Hírek, beszámolók

Mamma Mia! a Madách Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A bemutató 2014 augusztusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon, szeptemberben pedig a Madách Színházban lesz.

A Madách Színház 10 éve tárgyalt a Mamma Mia! színrevitelének jogairól, és mint minden más zenés darab esetében, itt is a non-replica változathoz ragaszkodott. A hosszú tárgyalási folyamat után mostanra sikerült megszerezni a jogot, így 2014-ben önálló rendezésben, díszlettel és jelmezzel kerülhet a darab a magyar nézők elé, a világon először, hiszen a musical 1999-es londoni ősbemutatója óta mindig és mindenhol Phyllida Lloyd rendezésében és Anthony Van Laast koreográfiájával láthatta a közönség.

A Madách Színház a világhírű produkciók non-replica változatainak sorát 1983-ban a Macskákkal indította, amikor is a londoni ősbemutató után egy évvel saját rendezésben állíthatta színpadra Szirtes Tamás a nagysikerű Webber-musicalt. Azóta a színház folytatta ezt a hagyományt, így ugyancsak non-replica változatban lett a magyar nézők kedvence Az Operaház Fantomja 2003-ban, a József és a színes szélesvásznú álomkabát, a Volt egyszer egy csapat, a Jézus Krisztus Szupersztár, a Producerek, vagy a Mary Poppins.

A Mamma Mia! szereplői castingon kerülnek majd kiválasztásra. A próbák 2014 májusától a Madách Színházban folynak majd. A Szegedi Szabadtéri Játékokon augusztus 15-én, 16-án, 17-én, 19-én és 20-án láthatják majd a nézők a Mamma Mia! musicalt, a Madách színházbeli bemutató pedig szeptemberben lesz.

A magyar produkció kreatív csapata:

Díszlettervező: Bátonyi György

Jelmeztervező: Rományi Nóra

Koreográfus: Tihanyi Ákos

Rendező: Szirtes Tamás

A Madách Színház hosszú távú együttműködést kötött a Szegedi Szabadtéri Játékokkal, amelynek első lépése nyáron Az Operaház Fantomja koncert-előadása volt. A cél, hogy minél több magyar néző láthassa a Mamma Mia! musicalt, ezért lesz az első bemutató augusztusban Szegeden.

Harangozó Gyula, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója szerint egyedülálló és fantasztikus lehetőség a fesztiválnak, hogy a musicalt a világon először Szegeden láthatja a közönség non-replica változatban. Ez az első alkalom, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok a Madách Színházzal közösen hazánkban még nem látott előadást mutathat be, illetve Szirtes Tamás új bemutatót rendez a Dóm téren. Harangozó Gyula számára külön öröm, hogy mindez az ő művészeti igazgatása alatt történik. A fentiekre tekintettel az a döntés született, hogy az Ének az esőben musical bemutatását egy évvel később láthatják a szegedi nézők.

Szirtes Tamás és Harangozó Gyula a sajtótájékoztatón

 

A Mamma Mia! musical

A Mamma Mia! musical a svéd ABBA slágereire íródott. A darab Judy Craymer producer ötlete volt, aki a Sakk c. musical 1983-as londoni bemutatóján dolgozott együtt a szerzőkkel, Björn Ulvaeus-szal és Benny Andersson-nal. A „The Winner takes it all” c. dalról jutott eszébe a producernek, hogy az ABBA-dalokból színpadi mű is készülhetne. A dalszerzők nem voltak nagyon lelkesek, de nem is ellenezték.

Judy Craymer 1997-ben bízta meg Catherine Johnsont, hogy írja meg a darabot. 1998-ban Phyllida Lloyd érkezett a produkcióhoz szakmai igazgatónak, és a három nő együttműködéséből született a zenés színház kiemelkedő sikere.

A Mamma Mia! ősbemutatója 1999. április 6-án volt a londoni Prince Edward Theatre-ben, itt játszották 2004-ig, amikor is a produkció átköltözött a Prince of Wales Theater-be, ahol 2012 szeptemberéig volt műsoron. Azóta a Novello Theater-ben nézheti meg a közönség a musicalt. Az eredeti bemutató rendezője Phyllida Lloyd, a koreográfus pedig Anthony Van Laast volt.

A Broadway-n 2001. október 13. óta van műsoron, ez idő alatt a 10 legtöbbet játszott musical közé került, felülmúlta már a Miss Saigon, az Oroszlánkirály és A muzsika hangja sikereit is. A musicalt eddig 14 nyelvre fordították le. Világszerte több mint 54 millióan látták a produkciót, rekorder lett a legrövidebb idő alatt a legtöbb városban bemutatott musicalek között.

A musicalből 2008-ban film is készült. A brit-amerikai koprodukcióban készült romantikus vígjáték főbb szerepeiben Meryl Streep, Pierce Brosnan, Colin Firth, Stellan Skarsgård, Julie Walters és Amanda Seyfried láthatók. A film executive producerei között volt Tom Hanks és Rita Wilson is. A Mamma Mia! filmet két Golden Globe-díjra jelölték, a legjobb vígjáték/musical és a legjobb vígjátéki színésznő (Meryl Streep) kategóriákban.

A Mamma Mia! musical zenéje

A musical zenéjét kizárólag ABBA-dalok alkotják, és a darab címe is az egyik elhangzó sláger címe lett.

Az ABBA 1972 és 1982 között volt aktív, és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy meghódította az egész világot, folyamatosan a sikerlisták élén voltak a dalaik Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában. Aktív éveik után pedig időről-időre felüti fejét a retro jegyében az ABBA-láz. A darabban elhangzó dalok mind világslágerek:

I. felvonás

“Prologue: I Have A Dream”

“Honey, Honey”

“Money, Money, Money”

“Thank You for the Music”

“Mamma Mia”

“Chiquitita”

“Dancing Queen”

“Lay All Your Love on Me”

“Super Trouper”

“Gimme! Gimme! Gimme! (A Man After Midnight)”

“The Name of the Game”

“Voulez-Vous”

 

II. felvonás

“Under Attack”

“One of Us”

“S.O.S”

“Does Your Mother Know”

“Knowing Me, Knowing You”

“Our Last Summer”

“Slipping Through My Fingers”

“The Winner Takes It All”

“Take a Chance on Me”

“I Do, I Do, I Do, I Do, I Do”

“I Have A Dream” (Reprise)

 

Finálé

“Mamma Mia”

“Dancing Queen”

“Waterloo”

Forrás: Szegedi
Szabadtéri Játékok

Kapcsolódó tartalmak

Budapesti Nyári Fesztivál 2012 – jelmeztervek

Volf Anna

Jótékonysági árverés a Broadway-n

admin

Ghost a West Enden

admin

Nagy siker volt a Feke Pál koncert!

admin

Építik a Jekyll & Hyde díszletét Szegeden

Sándor Petra