Hírek, beszámolók

Külföldi musicalek Magyarországon

A legtöbbet játszott musicalek toplistája után ismét a statisztikák kedvelőinek szeretnénk egy kis csemegével szolgálni. A Színházi Adattár adatbázisát felhasználva összeszedtük a hazánkban bemutatott külföldi musicalek legfontosabb adatait.
Fontos tisztázni, hogy azokat tekintjük külföldi musicalnek, amelyek eredeti nyelve nem a magyar, azaz fordításban kerültek a hazai közönség elé. A gyűjtemény elsősorban a fordítókra koncentrál, hiszen nem az összes magyarországi produkciót, hanem az új fordításban színre kerülő előadásokat listáztuk. Az adatokat kiegészítettük a világpremierek időpontjával, így az is nyomon követhető, hogy melyik előadás milyen gyorsan jutott el a magyar közönséghez.
Kérjük, hogy amennyiben Olvasóinknak tudomása van a táblázatban nem listázott hivatalos fordításról, jelezzék azt az info@vivalamusical.hu címen.

Érdekes adatokra bukkanhatunk a táblázat tüzetesebb vizsgálata során.
A cím szerinti rendezésből például kiderül, hogy összességében a Kander-Ebb szerzőpáros musicalei kerültek legtöbbször újrafordításra. A képzeletbeli toplistát a Kabaré vezeti 7 különböző magyar szöveggel, de a Chicago (2 fordítás) is többször szerepel a listán. Mellettük a Sweet Charity, a West Side Story és a József emelkedik ki 4, 4 illetve 3 fordítással.

Amennyiben a fordítók szemszögéből nézzük át a táblázatot, megfigyelhetjük, hogy 10-nél is több fordítást köszönhetünk Fodor Ákosnak (16), Miklós Tibornak (14), Galambos Attilának (14) és G. Dénes Györgynek (13), de Blum Tamás (9), Bradányi Iván (6) és Müller Péter Sziámi (6) magyar szövegeit is sok előadásban hallhatjuk.

Éremes megnézni azt is, hogy melyik évtizedben hány új külföldi musicallel ismerkedhettek meg a magyar nézők. Az első nagyobb ugrás a ’70-es években következett be, amikor az előző évtizedhez képest majdnem megduplázódott, 7-ről 13-ra nőtt a külföldről importált musicalek száma. A ’80-as években bemutatott 26 új külföldi musical újabb nagy emelkedést jelentett, a premiereken 13 játszóhely, többek között az Ódry Színpad (5 premier), valamint a Rockszínház éz az Operett (4-4 premier) osztozott. A ’90-es években szintén 26, míg az új évezred első évtizedében 32 új külföldi musicallel ismerkedhetett meg a magyar közönség. A 2010-es években eddig 6 új külföldi musicalt láthattunk idehaza, mely arányait tekintve a korábbi évtizedhez képest egyértelműen visszaesés. Magyarázatul talán a magyar musicalek előretörése, illetve az újdonságok behozatala helyett a korábban már idehaza is bizonyított külföldi előadások előtérbe kerülése szolgálhat.

Amennyiben a musicalek világpremiereinek és magyar premiereinek időpontjait hasonlítjuk össze, gyorsan rátalálunk az egyetlen olyan külföldi musicalre, amelynek a világpremierét hazánkban tartották. Ez nem volt más, mint a Rudolf, melynek hivatalos világpremierére 2006. május 26-án a Budapesti Operettszínházban került sor. Ettől a “kakukktojástól” eltekintve igen gyorsan (2 éven belül) követte a külföldit a magyar premier a Mozart!, A nyomorultak, a Ghost és a Macskák esetében. Az idehaza eddig bemutatott külföldi előadások közül a legtöbbet – majd’ 74 évet – az Anything Goes (Mi jöhet még?) című Cole Porter klasszikusra kellett várnunk. A külföldön nagy népszerűségnek örvendő musicalek közül szintén nagy késéssel jutott el hozzánk például a Pán Péter (52 év), a Körhinta (42 év), a Funny Girl (37 év), a Gypsy (34 év), A muzsika hangja (33 év), a Koldusopera (29 év), az Oliver! (23 év), az Annie (21 év) és a Sweet Charity (21 év) is.

