Hírek, beszámolók

Magyarországra látogat az Evita-film rendezője

Alan Parker világhírű hollywoodi rendező, forgatókönyvíró és producer lesz a vendége március 2-án és 3-án III. Filmíró Napoknak, amelyet a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) szervez a Film.hu magyar moziportállal közösen a budapesti Corvin moziban.

Az alkotó, akinek nevéhez olyan meghatározó filmek fűződnek, mint az Éjféli expressz, a Pink Floyd: A fal, az Angyalszív, a The Commitments vagy a Lángoló Mississippi, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, Andrew G. Vajna kezdeményezésére és a Filmalap meghívására érkezik a magyar fővárosba – emlékeztet az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény, amely felidézi azt is, hogy korábban Oliver Stone és Joe Eszterhas volt a Filmíró napok vendége.
A Filmíró Napokon a részvétel ingyenes, de a belépés regisztrációhoz kötött. “A kurzus elsősorban szakmai továbbképzés, ezért a filmszakmában dolgozók, játékfilmes forgatókönyvírók, rendezők és a filmszakos hallgatók előnyt élveznek” – áll a dokumentumban.

Alan Parkert kétszer jelölték Oscar-díjra – a Lángoló Mississippi és az Éjféli expressz című filmekért -, a Brit Filmakadémia díját (BAFTA) többször is átvehette: a The Commitments a legjobb rendezés és a legjobb film, az Éjféli expressz a legjobb rendezés, a Bugsy Malone pedig a legjobb forgatókönyv díját kapta meg. A Madárka című filmjéért 1985-ben a zsűri nagydíját vehette át. A világhírű alkotót 2013. február 10-én a Brit Filmakadémia Fellowship életműdíjával tüntette ki az egyetemes filmművészet gazdagításában betöltött szerepéért. 

forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak

Múzeumok éjszakája – Programok a Bajor Gizi Színészmúzeumban

Volf Anna

Szavaztak a német Musicals magazin olvasói

admin

Anconai szerelmesek a beteg kaposvári színészekért

Buchmann-Horváth Emese

Színházak Éjszakája

József Kriszti

Zenés nyár a Városmajorban

Buchmann-Horváth Emese