Hírek, beszámolók

Miklós Tibor A nyomorultakról

Mikós Tibor Musical! című könyvéből rengeteg információt tudhatunk meg A nyomorultakról (is), de nem csak tényeket, hanem az író személyes emlékeit is megismerhetjük így. Készüljünk hát A nyomorultak musicalfilm bemutatójára Miklós Tibor könyvének részleteivel.

A kezdetek külföldön

„A musicalopera Franciaországban született meg, és ott került színre először: 1980. szeptember 17-én. 107 sportcsarnoki előadás Párizsban, lemezfelvétel -, aztán úgy tűnt: Victor Hugo Les Misérables című remekművének zenés színházi karrierje véget is ért. A magyar származású zeneszerző Claude – Michel Schönberg és társa, Alain Boublil (aki az eredeti francia nyelvűdalszövegeket írta, és Jean – Marc Natel költővel a dramatizálást is végezte) semmiképp sem akarta beérni ennyivel. Megtalálták a szintén magyar születésű, angol rendezőt Peter Faragót, aki beajánlotta őket Cameron Mackintoshoz. A producer látott fantáziát a műben, és elindult a munka, amelyben az angol szövegeket író Herbert Kretzmernek és John Cameron hangszerelőnek jutott a legnagyobb feladat, de néhány részlet megírásában két rendező Trevor Nunn és John Caird, valamint James Fenton is közreműködött. Közeledve a színrevitelhez, John Napier díszlettervező, Andreane Neofitou jelmeztervező és David Hersey, a világítás mestere is csatlakozott a teamhez, amely 1985. szeptember 30-án a Barbican Centerben, a Royal Shakespeare Company közreműködésével egy minden részletében tökéletes produkcióval kápráztatta el a világpremier közönségét (…)”

„A New York-i bemutató – 1987. március 12-én, a Broadway Színházban – nyolc Tony-díjat hozott, köztük mindhárom tervezői díjat (díszlet, jelmez, világítás), a darabért kapható három díjat, a legjobb rendezés és a legjobb női epizódszereplő (Frances Ruffelle – Eponine) díját.”

 

Visszajelzések

„Victor Hugo hatalmas regényfolyamát, a két vaskos kötetet, szerteágazó cselekményével, árnyaltan jellemzett figuráinak sokaságával megfilmesíteni is több részben szokták. A színházi – ráadásul végig énekben megszólaló musicaloperai feldolgozás – sokak számára istenkísértésnek tűnt. A kritikák – bárhol is játszották Schönbergék művét – szélsőségesek voltak: a rajongástól a teljes elutasításig minden hang megszólalt. A közönség viszont egyértelműen a darab mellett voksolt. Felejthetetlen élményem, hogy amikor másodszor néztem meg az előadást – immár az előkészületben lévő magyar produkció képviseletében -, és a tapsrendnél hátrapillantottam a széksorok között, feltűnt egy állva tapsoló, ismerős arcú, idős úr, akinek szemeiből még akkor is patakzott a könny. Laurence Olivier volt az.”

 

A történet

„A történet a szeretet megváltó erejének, az elesettekért, a nyomorultakért érzett szolidaritásnak, a szeretteinkért való önfeláldozásnak talán legszebb példázata a világirodalomban. Jean Valjeant, a touloni fegyenctelep láncon tengődő rabját az őt – kenyérlopásért, majd szökési kísérletekért – két és fél évtizeden át fogságban tartó törvényes rend rideg és könyörtelen képviselője, Javert felügyelő, feltételes szabadságra bocsájtja. Valjeant a szabad életben is üldözi a fegyencmúlt, és elvadultsága végül oda vezet, hogy meglopja az egyetlen embert, aki szeretettel bánik vele. Az idős pap azonban megmenti Valjeant a fegyenctelepre való visszatoloncolástól. Embersége a lelke mélyéig rendíti meg Jeant, az ajándékba kapott ezüsttárgyak pedig lehetőséget adnak számára, hogy valahol álnéven új életet kezdhessen. Gyártulajdonos és polgármester lesz belőle. A gyárból utcára tesznek egy munkásnőt, Fantine-t, aki ezután, hogy nevelőszülőknél elhelyezett gyermeke tartási költségét előteremtse, nyomorában kénytelen testét áruba bocsátani. Egy utcai csetepaté végén Fantine-t – a Valjean útját folyton keresztező rendőrfelügyelő – Javert börtönbe akarja vitetni. Az asszony halálos beteg és Valjean már későn lép közbe. Megfogadja a haldokló Fantine-nak, hogy megmenti és felneveli gyermekét. Ám újból menekülnie kell, mert amikor megtudja, hogy Javert helyette – mint a feltételes szabadságra helyezés szabályait megszegő Jean Valjeant – egy ártatlan embert akar elítéltetni, leleplezi magát a bíróság előtt. Valahogy eljut a pénzéhes Thenardier házaspár kocsmájába, ahol Fantine kislánya, Cosette tölti örömtelen gyermekéveit, ételmaradékon tengődve, szolgaként robotolva. Valjean magával viszi Cosette-et, és ettől a naptól kezdve élete utolsó percéig minden áldozatot meghoz azért, hogy a lány tisztességben, jólétben nőjön fel, és boldog legyen. Morális ereje még az őt szüntelenül üldöző Javert igazságszolgáltatásba vetett hitét is megtöri. A törvény megszállott szolgája képtelen feldolgozni, hogy létezik az övénél nagyobb igazság – inkább halálba menekül. Valjean a forradalmár fiatalok közt harcolva a barikádon megmenti Cosette szerelmének, Mariusnak életét, majd – végső áldozatvállalásként – megpróbál eltűnni a fiatalok életéből, hogy múltja ne árnyékolhassa be a boldogságukat. S hogy a szökött fegyenc áldozatos élete nem volt hiábavaló, erről a halála óráján győződik meg igazán, amikor Cosette és Marius – immár a teljes igazságot ismerve Jean Valjeanról – őszinte gyermeki szeretettel öleli át őt.”