Íme a táblázat, jó böngészést kívánunk az Olvasóknak!

cím

hazai premier

színház

fordító

világpremier

110 in the Shade (Negyven fok árnyékban)

1974.02.15

Szigligeti Színház

Hajnal István

1963.10.24

3 Musketiers (A 3 testőr)

2006.10.13

Kongresszusi Közp.

Szomor György

2003.03.30

70, Girls, 70 (Nercbanda)

1993.12.22

Operettszínház

Fodor Ákos

1971.04.15

A Chorus Line (Michael Bennett emlékére )

1988.03.25

Ódry Színpad

Gebora György

1975.07.25

A Funny Thing Happened on the Way to the Forum (Őrület vagy más – mi történt a Fórumon?)

1975.10.17

Csiky Gergely Színház

G. Dénes György

1962.05.08

A Funny Thing… (Félúton a fórum felé)

2013.08.15

Weöres Sándor Sz.

Hamvai Kornél

u.a.

A Little Night Music (Egy nyári éj mosolya)

1997.03.20

Madách Színház

Fábri Péter

1973.02.25

Aggiungi un posto a tavola (Mennyből a telefon)

1987.12.18

Operettszínház

Bradányi – Vándor

1974.12.08

Aida

2007.07.27

Vörösmarty Színház

Szomor György

2000.03.23

Altar Boyz (Oltári fiúk)

2007.03.29

Operettszínház

Müller Péter Sziámi

2005.03.01

Annie

1998.04.07

Thália Színház

Fodor Ákos

1977.04.21

Anything Goes (Mi jöhet még?!)

2008.06.20

Magyar Színház

Galambos Attila

1934.11.21

Applause (Taps)

1985.01.21

József Attila Sz.

Iglódi István

1970.03.30

Aspects of Love (A szerelem arcai)

1996.07.26

Madách Kamara

Bárány Ferenc

1989.04.17

Assassins (Orgyilkosok)

1993.09.28

Rock Színház

Miklós Tibor

1990.12.18

Autant en emporte le vent (Elfújta a szél)

2013.07.26

Operettszínház

Somogyi – Kerényi

2003.09.30

Avenue Q (A mi utcánk)

2009.02.20

Centrál Színház

Baráthy György

2003.03.01

Beauty and the Beast (Szépség és a szörnyeteg)

2005.03.18

Operettszínház

Somogyi – Kerényi

1994.04.18

Blood Brothers (Vértestvérek)

1986.01.11

Pécsi Nemzeti Sz.

Hajnal István

1983.04.11

Blood Brothers (Vértestvérek)

1994.02.25

Kamaraszínház

Fodor Ákos

u.a.

C’est la vie

2004.10.08

Madách Színház

Galambos Attila

2002.05.19

Cabaret (Kabaré)

1976.04.17

Ódry Színpad

G. Dénes György

1966.11.20

Cabaret (Kabaré)

1991.12.13

Hevesi Sándor Sz.

Blum Tamás

u.a.

Cabaret (Kabaré)

2002.01.15

Ruttkai Éva Sz.

Bradányi Iván

u.a.

Cabaret (Kabaré)

2002.10.18

Csiky Gergely Sz.

Eörsi István

u.a.

Cabaret (Kabaré)

2002.12.13

Operettszínház

Varró Dániel

u.a.

Cabaret (Kabaré)

2009.12.18

Vörösmarty Színház

Csikós Attila

u.a.

Cabaret (Kabaré)

2010.12.30

Centrál Színház

Baráthy György

u.a.

Can Can (Kánkán)

1995.09.30

Győri Nemzeti Sz.

Fodor Ákos

1953.05.07

Can Can (Kánkán)

2002.11.29

Operettszínház

Galambos Attila

u.a.

Candide

1978.12.22

Csiky Gergely Sz.

Bródy János

1956.12.01

Canterbury Tales (Canterbury mesék)

1970.02.21

József Attila Sz.

