Kritikai sarok

Mária evangéliuma

 

„Mária szent alakja örök figyelmeztetés, az anya, a nő iránti odaadó tiszteletünkre, amelynél szebb és magasztosabb emberi érzés talán nincs is. Minket, magyarokat különösen mély gyökerek fűznek az anya misztikumához, hiszen a két legfontosabb dolog, a föld, amely táplálja a testünket és ételt ad, valamint a nyelv, amin keresztül egymás megértésére törekedhetünk, számunkra egy az anyával.” (Tolcsvay László)

Bár a január végi premieren nem lehettem jelen, az időzítés mégis jól alakult. A nagyböjti időszak, a húsvét előtti utolsó hetek még inkább fogékonnyá teszik a nézőt arra, hogy befogadja a a színpadon látottakat. A Mária evangéliuma ugyanis egy, a mai emberhez könnyebben utat találó, a mai ember nyelvezetét, zenei ízlését is ismerő misztériumjáték. Ez a középkori műfaj érezhetően rányomta bélyegét az egész előadás hangulatára. Ha időutazásban is vettünk részt, látszólag nem a kétezer évvel ezelőtti Közel-Keletre érkeztünk, Jézus korába, hanem a középkorba, mondjuk valamelyik római bazilikába, ahol csupán eljátszák a Szent Szűz történetét. Horesnyi Balázs gyönyörű, monumentális díszlete a reneszánsz templomépítészet stílusjegyeit idézi. Ez a díszes templombelső adja az előadás hátterét, talán ezzel is jelezve: Mária mítosza mára már egy világvallás, egy sziklára épült egyház hitvallása, embermilliárdok számára a remény hordozója. Azonban mégsem egysíkú Mária-ábrázolással van dolgunk. A szerzők, Müller Péter és fia, Müller Péter Sziámi, valamint Tolcsvay László a vallásos háttér kidomborítása mellett is mertek Mária kanonizált alakjától elrugaszkodni, s egy nagyon is élő, emberi figurát alkotni. Merték megmutatni, hogy Mária nem egy távolba üresen tekintő szobor, hanem egy nagyon is hús-vér ember, egy Nő, egy fájdalmasan szerető és ezért ha kell, az Istennel is perlekedő Anya. A szerzők által megálmodott Mária-alak életre keltése nagy feladatot adott Nagy Viktor rendezőnek, s a címszerepben hatalmasat alakító és éneklő Füredi Nikolettnek.
 
A végtelen éteri tisztaság és a nagyon is emberi érzések kettőssége végig jelen van a darabban. Mária, Jézus (Tóth Sándor) és a narrátor szerepét is betöltő János apostol (Forgács Péter) egyaránt megmutatják a szenvedő ember gyöngeségét, testi és lelki korlátait, de Jézus önfeladása, útmutatása végül célhoz ér: Mind az anyja, mind hű tanítványa el tudja őt engedni a magasztos cél, a világ megváltása érdekében. Jézus kereszthalála nem hiábavaló, s épp ezért az ezt a darab végére tiszta szívvel megértő Mária jutalma a dicsőséges mennybemenetel lesz a fia oldalán. Ehhez a ponthoz azonban el kell jutni. A darab keretes szerkezetű. Az elején János apostol introitusa után megjelenik a felbőszült tömeg, a színpad közepén Mária a kísérőivel. Az Anya arcán fájdalom és büszkeség, a kívülállók büszkesége, mint a bárányé a farkasok között. “Feszítsd meg! Feszítsd meg! … “ – üvölti a tömeg, s közben a fiához igyekvő Máriát gyalázzák. Hátrébb, a színpad belsejében méltóságosan felemelkedik a földről a felállított kereszt, rajta a Fiú megtörten. “Asszony, íme a fiad! János, íme az anyád!” – hangzik Jézus testamentuma, majd Atyja kezébe helyezi lelkét. János később bosszút kiált, átkot szór a Mester gyilkosaira, aki azonban megjelenik előtte, s békére, imára szólít fel. A Jézus sorsával megbékült János a Mester végakaratának megfelelően Mária oltalmazásának szenteli életét, s ezzel együtt igyekszik jobban megismerni az Anyát, igyekszik Mária életét bemutatni előttünk. János elbeszélése alapján elevenedik meg előttünk a fiatal lány, a szeplőtelen szűz, a testi szerelmet még át nem élő, a pusztán a titokzatos ismeretlenbe szerelmes lány alakja, majd később a gyermekét a halálos félelemben megszülő anyáé. János a darab végéig, mint egy mesélő folyamatosan jelen van, elkíséri Mesterét, s ott van Mária mellett is.
 
S bár János szinte az első perctől az utolsóig jelen van a színpadon, azzal, hogy narrátor-szerepet kap, kevesebb lehetősége van az őt játszó Forgács Péternek egy teljes karakter felépítéséhez. Mindenképp a Jézusként katartikus alakítást nyújtó Tóth Sándor és az igazán nagy ívet rajzoló Füredi Nikolett árnyékában marad. Füredi hangi adottságai révén is a legalkalmasabbnak bizonyult, hogy a magyar musicalirodalom e páratlanul gyönyörű női szerepét megkapja. Gyönyörű, erőteljes szoprán hangja önmagában is képes az érzelmekre hatni, nemhogy egy teljes színházi előadásban, az említett monumentális díszletek között, gyönyörű jelmezekben. S mindemellett színészileg is nagy alakítás az övé. Bámulatos, amint eljut az ifjú, az ismeretlen szerelem után vágyakozó, majd az angyali üdvözlet során az isteni akaratot alázatosan elfogadó szűz leánytól a megtört, fia elvesztésébe nehezen belenyugvó, az Istennel perlekedő asszonyon át a megdicsőült égi királynőig. A két óra alatt Füredi Nikolett valóban öregedett legalább harminc évet a színpadon, hogy aztán a megdicsőült Mária alakjában kortalanná váljon. Könnyekkel a szemében elmondható róla is, nem játszotta, hanem – saját szavaival élve is – átélte, s közvetítette a szerepét, Mária alakját.
 
