Hírek, beszámolók

Közzétették az Operettszínház téli terveit

November 23-tól kaphatóak a Budapesti Operettszínház januári és februári belépői.

Január 1-én újévi operett gála várja a nézőket némi musicallel fűszerezve. Ismét látható lesz majd a Márió és a varázsló, a Miss Saigon, a Cigányszerelem, a Csókos asszony, a december 2-án bemutatásra kerülő Kaukázusi krétakör, a Bál a Savoyban és a színház többi népszerű előadása, többek között a Szentivánéji álom is. Február 17-18-án pedig ismét bemutatásra kerül a Marica grófnő.

 

Rövid időre újra Magyarországon A Szépség és a Szörnyeteg szereplői

Novemberben és decemberben több mint ötven előadást tekinthet meg München és Köln közönsége. Az első turnéról a hétvégén tért vissza a társulat – a szólisták, a zenekar és a Musical Együttes néhány napot itthon játszik, majd újra útra kelnek, hogy a müncheni Deutsches Theater után a hatalmas kölni Musical Dome közönségét is meghódítsák!

A Szépség és a Szörnyeteg turnéján Belle-t Kékkovács Mara és Füredi Nikolett, a Szörnyeteget Homonnay Zsolt és Peller Károly alakítja, de látható még a produkcióban Németh Attila, Sánta László, Oláh Tibor, Bálint Ádám, Földes Tamás, Magócs Ottó, Polyák Lilla, Sz. Nagy Ildikó, Vörös Edit, Bardóczy Attila, Méhész György és Z. Lendvai Józsi, közülük sokan töb szerepet is játszanak felváltva.

A téli széria után A Szépség és a Szörnyeteg németországi turnéja nyáron folytatódik, júliusban és augusztusban Drezda, Mannheim és Düsseldorf közönsége láthatja a musicalt.

 

Forrás: www.operett.hu

Kapcsolódó tartalmak

Az Avenue Q bábjai

Vincze Dániel

Mamma Mia! – A film története és a zeneszámok

Vincze Dániel

Lucy megérkezett A mi utcánkba

admin

István, a király a Királyok Városában!

admin

Hair a Broadway-n

admin