Mesterházi Márton

1968.03.21

Carousel (Körhinta)

1986.12.19

Operettszínház

Romhányi Ágnes

1945.04.19

Cats (Macskák)

1983.03.25

Madách Színház

Romhányi József

1981.05.11

Chess (Sakk)

1992.05.31

Arizona Színház

Romhányi Ágnes

1986.05.14

Chicago

1980.12.19

Operettszínház

G. Dénes György

1975.06.03

Chicago

2007.03.24

Győri Nemzeti Sz.

Varró Dániel

u.a.

Contact

2009.05.22

Madách Színház

Galambos Attila

2000.03.30

Crazy For You (Bolondulok érted)

1995.08.11

Operettszínház

G. Dénes György

1992.02.19

Die Dreigroschenoper (Koldusopera)

1958.03.07

Katona József Sz.

Blum Tamás

1928.08.31

Elisabeth

1996.08.17

Operettszínház

Müller Péter Sziámi

1992.09.03

Evita

1980.08.14

Rock Színház

Miklós Tibor

1978.06.21

Fame

1991.02.22

Ódry Színpad

Miklós Tibor

1988

Fiddler on the Roof (Hegedűs a háztetőn)

1973.02.09

Operettszínház

G. Dénes – Reményi

1964.09.22

Finian’s Rainbow (Szivárványvölgy)

1960.10.27

Petőfi Színház

Weöres Sándor – Görgey Gábor

1947.01.10

Footloose (Rongyláb)

2006.03.11

Győri Nemzeti Sz.

Zöldi Gergely

1998.10.22

Footloose (Rongyláb)

2012.02.24

Hevesi Sándor Sz.

Galambos Attila

u.a.

Funny Girl

2001.09.30

Operettszínház

Galambos Attila

1964.03.26

Ghost

2013.05.31

Operettszínház

Müller Péter Sziámi

2011.07.19

Godspell

1986.12.19

Ódry Színpad

Gebora György

1971.05.17

Godspell (Hit kell!)

1990.12.23

Szigligeti Színház

Fodor Ákos

u.a.

Grand Hotel

1993.02.05

Győri Nemzeti Sz.

Fodor Ákos

1989.11.12

Grease (Zselé – kend a hajadra)

1993.06.18

Arany János Sz.

Fodor Ákos

1972.02.14

Gypsy

1993.10.16

József Attila Színház

Fodor Ákos

1959.05.21

Hair

1985.08.14

Rock Színház

Miklós Tibor

1967.10.17

Happy End

1973.01.26

Vidám Színpad

Blum – G. Dénes

1929.09.02

Hello Again (Helló! Igen?!)

2004.04.30

Operettszínház

Galambos Attila

1993.01.30

Hello, Dolly!

1968.02.23

Operettszínház

G. Dénes György

1964.01.16

Hello, Dolly!

2008.12.12

Kecskeméti Katona

Galambos Attila

u.a.

I Do! I Do! (Te meg én)

1971.11.05

Madách Színház

Blum Tamás

1966.12.05

I Love My Wife (Szeretem a feleségem)

1984.03.10

Vidám Színpad

Verebes István

1977.04.17

I Love You, You’re Perfect, Now Change

2004.11.12

Madách Színház

Fábri Péter

1996.08.01

I Love You,… (Ájlávjú… de jó vagy, légy más!)

2008.04.11

Vidám Színpad

Fábri Péter

u.a.

Into the Woods (Vadregény)

2014.04.26

Magyar Színház

Galambos Attila

1987.11.05

Irma la Douce (Irma, te édes)

1963.01.18

Petőfi Színház

Blum Tamás

1956.11.12

Jekyll & Hyde

2001.02.16

Jókai Színház

Valla Attila

1997.04.28

Jesus Christ Superstar (Jézus Krisztus Szupersztár)

1986.07.25

Rock Színház

Miklós Tibor

1971.10.12

Jesus Christ Superstar (Jézus Krisztus Szupersztár)

2000.10.15

Pécsi Nemzeti Színház

Kappanyos András

u.a.

Joseph and the Amazing… (József és a színes…)

1991.01.11

Madách Színház

Blum Tamás

1973.02.01

Joseph and the Amazing… (József és a színes…)

2005.04.09

Csokonai Színház

Galambos Attila

u.a.