Az este másik nagy erőssége Tóth Sándor volt. Erőteljes hangja teljes szinkronban volt a megmutatni kívánt lelki tisztasággal, nemességgel. Ellentétben mondjuk a legendás Szupersztár címszerepével, a Mária evangéliumának Megváltója sokkal inkább a hagyományos Jézus-ikont mutatja. Itt nincs megingás, a történet nem is erre helyezi a hangsúlyt, a középpontban nem Jézus, hanem az Anya szenvedése áll. Itt nem Jézus áll perben az Atyával, hanem Mária. A fő konfliktus Mária és Jézus kettőse, amelyben az anya aggódásával szembe a Fiú a mindenki számára üdvösséget hozó áldozatot állítja. Megrendítő, amint Mária le akarja vetni magáról az anyai szeretet “terhét”, persze mindhiába. Megrendítő, amint e feszült dialógus során a megváltást önmagára nézve értelmetlen áldozatnak tekintő Mária eljut a fia elengedéséig. Megrendítő látni azt az elszántságot, amint a Fiú szembeszáll az anyjával is, amiért ő nem érti meg az isteni áldozat lényegét. Füredi Nikolett és Tóth Sándor e dialógusa az este dramaturgiai súlypontja volt. Az előadás végi Transitus, a mennybemenetel már az áldozat gyümölcsének beérése, amely feszült pillanatok helyett melegséggel tölti el a nézőtéren ülőt: lám, az erős hit elnyeri méltó jutalmát.
 
A három főszereplő olyannyira elvonta a néző tekintetét, hogy a sok mellékszereplő még inkább “takarásban maradt”. Kivételt ez alól az előadás két negatív figurája képezett, Heródes és Kajafás alakja. A zsidó közösség világi és egyházi vezetőinek önálló betétdala
azonban stílusában is teljesen elüt a rockopera egészétől. A pár perc könnyedség viszont kissé megbontja az egységes vonulatot. Heródes (Járai Máté) kissé feminin megjelenésével nincs is semmi baj. Heródest már több helyen is ekként ábrázolták: nem túl férfias, de annál inkább őrült zsarnokként, akit azonban mégis Róma rángat dróton. Sokkal zavaróbb viszont, hogy egy ilyen pergős dalt énekhangilag nem tudott megoldani – ellentétben az első szereposztásos Szerednyei Bélával, aki az 1991-es ősbemutatón is játszotta ezt a szerepet. Járai Máténak érezhetően nincs meg – vagy legalábbis ezen a pénteken nem volt meg – a kellő hangterjedelme e szerep elénekléséhez. Mondhatni, inkább rappelt, beszélve énekelt. S ezen még pár falzett sem segített a dal végén.
Újdonság a darabban Kajafás alakja. A főpap – némi szövegátírás után – megkapta a régebbi verzió egyik duettjét, a “Füles” és a “Vak” besúgók kettősét. Volt értelme az átírásnak, hiszen az ősbemutatón ez a dal meglehetősen gagyira sikeredett, amint a két fogyatékos besúgó toalettpapírokat görgetett a színpadon. Az új szereplő, Kajafás emitt a “régi sztárként” jelenik meg, amint féltékenyen igyekszik az “új csillagot” kizáratni a közösségből. Egy álló mikrofon mögött állva énekel, fekete zakót visel, fehér kendősállal a nyakán. Kegyetlen, hideg tekintetű férfit hoz Nagy Lóránt. Kár, hogy ha nem olvasom a színlapot, meg nem tudom belőle, hogy Kajafást kellene belelátnom ebbe a dalba, lévén, semmilyen utalás nem történik főpap voltára.
De érdemes még megemlíteni Nagy Balázst, aki csak egészen pici szerepben lépett színpadra József, az ács szerepében, de azt a szerepet tökéletesen tiszta énekléssel tette élvezetessé.
 
Az előadás egyik legszebb jelenete maga az angyali üdvözlet. S ez részint köszönhető a három arkangyal háromszólamú együtt éneklésének, valamint Rátkai Erzsébet mesésen gyönyörű jelmezeinek. Ugyancsak igazi ruhakölteményt láthattunk a napkeleti bölcseken is, akik közül kiemelném a híres operaénekest, Bede Fazekas Csabát. Az előadás – főszereplőkön kívüli – erőssége a bámulatos koreográfia, amely Gyenes Ildikót dicséri. A meglehetősen modern koreográfia – a démoni ruhákba öltözött táncosokkal – nagyon jó kettőst alkotott Rátkai gyönyörű, színes jelmezeivel, s Horesnyi Balázs archaikus, letisztult templombelsőt utánzó díszletével. Aki úgy dönt, elzarándokol Győrbe, mindenképp egy pazar előadásra számíthat.
 
Rechtenwald Kristóf

Kapcsolódó tartalmak

Vuk (Madách Színház, 2014 November 14.)

Motyovszki Márton

Sába királynője operabemutató a Margitszigeten

Buchmann-Horváth Emese

A Rózsák háborúja

Stern Ágnes

Lady Budapest próba (Janza – Szabó P. – Földes – Szinetár)

Buchmann-Horváth Emese

Miklós Tibor emlékest Miskolcon

Vincze Dániel