Hírek, beszámolók

A Kölyök musical cd-n!

Charlie Chaplin, a 20. század nagy nevettetője, 1921-ben készítette el az 1920-as években játszódó, egy csavargó és egy magára hagyott kisfiú különös barátságáról szóló történetét. A kölyök sok irányból megközelíthető. Szeretetről, összetartozásról, emberségről, a szegények és a gazdagok közti éles és állandó különbségekről, de mindinkább magáról Chaplinről szól. A szerző gyermekének tragédiája, első gyermeke korai halála miatt érzett bánatát és el nem mondott, de megélt apai érzéseit fogalmazta meg filmjében.

Egy röpke filmtörténeti áttekintés után magáról a darabról is többet árultak el a szerzők. Bár a musical már 1993-ban debütált az akkori Arizóna színházban, zenei anyaga hanghordozón eddig nem jelent meg. Eddig. 2008. október 8-án, a Rivalda Budapest Luxury Cafe & Restaurant falai között, a Budai várban, egy sajtótájékoztató keretein belül mutatták be elsőként a híres Chaplin-film, a The Kid (A kölyök) musicalváltozatából készült zenei CD-t. A szerzők és a készítők úgy vélték, hogy a kamaszkorba lépett darab megérdemli már, hogy megjelentessék a dalait  és az EMI Music Hungary együttműködésével meg is született a 18 dalt tartalmazó album.

A musical magával ragadó hangulatát azonban nemcsak a megható történetek, hanem a humor is jellemzi. A Bradányi Iván szövegíró – Nagy Tibor zeneszerző – Pozsgai Zsolt drámaíró hármas közös munkáját dicséri a tény, hogy a darab megjelenése óta óriási siker. Azonban a mű nem csupán „édes-bús” történet – ahogy Chaplin írta filmjéhez – hanem a szerzők főhajtása is a nagy humorista előtt, így az album kiadása is egyfajta tisztelgés.
 

A dalok olyan neves művészek előadásában kelnek életre, mint Cserháti Zsuzsa (Ábrándozás), Mikó István (Hogyan kell élni – duett), Szekeres Adrien (Soha már), Polyák Lilla (Járjunk táncot), Kovácsovics Fruzsina (Jacky – Lucy kettőse), Szolnoki Péter (Kisfiam), Feke Pál (Apa lettem), Sipos András (Ted a kapitány – duett), az Adagio (Nyújtsd a két kezedet), és Krisz Rudi (Jacky – Lucy kettőse), akinek egészen fiatal hangját ismerhetjük meg, hiszen a tíz éves Rudi énekel nekünk „kölyökként”. A lemezen éneklő előadók egy teljesen új oldalukról mutatkoznak be nekünk, egy új világot ismerhetünk meg a dalok hallgatása közben. Az ő új világukat, a mi új világunkat. Magát a darabot 2008. október 17-én láthatják újból/először az érdeklődők a Pécsi Nemzeti Színházban.

A következő dalok hallhatók az albumon:

Tracklist – A kölyök

 

  1. Nyitány (2:36)
  2. Dal Hollywoodról – Szekeres Adrien, Szolnoki Péter, Kórus (3:15)
  3. Kisfiam – Szolnoki Péter (3:34)
  4. Chaplin filmet álmodik (2:07)
  5. Az utcanép dala – Kórus (3:32)
  6. Apa lettem – Feke Pál (2:47)
  7. Hogyan kell élni – Krisz Rudi, Mikó István (3:20)
  8. Soha már – Szekeres Adrien (3:18)
  9. Madame Foyer – Polyák Lilla, Szolnoki Péter (2:45)
  10. Ábrándozás – Cserháti Zsuzsa (4:07)
  11. Mi ketten – Krisz Rudi, Mikó István (3:41)
  12. II. rész nyitány (2:18)
  13. Járjunk táncot –Polyák Lilla, Kórus (2:37)
  14. Ted a kapitány – Polyák Lilla, Sipos András, Kórus (2:52)
  15. Jacky – Lucy kettőse – Kovácsovics Fruzsina, Krisz Rudi (4:10)
  16. Ezentúl – Szekeres Adrien (3:58)
  17. Nyújtsd a kezedet – Adagio (3:53)
  18. Finálé – Feke Pál, Mikó István, Kórus (2:18)

 

Kapcsolódó tartalmak

Feke Pál: Musical Live koncert – A zenekari próbán jártunk

Vincze Dániel

Fame – The Musical olvasópróba az Operettben

Motyovszki Márton

Hello, Dolly! a Turay Ida Színházban

Buchmann-Horváth Emese

Zűrzavaros éjszaka a Miskolci Nemzeti Színházban

halasi.vivien

Magyar Vámpír Oberhausenben

oldadmin