Joseph and the Amazing… (József és a színes…)

2008.05.30

Madách Színház

Blum – Galambos

u.a.

Kiss Me, Kate

1963.11.15

Operettszínház

G. Dénes György

1948.12.30

Kiss of the Spider Woman

2001.12.20

Kamaraszínház

Fodor Ákos

1992.10.20

La Cage aux Folles (Őrült nők ketrece)

1991.09.20

Operettszínház

G. Dénes György

1983.08.21

Lautrec (Éljen az élet!)

2004.12.17

Jókai Színház

Szomor György

2000.04.06

Les Misérables (Nyomorultak)

1987.08.14

Rock Színház

Miklós Tibor

1985.10.08

Little Shop of Horrors (Rémségek kicsiny boltja)

1985.09.11

Vígszínház – Pesti

Márton László

1982.05.06

Lock Up Your Daughters (Lakat alá a lányokkal)

1983.02.24

Hevesi Sándor Sz.

Fodor Ákos

1959.05.28

Mamma Mia!

2014.08.15

Madách Színház

Bárány Ferenc

1999.04.06

Man of La Mancha (La Mancha lovagja)

1971.05.07

Operettszínház

Blum Tamás

1965.11.22

Marlene

2000.02.12

Kamaraszínház

többen

1997.04.08

Mary Poppins

2012.09.21

Madách Színház

Bárány Ferenc

2004.09.18

Mayflower

1993.02.26

Hevesi Sándor Sz.

Bradányi Iván

1975

Me and My Girl

1988.03.05

József Attila Színház

Bradányi Iván

1937.10.16

Miss Saigon

1994.08.12

Rock Színház

Miklós Tibor

1989.09.20

Mozart!

2003.03.22

Operettszínház

Müller Péter Sziámi

2001.09.21

My Fair Lady

1966.02.11

Operettszínház

G. Dénes György

1956.03.15

My Fair Lady

2004.02.21

Gárdonyi Géza Sz.

Varró Dániel

u.a.

Nine (Kilenc)

2005.10.07

Jókai Színház

Szomor György

1982.05.09

Nunsense (Apácák)

1992.12.31

Madách Kamara

Gebora György

1985.12.12

Oliver (Olivér)

1983.10.15

Ódry Színpad

G. Dénes György

1960.06.30

Oliver (Olivér)

2008.11.07

Csiky Gergely Sz.

Hamvai Kornél

u.a.

Peter Pan

2002.11.22

Csokonai Színház

Müller Péter Sziámi

1950.04.24

Peter Pan (Pán Péter)

2006.10.14

Vígszínház

Sztevanovity Dusán

u.a.

Pippin

1983.06.04

Operettszínház

Fodor Ákos

1972.10.23

Porgy and Bess

1970.02.06

Erkel Színház

Blum Tamás

1935.10.10

Promises, Promises (Ígéretek, ígéretek!)

1972.05.20

József Attila Sz.

Szenes Iván

1968.12.01

Raisin (Kitörés)

1977.04.24

Ódry Színpad

Sztevanovity Dusán

1973.10.18

Rebecca

2010.03.19

Operettszínház

Müller Péter Sziámi

2006.09.28

Rent

2001.03.16

Piccolo Színház

Miklós Tibor

1996.01.25

Roméo et Juliette (Rómeó és Júlia)

2004.01.23

Operettszínház

Galambos Attila

2001.01.19

Rudolf – The Last Kiss

2006.05.26

Operettszínház

Zöldi – Kerényi

2006.05.26

Silver Queen Saloon (Színezüst csehó)

1987.07.31

Diósgyőri Vár

Fodor Ákos

1973

Singin’ in the Rain (Ének az esőben)

1985.12.20

Ódry Színpad

Bradányi Iván

1983.06.30

Singin’ in the Rain (Ének az esőben)

2011.05.07

Pannon Várszínház

Bárány Ferenc

u.a.