„A szerzők kitűnő érzékkel vonták össze a regény legfontosabb szálait, Victor Hugo gazdag jellemfestését és korábrázolását a zene érzelmi erejével pótolva. Schönberg és Boublil dalai, élükön a Bring Him Home (Vidd haza) című Jean Valjean fohásszal, az On My Own (Senkim már) és a Little Fall Of Rain (Csak néhány csepp eső) című dalokkal, ame lyek főszereppé tették a Thenardier házaspár lányának, Eponine-nak szenvedéllyel teli figuráját, az I Dreamed A Dream (Álmodtam egy álmot) című Fantine szólóval, Marius drámai búcsújával halott társaitól – Empty Chairs At Empty Tables (Üres szék, üres asztal), és Thenardier-ék fergeteges humorú kocsmadalával – Master Of The House (A ház ura) – egy világraszóló siker építőkockái lettek.”

 

A nyomorultak és a Rock Színház

„Még 1984 szeptemberében egy idős hölgy kopogtatott be a Rock Színház irodájába. Egy lemezt hozott, amelynekFranciaországban élő rokona volt a zeneszerzője. A rokon fiúClaude-Michel Schönberg, az album a Les Misérables eredeti, francia változata volt. A lemezt végighallgatta a színház művészeti tanácsa, ésjavaslatom – hogy minél előbb mutassuk be a darabot- nem kapott támogatást. Némi lobbizás eredményeként azért néhány hónap múlva mégis elindítottuk az előadási jogokra vonatkozó kérésünket, de akkor már az volt a válasz: a musical Cameron Mackintoshé, és a londoni b
emutató előtt nem is tárgyalnak senkivel. Megnéztük a Les Misérables-t a Barbicanben, és most már társaim is nagyon akarták, hogy bemutassuk. De mivel idő közben négy másik magyar színház is „bejelentkezett” Mackintoshnál, a dolog versenyfutássá változott, amelyben – színházépületünk nem lévén – eleve hátránnyal indultunk. A végső döntés – szerencsénkre – úgy született meg, hogy Mackintosh eljött Budapestre és az összes érintett színházban megnézett egy-egy musical-előadást. A Margitszigeten látta a Szupersztárt, és ott helyben közölte: ez a társulat a legalkalmasabb Magyarországon Schönberg musicaljének bemutatására. Boldogságunkat egy kellemetlen epizód árnyalta be – a másnapi megbeszélésen a jogtulajdonos-producer kizárta annak lehetőségét, hogy a Szupersztárt színpadra álmodta Szikora János legyen a Les Misérables rendezője. Az a szuverén egyéni fantáziájú rendezői megközelítés, amely Szikora sajátja, eltávolíthatná a művet az általuk megkövetelt stílusból – és ezt nem akarták megkockáztatni. Olyan rendezőt kell választanunk – hangzotta diktátum -, aki klasszikus operákat is színre vitt már. Szikora csalódottsága ellenére is megértette, hogy a kiélezett versenyben semmit sem tehetünk. A rendező, aki végül sikerre vitte a Les Misérables-t Magyarországon – Szinetár Miklós -, ugyanilyen empátiával fogadta el a helyzetet, a felkérésünket. A társulat és Szintár kapcsolata az első pillanattól kezdve felhőtlen és gyümölcsöző volt. (…)”

“A nyomorultak premierje 1987. augusztus 14-én volt Szegeden, a Dóm téren. A következő nyári sorozatot is figyelembe véve csak Szegeden közel százezer nézője volt a darabnak, későbba Vígszínházban, majd a Thália (Arizona)Színházban – mindenütt, ahol a Rock Színház játszotta – teltházakat vonzott a produkció. A két vezető szerep – Vikidál Gyula egy tömbből faragott,sziklakemény Jean Valjeanja és Makray Pál gazdagodó színészi kvalitásait bizonyító Javert-je – mellett Sasvári Sándor szenvedélyes, csupa tűz Mariusa, Nagy Anikó árnyaltan megformált Ephonine-je, Szombathy Gyula és Hámori Ildikó gátlástalan mohóságú, végletekig karikírozott Thenardier házaspárja, Kaszás Attila dinamikus forradalmárja, Csarnóy Zsuzsa érzelemgazdag Cosette-je és Kútvölgyi Erzsébet drámai erejű Fantine-ja szolgálta a produkció sikerét. Később a kivételesentehetséges Földes Tamás is játszotta Jean Valjeant, Bardóczy Attila „kettőzte” Javert szerepét, Kováts Kriszta, majd Pápai Erika, és Malek Andrea is fellépett, mint Fantine, Csuha Lajos és Prókai Éva volt a második szereposztás Thenardier házaspárja (Thenardier-nét Spolarics Andrea és Papadimitriu Athina is játszotta), Cosette-ként Varga Rita és Ulmann Zsuzsa is szerepelt az előadásban. (…)”

Miklós Tibor

(A részleteket a szerző hozzájárulásával közöltük)

Kapcsolódó tartalmak

Klotild néni (Karinthy Színház)

Stern Ágnes

A nyomorultak (Homonnay Zsolt – Szabó P. Szilveszter, Miskolci Nemzeti Színház)

Czibulka Stella

Monthe Christo grófja – St. Gallen

Nagy Péter

Pénteken mutatják be Jacobi Sybilljét az Operettszínházban

Buchmann-Horváth Emese

Megjelent a Nemzeti Színház igazgatói pályázata, Alföldi Róbert is pályázik

Sándor Petra