti

Egyházi Géza – Az Éj zenéje (The Music of the Night)

Liga Mihály