Spamalot

2009.09.25

Madách Színház

Bárány Ferenc

2005.03.17

Spring Awakening (Tavaszébredés)

2009.02.27

Operettszínház

Somogyi – Kerényi

2006.05.19

Sugar (Van, aki forrón szereti)

1997.03.08

Operettszínház

Miklós Tibor

1972.04.09

Sweeney Todd (Nyakfelmetsző)

1992.06.05

RockSzínház -Opera

Miklós Tibor

1979.03.01

Sweet Charity

1986.11.28

Ódry Színpad

Philipp István

1966.01.29

Sweet Charity

1999.01.15

Hevesi Sándor Sz.

Verebes István

u.a.

Sweet Charity

2003.11.28

Operettszínház

Varró D. – Ács J.

u.a.

Sweet Charity

2010.08.25

Magyar Színház

Zöldi Gergely

u.a.

Tanz der Vampire (Vámpírok bálja)

2007.06.30

P.S.Prod. – Magyar

Miklós Tibor

1997.10.04

The Beautiful Game (Volt egyszer egy csapat)

2005.05.27

Madách Színház

Bródy János

2000.09.26

The Best Little Whorehouse in Texas

1996.09.28

Kamaraszínház

Fodor Ákos

1978.06.19

The Fantasticks (Ez fantasztikus)

1968.07.05

Városmajor

G. Dénes György

1960.05.03

The Full Monty (Alul semmi)

2003.03.21

Szigligeti Színház

Miklós Tibor

2000.10.26

The Last 5 Years (Volt öt évünk)

2007.01.05

Művészetek P.

Zöldi Gergely

2001.05.01

The Phantom of the Opera (Operaház fantomja)

2003.05.21

Madách Színház

Galambos Attila

1986.10.09

The Pickwick Club (A Pickwick klub)

1988.03.25

Veszprémi Petőfi Sz.

G. Dénes György

1963.06.03

The Producers (Producerek)

2006.06.02

Madách Színház

Galambos Attila

2001.04.19

The Rink (Görkorcsolyapálya)

1992.01.24

Pécsi Nemzeti Sz.

Fodor Ákos

1984.02.09

The Rocky Horror Show

1992.05.26

Ódry Színpad

Gebora György

1973.06.19

The Scarlet Pimpernel (A vörös pimpernel)

2008.10.03

Szigligeti Színház

Valla Attila

1997.10.07

The Secret Diary of Adrian Mole, Aged 13 ¾

1987.12.17

Hevesi Sándor Sz.

Fodor Ákos

1984

The Sound of Music (A muzsika hangja)

1992.12.11

Operettszínház

Fábri Péter

1959.11.16

The Wizard of Oz (Óz, a csodák csodája)

1991.12.14

Vígszínház

Sztevanovity Dusán

1987.12.12

They’re Playing Our Song (Édeskettes hármasban)

2007.04.27

Madách Színház

Galambos Attila

1979.02.11.

They’re Playing Our Song (Kapj el)

1983.04.01

Ódry Színpad

Miklós Tibor

u.a.

Two Gentlemen of Verona (Veronai fiúk)

1975.05.23

Operettszínház

Sztevanovity Dusán

1971.12.01

West Side Story

1969.09.27

Operettszínház

Reményi Gyenes I.

1957.09.26

West Side Story

1982.12.15

Rock Színház

Miklós Tibor

u.a.

West Side Story

1992.10.23

Vígszínház

Fodor Ákos

u.a.

West Side Story

1995.09.29

Szigligeti Színház

Eörsi István

u.a.

What About Luv

1995.07.21

Szentendre

Fábri Péter

1984.04.15

Woman of the Year (Az év asszonya)

1989.12.15

Thália Színház

Hajnal István

1981.03.29

Wonderful Town (A csodák városa)

2005.08.01

Vörösmarty Színház

Szomor György

1953.02.25

Zorba

1988.05.06

Kongresszusi Közp.

Bradányi Iván

1968.11.16

Kapcsolódó tartalmak

Ricky Martin visszatér a Broadway-re

admin

Elbúcsúztatták Garas Dezsőt

Krista Adrienn

Visszatér a Broadway-re a Hair

admin

Elhunyt Hubay Miklós, az első magyar musical szerzője

Kiss Brigitta

600. Fantom

Nagy Péter